57666

Növekedne a terrorcselekmények veszélye a kelet-európai országokban, ha ezeknek az országoknak is migránsokat kellene befogadniuk – jelentette ki Asot Grigorian, a Politikai és Gazdasági Elemzések Páneurópai Központja (PANAP) elnevezésű, pozsonyi székhelyű civil szervezet elnöke keddi sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

A sajtótájékoztató központi témája a migrációnak az Európa biztonságára gyakorolt hatása volt.

A civil szervezet másik társelnöke Ján Čarnogurský volt szlovák kormányfő.

Asot Grigorian szerint Nyugat-Európa teljesen csődöt mondott a tömeges bevándorlás kezelésében, amit az is mutat, hogy előre látható volt, a migránsok Európába érkező áradata megváltoztatja majd a kontinens biztonsági helyzetét.

“Sajnos beigazolódott az a korábbi előrejelzésünk, hogy a migránsokkal terroristák százai vagy ezrei juthatnak Európába, és ezek rövid időn belül olyan támadásokat követnek majd el, amelyekre Európa nem tud választ adni” – mondta a PANAP elnöke, aki szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorlók befogadásának nyugat-európai politikáját már le kellett volna állítani.

Grigorian szerint közvetlen összefüggés van a migránsok befogadása és a befogadó országokban a terrorveszély növekedése között. Megjegyezte: szerencsére a visegrádi országok nagyon szilárd álláspontot képviseltek ebben a kérdésben, és ennek is köszönhető, hogy náluk nem nőtt a terrorfenyegetettség, ami azonban megváltozhatna, amennyiben ezeknek az országoknak is nagyobb mennyiségű bevándorlót kellene befogadniuk.

mti/Felvidék.ma
Fotó: ripost.hu {iarelatednews articleid=”57445,57397,57326,57321,57124,57102″}