55574

A Nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet idén is megrendezte a Színház a határon című kulturális eseményt. Az idei fesztivál meghatározó programpontja az Európa utolsó vasfüggönyének végnapjai című képkiállítás bemutatója volt. A szelmenci határ történetét ismertető tárlat nyitóünnepségén beszédet mondott Mihók Gábor, az MKP Nagymihályi járási elnöke is.

A harmadik alkalommal megvalósuló Színház a határon című rendezvénysorozat az Ung-vidéki Nagyszelmenc szabadtéri színpadán, illetve annak környékén zajlott augusztus 7-én és 8-án. A kétnapos program középpontjában a színjátszás állt, miközben sok egyéb kulturális és szórakoztató műsor várta a nagyérdeműt. A szervezők egy olyan rendezvény megvalósítását tűzték ki célul, ami segít színesebbé tenni az itt élők kulturális életét. Fő céljuk azt volt, hogy közelebb hozzák a színházat, a kultúrát a község és a környék lakosaihoz, mivel a legközelebbi magyar színház a száz kilométerre fekvő Kassán található, mondta el Matyi Tamás, a rendezvény ötletgazdája, a nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az idei program egyik jelentős eseménye annak a képkiállításnak a bemutatója volt, ami a Nagyszelmenc és Kisszelmenc között húzódó határ történetéről szól. Az Európa utolsó vasfüggönyének végnapjai című tárlat szervezői az elmúlt évtizedek fényképeit gyűjtötték össze a hírhedt határzárról, hogy felnagyítva kiállíthassák, majd vándorkiállítás formájában bemutathassák szerte a Kárpát-medencében.

A képkiállítás megnyitóján, melynek a nagyszelmenci kultúrház adott otthont, a rendezőség nevében Matyi Tamás üdvözölte az egybegyűlteket, majd felkérte Mihók Gábort, az MKP Nagymihályi járási elnökét, hogy nyissa meg a tárlatot. Mihók Gábor beszédében üdvözölte a képkiállítás ötletét, majd a fiatalokból álló szerveződések jelentőségét hangsúlyozta. „Sokáig lehetetlennek tűnt, hogy Kisszelmenc és Nagyszelmenc között átjárható legyen a határ, de sok munkával, rengeteg utánajárással sikerült elérni, hogy megnyíljon az átkelő. Ebben a szellemben kell tevékenykedni más problémák megoldása során is a Felvidéken, mert hiszem, hogy megállítható mind a népességfogyás, mind a fiatalok elvándorlása régiónkból, illetve a magyarság asszimilációja is” – fogalmazott Mihók Gábor.

A rendezvényen bemutatták továbbá a Pósa Bácsi meséi című bábjátékot a Kalamajka Bábszínház előadásában, fellépett Fulajtár Bernát, dobóruszkai lakodalmas vőfély, koncertet adott az Encore zenekar és színpadra léptek a Kassai Thália Színház színészei. A programsorozat záróelőadása a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical volt a 4 Dance Club Táncstúdió előadásában. A nagyszelmenci MKP-s vezetésű önkormányzat támogatásával megvalósuló programok idén is ingyenesek voltak.

A Nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet kilenc fiatal elhatározásából alakult meg 2012 tavaszán. A szervezet nevében azért szerepel a finire, vagyis a határ szó latin megfelelője, mert a régi magyar falu az egyik utcáját kettévágó határszakasz által vált közismertté. A finirések fő célja hozzájárulni a nagyszelmenci közösségi élet fellendítéséhez. Ennek érdekében szerveztek már több megemlékezést, filmvetítést, bált, kirándulást, gyereknapot, mikulási és karácsonyi ünnepséget, táncházat és sportnapot.

Varga Tibor, mkp.sk, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55407″}