Mága Zoltán és a Budapesti Primárius Kamarazenekar minden helyszínen telt házas hangversenyt adott. A fellépéseket a Magyar Közösség Pártja támogatta, köszöntők hangzottak el a helyi képviselőjelöltektől, beszédet mondott Berényi József, az MKP elnöke. A bevételt jótékonysági célokra ajánlották fel.

Mága Zoltán a Magyar Közösség Pártja meghívására érkezett a jótékonysági koncertekre. Február 7-én Vágsellyén és Pereden, február 9-én Rimaszombatban, február 10-én Tornalján, február 11-én Feleden, február 12-én Füleken, február 13-án Gömöralmágyban és Ipolynyéken lépett fel. A folytatásban február 15-én Farnadon és Zselízen, február 16-án Léván és Ipolyságon találkozhattak a világhírű virtuózzal. A program során bemutatkoztak a járások képviselőjelöltjei.

Feledhetetlen fellépések a Rimaszombati járásban
Rimaszombatban talán az egyik legvarázslatosabb felvidéki helyszínen adhatott fergeteges koncertet Mága Zoltán. Teljesen megtelt a református templom, majd ezer ember gyűlt össze. A résztvevőket Bán Zoltán, a Gömöri Egyházmegye gondnoka köszöntötte. Az egybegyűltekhez Auxt Ferenc (8.), Cziprusz Zoltán (10.) és Csúsz Péter (24.) képviselőjelöltek szóltak. Beszédet mondott Berényi József, az MKP országos elnöke. Minden résztvevő dedikált Best of Mága Zoltán cd-ben részesült. A bevételt a készülő ajnácskői Szent István szoborra ajánlották fel.
A gömör-nógrádi turné Tornalján, Feleden, Füleken, majd Gömöralmágyban folytatódott. Az MKP helyi szervezetei nagy szeretettel fogadták a hegedűművészt és a Budapesti Primarius Kamarazenekart, akik mindenhol más-más műsorral örvendeztették meg a nagyérdeműt.
Feleden is nagy sikere volt a koncertnek. A vendégeket Feledy Zoltán, az MKP Feledi Alapszervezetének elnöke köszöntötte. A szép számú közönséget Auxt Ferenc (8.) és Cziprusz Zoltán (10.) képviselőjelöltek üdvözölték. Köszöntő beszédet mondott Berényi József, az MKP elnöke, s a koncert végén a hegedűművésszel közösen dedikálta az ajándék CD-ket. A bevétellel a református templom orgonájának a javításához járulnak hozzá.
Gömöralmágyban Agócs Gyula polgármester, az MKP képviselőjelöltje jóvoltából, szintén az MKP támogatásával léptek fel a művészek. A résztvevőket Auxt Ferenc (8.), Cziprusz Zoltán (10.), Juhász Péter (42.) és Csúsz Péter (24.) képviselőjelöltek köszöntötték. Itt is beszédet mondott Berényi József, az MKP országos elnöke. A bevétellel a helyi óvodát támogatták.
“A zene varázslat, a jó zeneművész pedig varázsló, aki a közös élmény erejével összeköti az embereket. Nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak nagyon fontos, hogy értékeljük azt, ami összeköt bennünket. Közösségünk jövőjét illetően: szívünkben a döntés” – üzeni minden magyarnak Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke.

Nagysikerű Mága Zoltán-koncertek a Lévai járásban
A Magyar Közösség Pártja szervezésében Mága Zoltán a Budapesti Primárius Kamarazenekar közreműködésével a Lévai járás négy településén adott koncertet február 15-én és 16-án. A műsor közben bemutatkoztak az MKP lévai járási képviselőjelöltjei. A hangverseny bevételével mind a négy helyszínen a helyi magyar alapiskolákat támogatták.

A Lévai járásban a koncertsorozatot február 15-én, hétfőn délután a farnadi kultúrházban kezdtél el. Majd este a Zselízen, a Művelődési Házban mutatkozott be a virtuóz hegedűművész és a zenekar. Másnap délután a lévai Oroszlán Szálló, egykori nevén Denk Szálló színháztermében léptek fel, majd este az ipolysági városháza színházterme is színültig megtelt.

„A március 5-ei választás sorsdöntő lesz a magyar közösségünk számára. A MKP az egyetlen olyan párt, amely a magyar nemzeti érdekvédelmet tűzi zászlajára” – kezdte ipolysági köszöntőjében Kiss Beáta, az MKP ljárási elnöke. Ezt követően bemutatta az MKP lévai járási képviselőjelöltjeit. Mint a járási elnök megjegyezte, járási szinten is a közös siker érdekében állították össze az összefogás listáját.

A Lévai járásból az alábbiak szerepelnek a képviselőjelöltek listáján:Kiss Beáta gimnáziumi igazgató (11.), ifj. Zachar Pál, a Fiatal Függetlenek csoportjának tagja (19.), Köpöncei Péter adószakértő (39.), Pálffy Dezső iskolaigazgató (53.), Csenger Tibor ügyvezető igazgató (114.), Csonka Ákos tanár, újságíró (115.), Wirth Jenő ügyvezető igazgató (127.), Oros Zoltán magánvállalkozó (135.), Farkas Attila szociális tanácsadó (138.), Urbán Zoltán vállalkozó (141.). Járáson kívüli jelöltként megjelent többek között Cziprusz Zoltán (10.) és Nagy Dávid (20.), valamint Gömöry Lóránt (83.)

Berényi József pártelnök beszédeiben jelezte, megújult listát állítottak össze a parlamenti választásokra. Beszédében röviden felvázolta a párt gazdasági programjának jelentősebb pontjait, majd kitért a magyarság kérdésére is. „Meg kell állítani a népességfogyásunkat, mert csak azon nemzeti közösségek tudnak megmaradni, akik az önkormányzatiság valamely formáját ki tudták harcolni. Mi ezzel kapcsolatban kidolgoztunk egy koncepciót, amely vitaképes” – fogalmazott Berényi József. Mint megjegyezte, ezáltal tudnánk fontos intézményeinket, iskoláinkat megtartani.
„A Magyar Közösség Pártja nélkül nincs eredményes magyar képviselet. Nekünk is a parlamentbe kell kerülnünk ahhoz, hogy előrelépést tehessünk. A magyar közösség számára eredményes évek következnek, amennyiben parlamenti erő leszünk március 5-e után” – hangsúlyozta a pártelnök Ipolyságon.

Az ipolysági eseményt megtisztelte jelenlétével Pásztor Béla, Veresegyház ipolybalogi származású polgármestere, Ipolyság díszpolgára.

“Hozzávetőleges számításaim szerint Mága Zoltán koncertjein a Lévai járásban megközelítőleg 1200 ember vett részt. Az MKP különös gondot fordított arra, hogy ne kiégett művészek playback tátogását vigye el az embereknek, hanem egy olyan produkciót, amely magas kulturális értékkel bír, igényes és megfelelően színvonalas. Minden egyes koncertről emelkedett, meghitt hangulatban jött ki a közönség, s nem győzték kifejezni a hálájukat a fantasztikus élményért. Emellett fontosnak tartottuk, hogy több célt is szolgáljanak a rendezvények, ezért mindegyik jótékonysági est is volt egyben, mellyel a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolát támogatják. Ezzel is üzenni szerettünk volna, hogy számunkra az iskoláink kiemelten fontosak, és minden tőlünk telhetőt megteszünk értük.
Külön öröm, hogy Zselízen az összegyűlt közel 400 eurót egy játszótér kialakítására kívánja fordítani az iskola, hiszen a zselíziek körében óriási a csalódottság, hogy az egyik élelmiszermulti által meghirdetett játékon bár sokáig az első helyen szerepelt a szavazatok alapján a város, de különböző indoklásokkal 20 000 szavazatot levontak tőlünk, amivel messze kerültünk attól, hogy itt épüljön fel a játszótér” – nyilatkozta Csonka Ákos, az MKP zselízi képviselőjelöltje.

A képviselőjelöltek bemutatkozását és az ünnepi beszédet követte Mága Zoltán és a Budapesti Primárius Zenekar mintegy másfélórás virtuóz koncertje. A hangverseny során közismert klasszikus zenedarabok, magyar népdalok és könnyedebb muzsika is felcsendült. A végén még Berényi József pártelnök is dalra fakadt. Mind a négy helyszínen telt házas hangversenyt adtak. Mind Zselízen, mind Ipolyságon közel 350-en mentek el a rendezvényre.
A jótékonysági koncertek bevételeiből a Farnadi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát, a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát, a lévai Juhász Gyula Alapiskolát, az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolát és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolát támogatták.

A Lévai járás koncertjeiről és képviselőjelölt bemutatkozásról további képek megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>. 

Homoly Erszó, Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59139″}