55591

Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke ismertette elképzeléseit a 2016-os parlamenti választások kapcsán.

 

Megjelent az MKP Hírvivő legújabb száma. Benne: EP-hírek, visszatekintés a nyári szabadegyetemekre, régiós történések, beszámolók a párt képviselőjelöltjeitől, keresztrejtvény, kvíz, nyereményjáték, és sok egyéb mellett egy egy érdekes riport Forró Krisztiánnal, az MKP kampányfőnökével, melyet az alábbiakban olvasóink számára is közzé teszünk: 

“Mivel a felvidéki magyarságnak évek óta nincs megfelelő képviselete a szlovák parlamentben, véleményem szerint, a Magyar Közösség Pártjának egyetlen fő célja lehet a 2016-os parlamenti választáson – ismét be kell kerülnie a szlovák parlamentbe.

Ahogy azt már több éve rendszeresen tesszük, „Beszéljük meg!” címmel lakossági fórumokat szervezünk. Ilyenkor a lakosoknak módjuk van találkozni az MKP megyei és önkormányzati képviselőivel, akik így első kézből értesülnek a választókat leginkább érintő gondokkal. Tettük ezt ebben az évben is. A program előkészítése során elsősorban az ezeken a találkozókon elhangzottakból indulunk majd ki. Az MKP alelnökei, illetve segítői jelen pillanatban is olyan programon dolgoznak, ami az emberek mindennapos gondjaira nyújt majd megoldást. A teljes program bemutatására várhatóan október végén kerül sor.

Aki billboardok vagy óriásplakátok ezreivel számol, annak csalódást kell okoznom. Az MKP-nak mint parlamenten kívüli pártnak nem állnak rendelkezésére olyan pénzeszközök, melyekkel ez megoldható lenne. A szlovák médiában szintén nem várható, hogy gyakrabban lesz az MKP látható. Bár mi örülnénk neki, ha az MKP nagyobb teret kapna a szlovák médiában, és ezáltal a felvidéki magyarságot leginkább sújtó problémák is. Úgy néz ki, a dél-szlovákiai régiót érintő kérdések csak számunkra fontosak. Ettől függetlenül természetesen mi is aktívan dolgozni fogunk, hogy felvegyük a kapcsolatot választóinkkal. Minden lehetőséget megragadunk majd, hogy minél több választónkkal találkozhassunk személyesen is.

A közvélemény-kutatások tartósan 5% fölött mérik az MKP-t. Ez annak eredménye, hogy az MKP helyi, illetve megyei szinten eredményesen képviseli választói érdekeit. Ugyanakkor mi is tudatosítjuk, hogy egyre keményebben kell dolgoznunk, hiszen választóink ezt várják el tőlünk és teljesen joggal.

A parlamenti lista legkésőbb szeptember végére kerül véglegesítésre. Már most teljesen világos, hogy nem csak az MKP listája lesz, hanem egyben az „összefogás listája” is. Ez azt jelenti, hogy a listán párton kívüliek is lesznek. Biztosan lesznek néhányan ezen a listán, akik a meglepetés erejével fognak hatni. A lista összeállításánál a legfontosabb feltétel, amit minden jelöltnek teljesítenie kell, hogy fő célja a dél-szlovákiai régió felvirágoztatása legyen” – mondta Forró Krisztián.

Megjelent a 2015. augusztusi Hírvivőben, melynek elektronikus változata ITT>> tekinthető meg.
mkp.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55438,54420,51372″}