Az Európai Néppárt a szlovák parlamenti választástól tagpártjai eredményes szereplését várta, mely lehetővé teszi Robert Fico kormányzásának leváltását. Bugár Béla és pártja által minden ilyen reményük odaveszett.

Január végén Pozsonyban ülésezett az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetése. Mint ismeretes, Szlovákiából a Magyar Közösség Pártja, az SDKÚ-DS, a KDH és a Most-Híd tagjai Európa legnagyobb párttömörülésének. A néppárt frakcióvezetője Manfred Weber (a képen a pozsonyi sajtótájékoztatón látható) jó választási eredményeket kívánt mindannyiuknak, és hangsúlyozta, figyelnek Szlovákiára, és bíznak abban, hogy elsősorban a szlovákiai tagpártoknak köszönhetően valósul meg majd Szlovákiában Robert Fico leváltása.

Az eredmények ismertek, csak a Most-Híd jutott – az is meggyengülve – a parlamentbe, az a párt, mely most a Szlovák Nemzeti Párttal és a Smerrel készül kormányozni. Ahogyan azt tette 2006-2010 között Vladimír Mečiar. Az Európai Néppárt számára tehát a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok Szlovákiában .

Emlékezhetünk arra, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes a Most-Híd felvétele az Európai Néppártba, és arra is, hogy Európában nem nézik jó szemmel, amit Bugárék művelnek. Nem csak a Néppártban, még Robert Fico pártjának is meggyűlt a baja az európai szocialistákkal amiatt, hogy a Szlovák Nemzeti Párttal kormányzott. Nagy József révén ráadásul képviselője is van a Most-Hídnak az Európai Néppárt frakciójában. Lesz mit magyaráznia.

Az Európai Néppárt (EPP) Európa jobbközép, kereszténydemokrata, konzervatív politikai erőit tömöríti. Egyik alelnöke a fideszes Gál Kinga. Az EPP a jobbközép politika előmozdításán dolgozik az alapító atyák – Robert Schumann, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi – szellemiségét követve. Kiemelt figyelmet kap az európai értékek védelme. Az Európai Parlament frakciói az Európai Néppártnak van a legnagyobb frakciója, a 751 fős parlamentben 221 mandátummal.

Bugár Béla ugyan azzal magyarázkodik, hogy stabil kormányt akar Szlovákiában. Ez a kifogása valószínűleg elégtelen, hiszen Európában elsősorban jó kormányt vártak a szlovák parlamenti választástól. És tudják, az, ami most készül, nem az.

Oriskó Norbert, Felvidék.ma