56527

A Somorjai Városi Művelődési Központban szeptember 30-án lakossági fórumra került sor. A fórum összehívását a Sámotra tervezett plazma technológiás szemétégető terve indokolta. A projektet az SPV Dálovce vállalat szeretné megvalósítani.

A fórumon, amelyet Bárdos Gábor polgármester nyitott meg, mintegy 300 somorjai polgár jelent meg. Ezek után a plazma technológiát Marcela Morvová docens ismertette. A szakember előadásában megfeledkezett arról, hogy nem főiskolai katedrán ad elő, hanem csak közérthetően kellene megismertetnie a használni kívánt technológiai eljárást, és meggyőznie a somorjaiakat ennek biztonságosságáról.

A megjelent polgárok mintegy fél óra után hangot is adtak elégedetlenségüknek: bekiabálásokkal szakították meg Morvová előadását. A polgármester próbálta csillapítani a kedélyeket és kérte a megjelenteket, hogy hallgassák végig a docens előadását. Ezután a cég projektjének megvalósításának és látványterveinek bemutatása következett.

Az est második részében a lakosok tehették fel kérdéseiket a tervezettel kapcsolatban. A téma fontosságát a sok felszólaló is jelzi. A teljesség igénye nélkül közlünk pár kérdést a szemétégetővel kapcsolatban.

Egy sámoti lakos felhívta a figyelmet a hiányzó, illetve rossz állapotban lévő utakra, amelyek meglátása szerint az építkezés és a szemétszállító teherautók súlya alatt csak tovább fog romlani. Az előadásban elhangzott, napi 70 teherautó útvonalával kapcsolatban megjegyezték, hogy azok több úton fogják megközelíteni a szemétégetőt. A megoldás kulcsát a csak tervekben szereplő R7-es gyorsforgalmi út megépítésében látják. Elmondásuk szerint külön letérőt szándékoznak kiépíteni a feldolgozóhoz.

Egy másik hozzászóló az SPV Dálovce vállalat anyagi hátterével foglalkozott. A hozzáférhető adatokból kiderül, hogy egy kft.-ről van szó, amelynek alaptőkéje mindössze 5000 euró, a tavalyi évben pedig csak 12000 eurós forgalmat bonyolított le. Ezek után – tette fel a kérdést a hozzászóló -, miből is kívánják finanszírozni a 60 millió eurósra tervezett beruházást.

A jelenlévők a kérdésre csak kitérő választ kaptak. A vállalat képviselői konkrét befektetőkről nem beszéltek. Elmondásuk szerint több magánbefektetővel és pénzintézetekkel tárgyalnak.

Azon kérdésekre, hogy az SPV Dálovce vállalatnak nincs tapasztalata sem egy ilyen szemétégető építésével, sem pedig annak működtetésével kapcsolatban, és hogy miért nem vesz részt ilyen vállalat képviselője, szintén csak kitérő választ adtak. Megjegyezték, hogy jelenleg még csak tervek vannak és szerintük nem volt indokolt egy ilyen szakember meghívása.

Egy másik hozzászóló a világon működő hasonló szemétégetők működésével és fellépő üzemzavarait gyűjtötte össze. A kérdésre, ha olyan tökéletes ez a plazma technikás szemétégető, akkor a nyugati világban miért nem terjedt el nagy számban, ismét csak kitérő választ adtak.

Páran a szemét ideszállításának mikéntjére is kíváncsiak voltak. Valaki felvetette, hogy miért nem olyan helyet keresnek ahova esetlegesen vonattal is lehetne szállítani a feldolgozásra szánt hulladékot. A vállalat indoklása szerint azért nem, mivel nekik nem szándékuk távoli helyekről ideszállítani a szemetet.

Felvetődött egy olyan kérdés is, hogy mi garantálja, hogy nem fogják Ausztriából vagy a környező országokból ide szállítani a szemetet. A cég képviselője erre azt válaszolta, Ausztriában a feldolgozóknak nagyobb a kapacitásuk, mint amennyi szemetet produkálnak.

A jelenlévők az est folyamán többször is elutasították a tervezet szemétégetőt. Páran felvetették, ha olyan tökéletes ez a technológia, akkor miért nem a saját lakóhelyükön, illetve Losoncon (itt jegyezték be a vállalatot) építik meg a tervezet projektet.

A több mint három órásra nyúlt fórum résztvevőit a vállalat képviselőinek nem sikerült meggyőzniük. A résztvevők kételyekkel és további kérdésekkel távoztak a Városi Művelődési Központ nagyterméből.

Mathédesz Lajos, Felvidék.ma
Fotó: samorin.sk
{iarelatednews articleid=”54031,56272″}