55877

A Csemadok és a Via Nova Ifjúsági Csoport Tornai Alapszervezetei immár negyedik alkalommal szervezték meg az emléktúrát a Jászói-fennsíkon található Miglincre.

A hegyeket, erdőket kedvelő huszonhét fős csapat augusztus 29-én a helyi egészségügyi központ elől indult útjára. A helyszínen található almafaliget szélén megtekintették a kastély romjait, amit az 1880-as években Torna akkori kegyura, a sörgyáros Dreher Antal építtetett. 1945 januárjában a magyar honvédek ebben az épületben találtak menedéket a szovjet haderő katonái elől. Végül az oroszok kicsalták a hazájukat védeni kívánó hazafiakat a Dreher-féle kastélyból. Hidegvérrel kivégeztek őket, majd holttestüket elásták egy veremben, amit előzőleg velük ásattak ki.

Az emlékműnél, melyet a tömegsír fölé emeltek, először Komjáti Attila, a Csemadok Tornai Alapszervezetének elnöke mondott beszédet. Elmondta, hogy a Kárpát-medencében több mint 200 tömegsír van. Krompasky Marianna elszavalta Bábi Tibor Egy magyar baka sírja fölé című versét, majd Surovec Róbert megismertette a jelenlévőket a magyar katonák meggyilkolásának körülményeivel.

A túrázókat jelenlétével megtisztelte Szesztay Ádám, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja is. Beszédében rámutatott a vértanúkra való rendszeres megemlékezés fontosságára. Utána Porubán Fülöp Angéla református lelkész mondott imát az egymásra figyelésért, közösségért, múltból való tanulásért. Végül a Csemadok, Via Nova ICs és a főkonzul elhelyezték koszorúikat az emlékmű tövébe, és elénekelték nemzeti imánkat.

A lelkes túrázóknak lehetőségük adódott a szalonnasütésre, vagy ahogyan Tornán és környékén nevezik: a csirizálásra is. Kellemes beszélgetés közepette falatoztak és iszogattak, maximálisan kihasználván ezzel a szép természeti környezet nyújtotta adottságokat.

A szervezőket örömmel töltötte el az érdeklődők nagy létszáma, hiszen a túra résztvevőinek száma az előző évekhez képest szépen gyarapodott. 2012-ben az első emléktúrán csak hatan vettek részt, 2013-ban nyolcan, tavaly huszonkét egyén vállalkozott a túrára. Reméljük, jövőre is bővül a csapat.
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>. 

Surovec Róbert, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48147″}