57512

 Novemberi találkozó címmel Ipolyvisken szervezték meg a lévai járásbeli Csemadok-alapszervezetek mellett működő népművészeti csoportok rendezvényét. A november 14-re szervezett eseményre tizenegy településről érkeztek fellépők.  

„A regionális rendezvényen a Csemadok Lévai Területi Választmányához tartozó alapszervezetek mellett működő hagyományőrző csoportok mutatták itt be munkájuk gyümölcsét. A seregszemle Ipolyvisken első ízben került megrendezésre. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy bemutatkozzunk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Antal Nyustin Ágnes, a Csemadok Ipolyviski Alapszervezetének elnöke. Hozzátette:  alapszervezetük egy évvel ezelőtt alakult újjá, azóta aktívan bekapcsolódik a falu életébe.

A találkozót kétévente szervezi meg a területi választmány az adott házigazda alapszervezettel. Az eseményt Az egyik fellépő csoportTörök Alfréd, a Csemadok Lévai Területi Választmányának az elnöke nyitotta meg. Ezt követően Gyurkovics József, Ipolyvisk polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.

A délután folyamán fellépett többek között a Csemadok oroszkai ifjúsági tánccsoportja, az Aranyvirág tánccsoport Csatáról,  a lontói Palóc néptánccsoport, a Rozmaring éneklőcsoport Sáróról, a palásti Búzavirág hagyományőrző csoport, s a Garam menti néptáncegyüttes Léváról. Továbbá szerepelt az érsekkétyi Pacsirta éneklőcsoport, a Farnadi Rozmaring asszonykórus valamint a Százdi citeraegyüttes és a Nagyölvedi Rozmaring asszonykórus. Természetesen helyi fellépője is volt a fesztiválnak. A regionális eseményen először mutatkozott be az ipolyviski Csórésok csoport – fogalmazott a szervező – eddig csupán helyi rendezvényeken léptek fel.  

A műsorszámok között szerepelt népmese, népdal, néptánc, illetve kisebb drámajátékok is. Remek hangulatban telt a délután, új ismeretségek és barátságok születtek. Mint Antal Nyusztin Ágnes megjegyezte: „az egész estére jellemző volt mosoly és a jókedv, vastapstól volt hangos a kultúrház.” Hozzáfűzte, pozitív visszhangja volt a fesztiválnak, a község és a környék lakosaitól sok biztatást kaptak a szervezők. 

Végezetül kifejtette: „a helyi közösség számára nagyon sokat jelentett az esemény, több mint ötven lakos segített az előkészületekben és a rendezvény lebonyolításában. A találkozó összefogta az egész falut, összhangban dolgoztunk.”

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Červenák Patrícia
Kis jelenet a palásti Búzavirág hagyományőrző csoporttólTeltház az ipolyviski kultúrházbanSzázdi citetások

{iarelatednews articleid=”49865,48371″}