A Csemadok bajcsi alapszervezetének újbóli megalakulása igazi sikertörténetnek számít. 

Bajcs községben húsz évig tartó szünet után június 17-én alakult újjá a Csemadok alapszervezete. Az azóta eltelt rövid idő alatt több sikeres programot valósítottak meg: vendégeket fogadtak Pest megyéből, akiknek a környék nevezetességeit mutatták meg, s két alkalommal gyermektábort is szerveztek a nyár folyamán. A helyi falunapokon már a Csemadok is benevezett a gulyásfőző versenybe, s ösztönzésükre még a kultúrház is megújul. További programjaik – kenyérszentelés, könyvbemutatók és Ki mit tud? –, mind azt bizonyítják, hogy igény van a Csemadok munkájára ezen a településen is.

Horváth Tibort, az újjáalakult bajcsi alapszervezet elnökét kérdeztük, hogyan és miért éppen most került sor a szervezet megújulására.
„Öt évvel ezelőtt költöztem vissza a településre. Az azóta eltelt időben nagyon hiányoltam a kulturális programokat, rendezvényeket, amelyek a helyi közösséget összekovácsolják, egyaránt biztosítva számukra a szórakozást és a művelődést. A kultúrház leépült,  nem is működött már. Felkerestem a régvolt Csemadok utolsó elnökét, akitől hasznos tanácsokat kaptam arra vonatkozóan, hogyan kezdhetnénk neki újból. Felkerekedtem és a Csemadok komáromi területi választmányától, konkrétan Petheő Attilától kértem segítséget a szervezet újjáalapításához” – idézi fel a kezdeteket Horváth Tibor. „Sok segítőm akadt, egymás után jöttek az ötletek, majd azok megvalósítása. Jelenleg 67 tagunk van, ezek között vannak fiatalok, sportolók és nagyon sokan a régi tagok közül” – számol be a jelenlegi helyzetről.

Bajcs községben 1976 óta nem működik magyar tannyelvű iskola. A legutóbbi népszámlálás eredményei lehangolóak: a falu lakosságának kevesebb, mint a fele vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A bajcsi gyerekek zöme már a közeli Érsekújvárban vagy Ógyallán sem a magyar oktatási intézményeket látogatja, szlovák iskolába járnak. „Otthon ugyan magyarul beszélnek, de magyar verseket, irodalmat nem tanulnak. Ezért kiemelten foglalkozunk ezekkel a gyerekekkel, terveink között szerepel egy színjátszó kör létrehozása is ” – fogalmazza meg legközelebbi céljaikat az alapszervezet elnöke.

Nagy siker és pozitív visszaigazolása tevékenységüknek, hogy a helyi önkormányzat támogatásával, uniós források bevonásával megújul a kultúrház. A tetőszerkezetet már kicserélték, ahogy a nyílászárókat is. Most kezdődnek a belső felújítási munkálatok. „A kultúrház épülete létfontosságú a szervezet életében: legyen méltó helye a találkozásainknak, programjainknak” – mondja Horváth Tibor.

„A nemrég tartott évzáró gyűlésünkön részt vett Bajcs község polgármestere, Virág Ottó is, aki beszámolt a kultúrház felújításáról, mely remélhetőleg az idén nyáron elkészül és a falunapokra már át is adhatják” – bizakodik az elnök. „Nagyon sok program, esemény, ötlet van még a tarsolyunkban. A közeljövőben, a március 15-i ünnepségre kopjafát szeretnénk állítani a községi hivatal parkjában. Mottónk: Fellendíteni falunkban a kulturális életet! Ezért dolgozunk” – foglalja össze Horváth Tibor az újonnan megalakult bajcsi Csemadok-alapszervezet célkitűzését.

Szalai Erika, Felvidék.ma