57443x

Egyfajta összefogás listájával vág neki a választásoknak a Magyar Közösség Pártja, mondja Szigeti László, az országos tanács elnöke. Az MKP elnöksége által benyújtott javaslatot vitatta meg és fogadta el szombaton a párt választási listáját az említett testület. Az OT elnöke bizakodó, és azt üzeni, nem szabad bedőlni a felméréseknek.

Nemcsak MKP-tagok jelennek meg ezen a listán, ott vannak a fiatalok, az „ícsések”, a függetlenek, civilek is, van sportoló, énekes, magyarázza Szigeti László. „Ezzel szeretnénk nyitni és prezentálni azt, hogy a magyar ügyek érdekében, a felvidéki magyarság érdekében összefogunk, s úgy gondolom, sikerült összefognunk a fiatalos lendületet az érett tapasztalattal. Az új, fiatal energikus jelöltek szép számban ott vannak az első tízben is.” Az OT elnöke szerint a lista összeállításánál sikerült betartani a regionális elvet, kisebb magyar járásokról és a szórványról sem feledkeztek meg. „Úgy gondolom, sikerült eljutnunk arra a nyugvópontra, hogy jó listát fogadott el az országos tanács. A rajta szereplő 150 ember mindent megtesz azért, hogy az MKP bejusson a parlamentbe” – szögezte le a Felvidék.ma-nak nyilatkozva Szigeti.

Arra a kérdésre, milyen kondícióban van jelenleg a párt, hiszen a felmérések alapján hol megugorja, hol meg nem a parlamentbe jutás küszöbét, a politikus elmondta, úgy véli, a közvélemény-kutató intézetek, sajnálatos módon, mintha szándékosan próbálnák lenyomni az MKP támogatottságát. „Tavasszal, nyáron több mérés is öt százalék fölötti eredményt hozott, a legutóbbiak viszont már a parlamenti küszöb alá mérik a pártot. Közben semmi olyan nem történt, ami ezt a visszaesést indokolná. Meggyőződésem, hogy ez a politikai manipuláció eszköze, ily módon is elbizonytalanítani a választópolgárt. Azt sugallják, ne szavazzanak olyan pártra, amelynek nincs esélye bejutni a törvényhozásba. Én viszont azt szeretném elmondani: nem kell bedőlni a statisztikáknak” – fogalmazott Szigeti.

Az MKP a szavazatok maximalizálás érdekében, az országos tanács ülését megelőzően még folytatott tárgyalásokat a párt keresztény platformja révén a Fehér Csaba vezette Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) az esetleges együttműködésről. „Sajnos, az MKDSZ tulajdonképpen elutasította a választási együttműködést, egyfajta koalíciót ajánlott fel az MKP számára. Ez matematikailag sem állja meg a helyét, mert koalíció esetében már 7 százalékos a parlamenti küszöb, s irreális, hogy azt ez a két párt közösen el tudja érni” – nyilatkozta Szigeti László.

A Most-Híd már jóval korábban elutasította az MKP-val való választások előtti együttműködést, így kissé lyukacsos, de azért működhet a magyar összefogás listája.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57424,57418,57282,57417″}
Fotó: ON