A magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete szervezésében február 25-én, csütörtökön, immár ötödik alkalommal tartották meg a már hagyományossá vált Wass Albert-emlékestet.

Az eseményre minden év februárjában kerül sor világszerte, így Érsekújváron is az erdélyi magyar író és költő halálának évfordulója alkalmából.
A rendezvény lényege, hogy a megemlékezésben ne csak hivatásos színészek és előadók működjenek közre, hanem a résztvevők minél szélesebb köre kapcsolódjon be. Így minden egyes alkalommal számos amatőr műkedvelő is lehetőséget kap, hogy előadja Wass Albert egy-egy kedvenc művét vagy annak egy részletét.

Az idei megemlékezést vitéz Berényi Margit, a Nobilitas Carpathiae civil szervezet kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Berényi Dávid budapesti ifjú tehetséges színművész adott elő Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! című regényéből egy részletet. Utána Dusik Szabolcs színművész következett Wass Albert: Éjféli hangulat c. versének előadásával.
Az est további részében Kis Ildikó, Borka Zoltán és Tóth Lehel olvastak fel felváltva Wass Albert kedvenc műveiből, illetve Mécs László, Ady Endre és Vörösmarthy Mihály verseiből. A szóbeli előadásokat megzenésített versek tarkították Bencze Erika, a Fortunatus Formáció (Gubó László, Izsák Gábor – gitár és Berényi Dávid – ének), valamint Sidó Szilveszter és a Verselő Igricek előadásában.

Az előadások közben Patus János ógyallai pedagógus tartott átfogó előadást Wass Albert életéről és életművéről.
Az idén – rendhagyó módon – azokról a neves személyekről is megemlékeztek az emlékest szervezői, akik az elmúlt időszakban aktívan részt vettek a Wass Albert felolvasó és megemlékező esteken. Elsők között volt a tavaly elhunyt Turcsány Péter író és költő, aki mint a Kráter Műhely Egyesület és Könyvkiadó vezetője kiadta Wass Albert szinte teljes életművét.
A továbbiakban a szintén tavaly 92-éves korában elhunyt Holbay (Hlavicska) László érsekújvári pedagógusról, íróról és költőről, valamint Vörös Péter marcelházi születésű, de Érsekújváron érettségiző és alkotó íróról, költőről emlékezett meg vitéz Berényi Margit. Mindhárom irodalmár műveiből is elhangzottak részletek.
Az idei kellemes hangulatú légkörben lezajlott Wass Albert-emlékest hagyományosan a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

Práznovszky Miklós, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58999,44294,4651″}
További fényképek ITT érhetők el.