Bemutatta a fiatalok problémáival foglalkozó választási programját az MKP listáján induló Via Nova.

A sajtótájékoztatót Gubík László, a Via Nova szlovák állampolgárságától törvénytelenül megfosztott elnöke vezette, kiemelve, hogy a vianovás csapat több annál az öt jelöltnél, akik részt vettek a program bemutatásában, hiszen összesen huszonhárman indulnak az MKP listáján. A választási jelmondataikról elmondta, hogy A tettek útján a Via Novára évek óta jellemző tevékenységeket, valamint ezek videós megörökítését jelenti. Ezekbe egyaránt beletartoznak és a továbbiakban is bele fognak tartozni közösségépítő, vállalkozássegítő, jótékonysági, környezetszépítő vagy éppen a nyelvi egyenjogúság fontosságára rámutató megmozdulásokat. A Csatlakozz a jövőhöz! ezzel egyidőben a program címe, amely az önálló szakterületként megjelenő ifjúságpolitikát foglalja össze.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Berényi József MKP-elnök megköszönte az ifjúsági partnerszervezetnek a következetes program összeállítását, és felhívta a figyelmet, hogy sosem volt még ennyire fiatalos az MKP jelöltlistája.
A több, mint 20 oldalas program elsősorban az ifjúságot közvetlenül érintő problémákra és kihívásokra összpontosít, de ezáltal persze általánosabb javaslatokat is megfogalmaz.

„A Via Nova tisztában van a helyzettel, hiszen mi is fiatalok vagyunk, mi is a saját bőrünkön érezzük a gazdasági hiányosságokat és az élet minden területén megjelenő nemzetiségi diszkriminációt” – áll az előszóban, a program javaslatai pedig hat pillérre épülnek. „Ezek a szülőföldön boldogulás hat alapvető és nélkülözhetetlen velejáróját öleli át a családok támogatásától kezdve az óvodai és iskolai beiratkozáson, intézményeink és nyelvünk megtartásán, valamint a pályakezdők karrierépítésén át, egészen a régióink fejlődésének alapjául szolgáló létbiztonság növeléséig, valamint az ehhez szükséges testi és lelki egészség megőrzéséig.”

Via Nova lista

Cziprusz Zoltán, az MKP lista 10-es számú jelöltje a déli régiók gazdasági leszakadásáról és a fiatalok munkanélküliségéről, elvándorlásáról szólt, a fiatal vállalkozók lehetőségeinek javítását, valamint a fiatal családok fokozott támogatását nevezve meg megoldásként. Az októberben a migránstémára reagáló óriásplakátjaival a figyelem középpontjába került Cziprusz erre is kitért, és elmondta, hogy a Via Nova az MKP-hoz hasonlóan, határozottan elutasítja az illegális bevándorlást és a migránsok befogadására vonatkozó kötelező uniós kvótákat.

Ilko Zoltán, a 12-es sorszámot viselő jelölt a magyarlakta vidékek mezőgazdasági és kulturális értékeit emelte ki azzal összefüggésben, hogy a háztáji termelés és a vidéki turizmus egyaránt komoly kitörési lehetőséget hordoz magában.
A 20-as számú jelölt, Nagy Dávid a sport és a testnevelés-oktatás közegészségügyi, közösségépítő és öntudaterősítő jelentőségéről beszélt, beleértve a Via Nova által szervezett sikertörténetet, a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot. Jogászként kellemetlen példákat sorolt a felvidéki magyarság – az ő kifejezésével élve – törvényes elnyomására, felvillantva néhány intézkedési javaslatot is.
A lista 30. jelöltje, Varga Tibor a Via Nova Karrierközpontok hálózatát vázolta fel. Ezek karrier-tanácsadással, képzések szervezésével és életpálya-követéssel fogják segíteni a felvidéki ifjúságot.

Samu István, az MKP Komáromi járási listavezetője hosszú éveken át a Via Novában tevékenykedett, és a korhatár elérése után is aktív kapcsolatban maradt a szervezettel. Ő a magyar oktatás problémáiról szólva a hiányos magyar intézményrendszert és a tervezett iskolabezárások várható településsorvasztó hatását mondta legnagyobb fenyegetésnek. Elsődleges teendőként a duális képzés megerősítését jelölte meg, amely a felvidéki magyarok gazdasági érdeke is. A parlamenti képviselőségtől független feladatnak nevezte az oktatásügyi terepmunka folytatását.

A Via Nova programjának hitvallását Gubík László elnök az utószóban úgy foglalta össze, hogy „a közös célokkal rendelkező, önszerveződő közösség a felvidéki magyar jövő zálogának egyetlen megtestesítője”.

VKL, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58649,58472,58438,58325,58233″}
Cziprusz Zoltán Samu IstvánGubík LászlóGubík László Berényi József Cziprusz ZoltánVarga Tibor Nagy Dávid