59026

Geönczeöl Attila sikeres szőlőtermelő, borász, borversenyek nyertese. Sőt, nemzetközi borversenyek bennfentese, aki bejárta a világ bortermelő vidékeit. Garamkövesden a Szkala Borászok és Szőlészek Polgári Társulást működteti. A Társulás egyik célja a helyi értékek bemutatása közelebbi és távolabbi érdeklődőknek. Egy-egy rendezvényre nemcsak a környék szakmabelijei jönnek el, hanem Budapest és környékéről és Pozsonyból is érkeznek vendégek. A legutóbbi rendezvényen például, az Újévi Borászati Tanfolyamon több, mint 120-an zsúfolódtak össze. A Felvidék.ma arról kérdezte az elismert borászt, hogyan jutott el idáig, és látja-e jövőjét a borászatnak a Felvidéken is.

Minek köszönhetően lett szőlőtermesztő, borász?
Borvidéken, Párkányban nőttem fel, itt az emberek életéhez hozzá tartozik a szőlő, bor. Valószínűleg genetikai úton, felmenőim révén is örököltem egy kis késztetést, de igazán egyetemi tanulmányaim során szerettem bele ebbe az szakmába.

Mikor született meg az elhatározás, hogy ezzel fog foglalkozni?
A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen egyik évfolyamtársammal közösen kezdtünk érdeklődni a borászat iránt, beiratkoztunk néhány szőlővel-borral foglalkozó tantárgyra, a nyári szakmai gyakorlatot egy balatonfelvidéki borászatban töltöttük, és sorban látogattuk a borvidékeket, már amennyire zsebünk és időnk engedte. Ekkor még elsősorban a borágazat gazdasági-kereskedelmi háttere érdekelt, bormarketinggel foglalkoztam, ebből írtam a szakdolgozatomat. Közben persze készítettem saját bort is, vásárolt szőlőből. Az első évjárat az 1997-es volt, mindössze néhány üvegballonnyi mennyiségben. Egy párkányi barátom ültette a bogarat a fülembe, azzal „provokált”, hogy nem is igazi borász az, akinek nincs saját szőlője, így aztán 2005-ben megvettem az első 18 áras területet Muzslán.

Hol tanulta ezt a mesterséget?
Rokonoktól, ismerősöktől kaptam az első tanácsokat, a gödöllői egyetem után pedig megszereztem a szőlész-borász szakmérnöki diplomát is Kecskeméten. De ez a tudás csupán alap volt, nagyon sokat számít, hogy ne munkának tekintse a szakmát az ember, hanem szenvedélynek. Kiolvastam az összes szakirodalmat, ami csak a kezem ügyébe került, rengeteg szakmai rendezvényen vettem részt, munkámból adódóan pedig a legnevesebb magyar borászokkal kerültem kapcsolatba, akiktől szintén sokat tanultam.

Hol tett szert a legjelentősebb szakmai tapasztalatokra?
A budapesti borkereskedelemben kezdtem dolgozni, majd a Budavári Borfesztivált szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. igazgató helyettese lettem. Itt elsősorban marketinggel, rendezvényszervezéssel foglalkoztam, de belecseppentem a nemzetközi borversenyek világába is. Utóbbinak és szakújságírói mellékállásomnak köszönhetem, hogy bejártam a világ borvidékeit, számos tanulmányúton és borversenyen veszek részt máig, Moldáviától a nagy olasz vagy francia borvidékeken át az Egyesült Államokig. A legnagyobb tapasztalat mégis a saját munka, mikor az ember a saját szőlőjében, pincéjében próbálja alkalmazni az iskolában és más borászatokban megtanult, ellesett módszereket.

Hol találhatóak a szőlőtermő földjei?
Egyelőre Muzslán és Ipolyszalkán vannak területeim, de szeretnék Garamkövesden is bérelni vagy vásárolni újabb területeket, hiszen itt található a pincém is.

Milyen szőlőfajtákat termel?
Elsősorban az ezen a vidéken legelterjedtebb szőlőfajtákkal foglalkozom: Zöld veltelini, Olasz rizling, Rajnai rizling, Leányka, Szent Lőrinc. Ezek mind idős szőlők, a 60-70-80-as évek telepítései. Több területet néztem még ki ezeken kívül is. Ahol meg lehet a régi ültetvényt menteni, ott marad a meglévő szőlőfajta, de ahogy időm és pénzem engedi, telepíteni is szeretnék, ehhez már rendelkezésemre áll most is néhány kisebb terület. Kékfrankost, Kadarkát, Mézes fehért szeretnék ültetni, illetve bővíteni a már meglévő fajták felületét. És nem lehetetlen, hogy kísérletképpen kipróbálok 1-2 olyan fajtát is, amely valaha jelen volt a borvidéken, de valamiért kipusztult a környékről.

Méltó helyet kapnak a Felvidék szőlői, borai a piacon?
Egy hosszú út elején állunk. Gyakorlatilag újra „ki kell találni” a Felvidék borászatát, természetesen a még fellelhető hagyományokra alapozva. Bár hallunk nagy beruházásokról, létezik néhány nagy állami támogatással vagy más ágazatban meggazdagodott vállalkozók költséges hobbijaként létrehozott presztízs-borászat „Szlovenszkón”, mégis csak a töredékét használjuk ki a lehetőségeinknek. Lehetetlen helyzet, hogy alig lehet helyi borhoz jutni még a helyi vendéglátásban is. Szóval a kérdésre válaszolva: egyáltalán nem. Alig van palackos bort készítő bortermelő, jellemzően a borvidéktől távoli cégek tételei kaphatók a boltokban, éttermekben. Jellemző forgatókönyv, hogy a Párkány környékén olcsón megvásárolt szőlőt a Kiskárpátokba viszik, majd palackos borként adják el a nyári fürdőturizmusra építő párkányi éttermeknek. Persze már valamivel jobb a helyzet, mint 10-15 évvel ezelőtt, de a fejlődés lassú. Hiába szerveznek nagy csinnadrattával szinte minden faluban borfesztiválokat, ha az alapok nincsenek rendbe téve. A legfontosabbnak ezen a téren az oktatást, felnőttoktatást, szakmai-gazdasági-jogi tanácsadást, és -támogatást tartanám. Ezzel gyakorlatilag nem foglalkozik senki. Állítom, ha valamelyik magyar párt vagy erre a célra pénzt szerezni képes szervezet felvenne 2-3 szakembert, aki összeszedné, rendezné, magyarra fordítaná, és közérthető formába tenné egy-egy ágazat törvényeit, szabályozását, pályázatait, és körbehaknizná vele az ország magyarlakta vidékeit, hatalmas fejlődést tudna elérni.

Mivel foglalkozik a Szkala Borászok és Szőlészek Polgári Társulás, amelynek Ön az elnöke?
Garamkövesd és néhány környékbeli település bortermelőit fogjuk össze. Számos rendezvényt szervezünk, melynek célja, hogy elősegítsük a tagok szakmai fejlődését, és megmutassuk a helyi értékeket. De egy-egy rendezvényünk mindezen jóval túlmutat. Az általunk szervezett Újévi Borászati Tanfolyamra például évente 120-130 bortermelő látogat el elsősorban a Felvidékről, kisebb részben Esztergom környékéről. Tudomásom szerint ez a legnagyobb látogatottságú, magyar nyelvű szőlészeti-borászati előadássorozat a Felvidéken. Rendezünk ezen kívül egy kisebb helyi borversenyt csak a tagok és falubeliek részére és egy nagyobbat, mely a Garamkövesdi Nagydíj és Veltelini Bajnokság elnevezést kapta. Utóbbira bárki nevezhet, és mint a nevéből is kitűnik, kiemelt szőlőfajtaként kezeljük a Zöld veltelinit, mint a környéken legelterjedtebb szőlőfajtát. Nyáron két napra megnyitjuk a 100-200 éves kövesdi pincéket a nagyközönség előtt, a Garamkövesdi Borfesztivál keretén belül. Itt kizárólag helyi bortermelők kínálják boraikat. Tavaly egy új elemmel bővült a rendezvény, a Felvidéki Bordalversennyel, melynek fő célja a hagyományőrzés, helyi tehetségek, csoportok felkutatása. Az ilyen nyilvános eseményeken kívül szakmai kirándulásokat rendezünk a Kárpát-medence borvidékeire, az újévi pincejárás alkalmával végigjárjuk a kövesdi pincéket, kóstoljuk egymás borait, tanácsokat adunk egymásnak, és részt veszünk a hagyományos garamkövesdi ünnepeken (szüreti felvonulás, Orbán-nap).

Milyen céljai vannak? Milyen feladatok állnak a szőlőtermesztők előtt a jövőben?
A polgári társulás célja az egykor virágzó helyi szőlő- és bortermelés újraindítása, fellendítése. Ehhez eszközként szolgálnak programjaink, oktatási és marketing feladatokat ellátva. Azonban szerintem ennél még fontosabb, hogy az egyes gazdák erősödjenek meg, hiszen ha a maguk lábára tudnak állni, és sikeresen gazdálkodni, akkor jövedelem képződik, munkahelyek teremtődnek, és jobban ki tudjuk a helyi természeti erőforrásokat használni. Azaz gazdagodik a közösség, ami elősegíti a helyben maradást, erősíti az identitást, támaszt ad a helyi kultúrának is.

Mit lehetne tenni, hogy nagyobb becsülete legyen a szőlőnek, az itteni boroknak? Esetleg annak érdekében, hogy megélhetést nyújtson a szőlőtermő föld a tulajdonosának?
Mint már említettem, az út elején járunk. Bővítjük szaktudásunkat, erőnkhöz mérten fejlesztjük a helyi szőlő- és bortermelést. Szükség van minél több palackos, jó minőségű borra, hiszen a jó „termék” a legjobb hírvivő. Természetesen fontosak a népszerűsítő rendezvények, híradások is, és el kell juttatnunk ezeket az üzeneteket (és borokat) a helyi vendéglátásba. Ezek az első lépések. Álmodozni lehet a hirtelen világhírnévről, de kemény munka nélkül a szomszéd járásig sem jutnak el a boraink. Fontos a borturizmus, helyi kóstolópincék, vendéglátás fejlesztése is, hiszen talán ez az egyik legkönnyebb és leghatékonyabb módja az értékesítésnek, főleg egy olyan, turisztikailag igen értékes vidéken, mint Párkány és a Garam-mente.

Mi az, amit fontosnak tart még elmondani?
A Felvidék magyarlakta része elsősorban mezőgazdasági terület, rengeteg lehetőséggel, nagyszerű termőhelyekkel. De ha hiányzik a szaktudás, önbizalom, akarat és lelkesedés hozzá, ha nem vázolunk fel a helyi gazdák számára megélhetéssel kecsegtető életpálya modellt, ha nem segítjük őket hozzá a megszerezhető támogatásokhoz, akkor nem lesz, aki megműveli a szőlőket, kerteket, földeket. Az emberek eladják őseiktől örökölt, egykor tisztes megélhetést nyújtó területeiket, és helyi munkalehetőség híján a fiataloknak egyetlen esélyük marad, az elvándorlás. Ezt a folyamatot minden erőnkkel meg kell próbálni leállítani, megfordítani, szerintem ez az asszimilációs és népesedési probléma egyik kulcsa.

Köszönöm a beszélgetést.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58948″}