55665

Az új polgári eljárásjogi szabályozás bevezetése miatt a hatályos jogszabályok harmonizációja érdekében mintegy 178 hatályos törvényt kell módosítani a szlovák törvényhozásnak, köztük alapvető fontosságú törvénykönyveket is. Az erről szóló javaslatok már a kormány asztalán vannak és a közeljövőben fogják tárgyalni őket.

Mint ismert, parlament még májusban fogadta el az 1963 óta hatályos polgári eljárásjogi kódexet felváltó, az igazságügyi tárca által előkészített három új törvényt. Ezek szabályozzák részleteiben a polgári peres eljárásokat, a nemperes eljárásokat valamint a közigazgatási bírói eljárásokat. Ezek a szabályok ezernyi fontos szállal kötődnek sok más jogszabályhoz, köztük olyan alapvető törvényekhez, mint a polgári törvénykönyv, a gazdasági törvény, de akár a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény is említhető. Összesen mintegy 178 jogszabályt kell átfésülni és aktualizálni a jogharmonizáció érdekében, figyelembe véve az egységes terminológia használatának követelményét is. A végrehajtandó módosítások többsége ilyen terminológiai illetve technikai jellegű, alapvető tárgyi változások csak minimálisan fordulnak elő.

tasr nyomán szd, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53281,52246,50563,50193,47617,47315″}