56274

Ahogy már írtunk róla, Gál Tamást is jelölték Szlovákia legrangosabb művészeti díjának számító DOSKY (Deszkák) díjra. A DOSKY színházi díjat a Kortárs Színházszövetség és a Színikritikusok Nemzetközi Szövetsége hirdeti meg. Gál Tamás a Kassai Thália Színház nagy sikerű darabjában, a Rükvercben nyújtott alakításáért jelölték. Czajlík József rendezte darabban Gál Vidra Zsoltot formálja meg, akinek az életét viszik színre, ám fordítottan a halálától kezdve születéséig.

A színész, amikor a jelölésről tudomást szerzett úgy nyilatkozott, hogy már az is óriási elismerésnek számít, ha valaki a neve egyáltalán szóba jön a díjjal kapcsolatban. Nos, Gálnak nemcsak a jelölés megtiszteltetése jutott, hiszen a 36 kritikusból álló elbíráló bizottság neki ítélte oda a rangos díjat. Magyar ajkú színművész először részesült ilyen szlovák kitüntetésben.

A díjátadóra rendhagyó módon a Szlovák Nemzeti Színházban került sor, hiszen ezidáig mindig Nyitrán volt a gála. A helyszínváltás egyik oka, hogy a díjátadó idén jubilált, hiszen 20. alkalommal osztották ki Szlovákia történetében a színművészeti kitüntetéseket.

A DOSKY 2015 díjazottjai:
Legjobb darab: Mojmír II. alebo Súmrak ríše/II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya (Szlovák Nemzeti Színház)
Legjobb rendezés: Rastislav Ballek – Mojmír II. alebo Súmrak ríše/II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya (Szlovák Nemzeti Színház)
Legjobb férfi alakítás: Gál Tamás – Rükverc (Thália Színház Kassa)
Legjobb női alakítás: Dominika Kavaschová – Mojmír II. alebo Súmrak ríše/ II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya (Szlovák Nemzeti Színház)
Legjobb kosztüm: Eva Farkašová – Zvedavý sloník/Kíváncsi kiselefánt (Zsolnai Bábszínház)
Legjobb zene: Andrej Kalinka – Mojmír II. alebo Súmrak ríše/II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya (Szlovák Nemzeti Színház)
Legjobb szcénográfia: Juraj Poliak – Mojmír II. alebo Súmrak ríše/II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya (Szlovák Nemzeti Színház)

A Rükverc egyébként hatalmas sikernek bizonyult, nem az első, hogy rangos elismeréssel díjazták, nemrégen pl. Kisvárdán a Magyar Színházak Fesztiválján lett közönségdíjazott, de szlovák és nemzetközi fesztiválokon is előadhatták.

Magyar a legjobb szlovákiai férfiszínész – Gál Tamásé a Dosky

A Dosky – Az évad színházi díjai – elnevezésű díj Szlovákia legjelentősebb szakmai elismerésének számít, 1996-ban osztották ki először a színikritikusok szavazatai alapján. Az idei jubileumi 20. évfolyam egyik különlegessége volt, hogy első alkalommal a díj történetében egy magyar színész is versenybe került. Gál Tamás a kassai Thália Színház Rükverc című előadásában nyújtott megrázó alakításáért érdemelte ki az elismerést – tudatta a sajtóval a Thália Színház.
Mint írták, Kerékgyártó István drámájában Vidra Zsoltot, az örök vesztes kisembert kelti életre a Hetényben működő Csavar Színházával is komoly sikereket elkönyvelő kiváló színész.
A Czajlik József rendezte előadás komoly szakmai kihívás a főszerepet játszó színész számára, hiszen Vidra Zsolt élete visszafelé pereg le, a főhős halálától születéséig követjük nyomon az eseményeket. 36 kritikus szavazatai alapján dőlt el, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő, sorozatszerepek nélkül is igazi sztárnak számító Robert Roth és a köztudatba nemrég berobbant fiatal Jakub Rybárik előtt, a pozsonyi színművészeti egyetemen (VŠMU) diplomát szerző, és néhány rövid kőszínházi kalandtól eltekintve szabadúszóként működő Gál Tamás lett a 2015-ös évad legjobb férfiszínésze.

“A Dosky díjak nyolc kategóriájából ötöt is (legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb női alakítás, legjobb zene, legjobb díszlet) a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház provokatív II. Mojmír című előadása nyert meg, ezért is jelentős fegyvertény a kassai Thália Színház és Gál Tamás sikere. Külön érdekesség, hogy Közép-Európa egyik legizgalmasabb nemzetközi színházi fesztiválján a Divadelná Nitrán látható majd a Dosky 2015 gálán taroló pozsonyi előadás a II. Mojmír is és benne Robert Roth, valamint a Rükverc is, Gál Tamás szuggesztív alakításával.
A Dosky díjazottjai egy a nevükkel ellátott több mint száz éves deszkát kapnak, melyek a túrócszentmártoni (Martin) színház legendás színpadának régi deszkáiból kerülnek ki” – áll a Kassai Thália Színház sajtóközleményében.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55997,45444,41472,54635,54352″}