Dél-Szlovákia járásait sújtja leginkább a magas munkanélküliség, az elszegényedés és az egyre romló szociális helyzet. Ennek orvoslására a Magyar Közösség Pártja parlamenti választási programjának egyik legfontosabb célkitűzése szülőföldünk terület- és gazdaságfejlesztése, valamint a munkahelyteremtés Dél-Szlovákiában.

A szociális segélyeken alapuló gazdaság helyett térségünkben végre ösztönöznünk kell a tudásra épülő, munkán alapuló gazdaságot. Támogatjuk a helyi termékek, termékcsoportok, értékek előállítását. Megalkotjuk a faluvállalatok jogi hátterét. A közmunkás dolgozzon inkább alkalmazottként a faluvállalatban. Az önkormányzat által létrehozott faluvállalat a településen tevékenykedő vállalkozókkal és gazdákkal olyan űrt tölt ki, amely az utóbbi években a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban képződött. Ez pedig a kézműves, vagyis a kétkezi munkán alapuló mezőgazdaság, amelynek újjáélesztése munkahelyek ezreit eredményezné. Legyen az gyümölcstermesztés, zöldségtermesztés, szőlészet és borászat vagy állattenyésztés. Ezzel egyidőben létre kell hozni a termelői és értékesítési érdekszövetségeket, láncokat, amelyek megfelelő konkurenciát jelenthetnek az áruházláncoknak, miközben hazai gazdák és gazdaságok terményeit értékesítik. Ezzel hazai munkahelyeket biztosítanak az agráriumban. Az iskolai és közösségi étkeztetésben előtérbe kell helyezni a helyi termelőt. Jogszabályok által a mainál sokkal szélesebb körű lehetőséget kell biztosítani számukra az ilyen irányú érvényesüléshez.

Emellett az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a vidéki turizmusra, a bor-, és kerékpárturizmusra, hiszen ezek számára régióink kiváló feltételeket biztosítanak. Amennyiben az idegenforgalom ezen válfajai széles körben biztosítanak megélhetést Magyarországon és Ausztriában, akkor bizonyára idehaza is elmozdulhatunk ebbe az irányba. Óriási kiaknázatlan lehetőségek kínálkoznak a kreatív iparban. A kreatív ipar fellendülése, konjunktúrája leleményes, tehetséges honfitársaink számára biztosíthat megélhetést. Nem kell feltétlenül külföldre költözniük az érvényesüléshez.

A pályakezdő, fiatal vállalkozók, az ún. stratup vállalkozások számára sajátos támogatási módot javaslunk. Az a befutott vállalkozó vagy vállalat, amely támogatást nyújt a kezdő, startup vállalkozás elindításához, támogatása összegét leírhatja majd az adóalapjából.

A leszakadás, a lemorzsolódás után szülőföldünket végre fejlődési pályára kell állítanunk, hogy felzárkózhassunk a fejlettebb régiók mellé. Hogy megérje itthon maradni. Érvényesülhessen végre régióinkban is a munkavállaló, az iparos és a vállalkozó!

Farkas Iván, Felvidék.ma
az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, parlamenti képviselőjelölt