57683

Ismét Rimaszombatban került sor a református Országos Énekverseny döntőjére, november 20-án, a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében. Ide az elődöntőket sikerrel abszolválók kerültek, összesen 26 egyéni versenyző, míg 7 énekcsoport, ami azt jelenti, hogy több mint 100 gyerek és felnőtt kapcsolódott be az idei versenybe.

A versenyzőket háromtagú szakmai zsűri bírálta el: Balla Sarolta, Tömöl Gabriella és Édes Árpád. A kategóriánkénti fődíj a nyári gyermekkórus táborban vagy a kántorképző tanfolyamon való ingyenes részvétel volt, melyet Renczés Viktória, Mikla Bence, Gubala Nicolett és Bohák Emese nyertek, míg Gríger Emily különdíjban részesült szép szövegmondásáért. A többi résztvevő pedig értékes ajándékokat kapott, kottákat, illetve más értékeket.

Az énekcsoportok közül a legjobbnak a komáromi Mariánum csapatát ítélték meg, melyet Bagin Fruzsina, Farkas Emma, Židek Alexandra és Szénási Levente alkotott. A reformata.sk beszámolója szerint a verseny különlegesen szép színfoltja volt Kováts Marcell, Balogh Erzsébet és Bognár Lili Janka koncertje.

„Nagy öröm volt számunkra, hogy minden régió egyre növekvő létszámban képviseltette magát a versenyen. Bízunk abban, hogy a következő, jubileumi X. versenyen még többen vesznek részt és majd belőlük kerülnek ki gyülekezeteink jó hangú énekesei, kórustagjai, kántorai, lelkipásztorai” – írta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos honlapján, a reformata.sk-n Bodnár Noémi.

Felvidék.ma
ÉnekZsűriZenés bemutatóKözönség