57207

Radoslav Procházkának és pártjának még mindig van ideje eldönteni: egy ilyen ingadozó Most-Híd-as barát, vagy inkább egy “hagyományos” ellenség-e a jobb.

Igazán bájos, majdnem könnyekig megható, amikor a politikai mezőny egyik legrutinosabb, legkevésbé szemérmes mellébeszélője kéri számon az egyenes beszédet valakin. A vegyespárt elnöke márpedig most épp ezt tette, s hogy a böszmeség igazán kerek legyen: még csak nem is ellenfelén, hanem egyik áhított szövetségesén.

Bugár ugyanis épp Radoslav Procházka udvarát mustrálgatta, arra célozva, hogy a Sieť elnöke nyilatkozzék a kormánypárttal szembeni alternatívát illetően. A Most-Híd elnökének fejében ez az alternatíva a Most-KDH-Sieť szövetségét jelentené. A megszólítottak közül eddig azonban csak a KDH reagált pozitívan, ők viszont majd kiestek a padból, úgy.

Procházka egyelőre hallgat. Illetve finoman, tényleg csak nagyon finoman, megmutatja Bugárnak, merre van az ő helye: “A sajtón keresztül adott hangot aggodalmának Bugár Béla amiatt, hogy hogyan néz ki az udvarom. Minthogy épp most van itt az ideje a kert téliesítésének, kössük össze a kellemeset a hasznossal – meghívom őt hozzám egy kis téli fametszésre, s közben átvesszük a politikai témákat is. Aztán majd viszonzom neki az ő udvarán” – válaszolt Bugárnak a Sieť elnöke.

Azt is kifejtette: a kormányváltásban érdekeltek legalább minimális szinten képesek lehetnének arra, hogy potenciális partnereik számlájára minél kevesebb ellenségeskedő megjegyzést tegyenek. Azt nem tette hozzá, hogy ezzel önkritikát is gyakorol-e, vagy ezt kizárólag csak Bugárnak tartogatta.

Mindenesetre a Most-Híd elnökéből sem könnyű egyenes választ “kinyerni”, ebbe már sokaknak beletört a bicskája. Legutóbb a Denník-N c. liberális napilap újságírója vallott látványos kudarcot, aki a lap által szervezett politikai vitaműsorban fél tucat határozott, egyértelműen megfogalmazott kérdéssel sem tudta kiszedni Bugárból, hogy elutasítják-e a Smerrel való együttműködést a választások után.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Fotó: tasr