55527

A városháza előtti teret kinőtték, ezért idén új helyszínen, a VMK előtti téren augusztus 15-17. között várja látogatóit – immár negyedik alkalommal – a gútai Borvirág utca elnevezésű rendezvény, amelynek legfőbb célja a minőségi borfogyasztás népszerűsítése. Idén csaknem negyven borász borkülönlegességeit kóstolhatja meg a fesztivál közönsége.

„Elsődleges célunk, hogy a Duna mente régió helyi őstermelőit bemutassuk a nagyközönség számára. A hangsúly főleg a borászokon van, mivel fontosnak tartjuk a minőségi borfogyasztás meghonosítását és népszerűsítését a Csallóközben. Ezeknek a kezdeményezéseknek voltak már előzményei: különböző borkostolók korábban is léteztek, de a Borvirág utcához hasonló volumenű rendezvény Alsó-Csallóközben nem volt” – mondta el a Felvidék.mának Samu István, a rendezvény főszervezője.

„A csallóközi ember, ugyanúgy, ahogy a más régióban élők, ki van éhezve a minőségre, szereti a kiváló alapanyagokból készült helyi termékeket: a Duna melléki borokat éppúgy kedveli, mint a gútai specialitásként már jól ismert paprikás kattancsot, amit szintén meg lehet majd kóstolni a Borvirág utcában. De természetesen nem maradhatnak el – Csallóközről lévén szó – a helyi készítésű gyümölcspálinkák sem. Tehát nem csak a régió boraihoz, ételkülönlegességeihez ragaszkodunk és támogatjuk ezeket, hanem helyi specialitásokat, kulináris élvezeteket nyújtó hagyományos ételek is előtérbe kerülnek a fesztiválon” – árulta el Samu.

A rendezvény kiemelt vendége idén az a csaknem harminc fiatal magyarországi borász lesz, akik közös borházikóban fogják kínálni boraikat a látogatóknak. Mellettük természetesen kiemelt figyelmet kapnak a csallóközi borászok kiváló Duna melléki borai is. Összesen tehát csaknem negyven borász kínálja majd borkülönlegességeit a közönségnek a fesztivál három napja alatt.

„Mindeközben a kultúra is fontos szerepet játszik a rendezvényen. Ezen e téren is az volt a célunk, hogy a környék művészeinek adjunk teret, ezért nem ismert sztárokat, hanem fiatal zenekarokat és zenészeket hívtunk meg a Borvirág utca színpadára. A fesztivál mindhárom napja más-más zenei műfaj köré épül: a péntek délután a népzenéé lesz, szombaton a funky és a soul zene kedvelőit várjuk, vasárnap pedig a jazz lesz a középpontban. Itt lesz a Felvidék Rádió is, amely ezúttal egy színes szórakoztató show-val kedveskedik majd a közönségnek” – mondta el a rendezvény főszervezője.

Samu István megjegyezte azt is, évről-évre növekszik a fesztivál látogatóinak száma, idén már új helyszínre, a Városi Művelődési Központ előtti térre várják a közönséget. További újdonság, hogy a szervezők idén egy olyan kisfüzetet is megjelentettek, amelyben részletes leírás található a Borvirág utca valamennyi borászáról és termékeikről. „A kiadvánnyal abban szeretnénk segíteni látogatóinkat, hogy könnyebben eligazodjanak az általunk kínált borok világában. Minden vendégünk a fesztiválra készített egyedi pohárból kap majd a kóstolót borászainktól” – tette hozzá Samu.
Részletes program Eseménynaptárunkban.

Felvidék.ma
Fotó: Fűri Gábor