59216

A hamvazószerdával kezdődő nagyböjtnek különösen kiemelkedő napjai a vasárnapok, melyeket az egyház s vallásos nép külön jelzővel illet. Az első vasárnapnak /Invocabit/ csonkavasárnap a neve, a Döbrentei-kódexben pedig böjt elő vasárnapnak nevezik. Az evangélium az Úrnak a sátántól való megkísértéséről és a gonosz megszégyenítéséről szól. A XVIII. században hozzánk bevándorolt németek hozták magukkal azt a szokást, miszerint régebben egy feldíszített kocsin szalmát és fakeresztet vittek a határba. Ott alkonyatkor imádkozás után azt a legidősebb lány gyertyával meggyújtotta. A németek Scheibensonntagnak is nevezték a napot. Volt ahol egy szalmával átkötött kereket meggyújtva engedtek le ilyenkor a hegyről.(Bálint S., 1989:188-190.l.)

A második vasárnap /Reminiscere/ neve lehetett nevetlenvasárnap, guzsavasárnap is. Az ezt követő időszakot világoshétnek is mondták, mert az evangélium az Úr színeváltozásáról szól.
A harmadik vasárnapot /Oculi/, a Döbrentei-kódexben „böjt harmad vasárnap”-nak, egy XVII. századi evangélium magyarázatban „szemek vasárnapjá”-nak, a palócföldi Bujákon „fehérvasárnap”-nak nevezték. A görögkatolikus liturgiában „kereszthódoló vasárnap” a neve. (Bálint S., 1989: 190-191.l.)
„Csíkvasárnapnak”, illetve „guzsalyvasárnapnak”, Erdélyben „böjtközépvasárnapnak” is nevezik a negyedik vasárnapot /Laetere/. A XVII. században „rózsavasárnap” volt a neve. Bálint Sándor szerint az elnevezést az magyarázza, hogy „a pápa aranyrózsát szokott szentelni, melyet előkelő és jámbor világi személyiségeknek küld ajándékba”. Ilyen rózsát kapott Nagy Lajos király felesége is VI. Kelementől. (Bálint S., 1989:192.l.)

Az ötödik vasárnap feketevasárnap. A liturgikus hagyomány értelmében feketevasárnaptól /Judica/ a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket és a főoltár képét violaszín vagy fekete lepellel takarják be. Bálint Sándor írja az egyes kutatókra hivatkozva, hogy ez a nap evangéliumával függ össze (1989., 193.l.): „Jézus azonban eltűnt és kiment a templomból”. (János 8, 59) A valós ok az volt, hogy a régi feszületeken lévő, ragyogó, gyöngyökkel ékesített sebeket letakarták a liturgikus gyász miatt.
A magyar középkorban a böjti lepel a mennyezettől, a triumphus gerendájáról csüngött alá, teljesen eltakarva a szentélyt s a miséző papot a hívek elől.

Palócföldön ilyenkor a lányok és az asszonyok is feketébe öltöztek. Errefelé feketehéten kellett elvetni a mákot, hogy az ne legyen „ragyás”. Ipolynagyfalun ezen a héten mákostésztát főztek. Hogy miért, arra nem kaptunk pontos választ. Valószínű, hogy ez a mákültetés körüli hiedelmekkel hozható összefüggésbe. (Csáky K., 1987:113.)

A húsvét előtti virágvasárnap az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulást ünnepli. E napon megengedett volt néhány gyermekjáték gyakorlása s a kiszehajtás is, melyről már részletesebben szóltunk e lap hasábjain.
A húsvétra való készülődések közepette nagy gondot fordítottak a lelki előkészületekre is. Az „olvasós” asszonyok hamvazószerdától naponta mondták a Fájdalmas rózsafüzért, pénteki napokon a keresztúti ájtatosságokat végeztek. Ahol volt kálvária, ott oda is gyakran kimentek.

Csáky Károly, Felvidék.ma
Fotó: archív, net