A Szepsi Katolikus Egyházközségben a szenteste meghittsége az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kezdődött, ahol a bennlakók és az alkalmazottak délután fél háromkor ünnepi szentmise keretében emlékeztek az Istenfia földi születésére. A szentmise kezdetén Rybár Nikolas, negyedéves medikus Bódás János Advent című versével kedveskedett az időseknek. A szentmisénél Schmotzer Péter negyedéves papnövendék asszisztált.

Az éjféli szentmise után a templomtéren felállított betlehem előtt a Somodi János vezette dalárda kántált a hívekkel egyetemben. Négy nyelven – magyarul, szlovákul, németül és latinul – énekelték el a Csöndes éjt.

Amint arról már többször beszámoltunk, egyházközségünk a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén liszt és kenyér adományban részesült abból az őrölt búzából, amelyet a nyár folyamán Kárpát-medence gazdák adtak össze Szent István király ünnepe kapcsán.

A liszt egy részét tovább ajándékoztuk a két iskolai étkezdének és a Szent Erzsébet Idősek Otthonának. A fennmaradó részből karácsonyra egy-egy kenyeret süttettünk a Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény családjai asztalára, valamint egy óriáskenyeret, ami az éjféli a szentmise után lett megáldva, megszegve és kiosztva. Ezzel kívántunk eleget tenni az adakozók szándékának, hogy amint a sok millió búzaszem egy lisztté lett, úgy legyen karácsony szent ünnepén eggyé népünk hitében, erkölcsében, lelkületében, kultúrájában és magatartásában határon innen és határon túl.

A szemek csillogása, az emberek kedvessége, az együttlét meghittsége arra engedett következtetni, hogy az ünneplők zöme az idén is megértette az idők jelét: igazi karácsony a szívekben van – ott ahol megszületik, testet ölt a Szeretet, Jézus Krisztus. Áldott karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak.

Gábor Bertalan, Felvidék.ma