(Frissítve!) Nem írja alá a KDH, a Most-Híd, sem pedig a #Sieť az SaS Felelősség Szlovákiáért Nyilatkozatát, amelyben elutasítanák a Smer-SD-vel való választás utáni együttműködést.

„A mi célunk a jobboldali kormány létrejötte, amit már egy éve hangoztatunk. Most az a fontos, hogy az egyes politikai pártok vezetői valóban megbízható partnerekként kezdjenek el viselkedni. A jobboldali választókat csak így tudjuk meggyőzni. A politikai deklarációk aláírása nem elég” – reagált a Most-Híd az SaS felhívására szóvivőjén Matej Kováčon keresztül.

A KDH megismételte, hogy a Široký-Fico párosnak nem fog asszisztálni. „A KDH egyértelmű programbeli és politikai alternatívát képez a populizmus felelőtlenségével szemben. Már egy éve összefogjuk az embereket, szakembereket és politikusokat, hogy a KDH +-on keresztül ilyen jobbközép alternatíva létrejöjjön Szlovákiában. Nem látom okát, valami külön dolgot még ehhez hozzáadni vagy aláírni, inkább ellenkezőleg, programunkkal és állásfoglalásainkkal utasítjuk el a Široký-Fico párost a választási kampányban és a választás után is” – jelentette ki a KDH elnöke, Ján Figeľ.

A #Sieť Sulík felhívására reagálva úgy nyilatkozott, hogy tartja magát az emberek szolgálatában álló, összetartó, szilárd kormány felállításához. „Meggyőződésünk, hogy ennek valószínűsége annál nagyobb, minél kevesebb okot adunk a választópolgároknak arra, hogy az egyes képviselők kölcsönös támadásait kelljen szemlélniük” – jelentette ki Radoslav Procházka pártelnök.

Korábban írtuk:
Arra szólítja fel a Szabadság és Szolidaritás Pártja az ellenzéki KDH, Most-Híd és #Sieť pártokat, hogy írják alá a Felelősség Szlovákiáért Nyilatkozatot, amellyel tavaly októberben álltak elő a liberálisok.Richard Sulík, az SaS elnöke szerint a pártok így írásban is megerősíthetnék eddigi nyilatkozataikat a Smerrel való választás utáni együttműködés elutasításáról.

„Az SaS nagy lehetőségnek tartja az elkövetkező választást Robert Ficót eltávolítására a hatalomból. Minden egyes szavazat számít. A jobboldali kormány létrejöttének elengedhetetlen feltétele a választókkal való nyílt és korrekt kommunikáció. Felszólítom mind a három jobboldali pártot, a #Sieť, KDH és Most-Híd pártokat, hogy írják alá a jobboldali pártok együttműködéséről szóló nyilatkozatot. Ha valaki komolyan gondolja a jobboldali alternatívát, nem lehet gondja a nyilatkozat aláírásával” – jelentette ki február 26-ai parlamenti sajtótájékoztatóján Sulík.

Az SaS tavaly októberben állt elő a szóban forgó nyilatkozattal. A benne foglaltak szerint a jobboldali pártoknak kötelezniük kellene magukat arra, hogy ha lehetőség nyílik a jobboldali reformkormány megalakítására, nem lépnek koalícióra a Smr-SD-vel, hanem a jobboldali alternatívát részesítik előnyben. „A múltbéli hibáinkból okulva, kötelezzük magunkat, hogy minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a 2016-os parlamenti választás utáni kedvező eredmény esetén olyan kormány jöjjön létre Szlovákiában, amelyben a Smer-SD-nek nem lesz képviselete” – áll a nyilatkozatban egyebeken kívül.

dé, Fevidék.ma
{iarelatednews articleid=”58751,58625,59553,59258,59210″}