A Nyergesújfalun élő és alkotó festőművész, Sziklai Károly munkáiból nyílt képkiállítás Szőgyénben a nemrégiben 75. születésnapját ünneplő festőművésznek.

A festő Sziklai Károly, Tokodalján született, bányászcsaládban. Tizenkétéves korában Juhász Antal, rajztanára szerettette meg vele a festészetet. Fiatalon lett bányász. Keményen dolgozott, és csak munka után jutott ideje festésre. Szenvedélyéről sokáig, csak szűk családja tudott. Harmincéves munkaviszony után,1989-ben vájárként ment nyugdíjba.

Sziklai Károly kiállítása 2Ezek után minden idejét a festészetnek szentelte. Három évi sikeres szervezői munka után létrehozta Táton a Duna Művészkört. 1994-ben Hollandiában, 1996-ban Németországban, 1999-ben Magyarországon állított ki. 2000-ben alapító tagja volt a Klastrompusztai Nemzetközi Művészcsoportnak, majd még ebben az évben csatlakozott a Párkányi Alkotók Csoportjához.
Itt, Felvidéken is számos jó ismerőse, barátja „egy karizmatikus alkotót” ismert meg Sziklai Károlyban, még mindig fiatalos, életvidám” természetében…

A szőgyéni megnyitón, Matuska Zsuzsanna, volt Nánai polgármesternő, méltatta a festőművész munkásságát, aki a nem régiben Párkányban, a Gerenday Közösségi Házban tartott jubileumi 75. éves képkiállítását is megszervezte.

Sziklai Károly kiállítása 3Sziklai Károly élvezettel és „lelki-szívbeli” kötődéssel festi meg a Duna part és Duna- kanyar, szülőfaluja és környéke szépséges természetét. Alkotásaiból a színek varázsában tündököl az alkotó festői „tájszeretetének” mélysége. Képei más témákat is bemutatnak, nem kevésbé „színvarázsos” festői fantáziával. A képkiállítást a kultúrházban 2015. december 4-e és 20-a között a  Szőgyén-Bajót Baráti Társaság rendezte.

Hinzellér László, Felvidék.ma