Eduard Chmelár politikai elemző szerint a Bugár-Danko kombináció végeredményben tönkre tenné a Most-Hidat és az SNS-t is.

Ha más megoldás nincs, hivatalnokkormányt kell felállítani, vélekedik. Azoknak a politikusoknak, akik 2006-ban keményen bírálták Robert Ficót azért, hogy bevette az SNS-t a kormányába, ma nem jelent gondot kormánykoalíciót alkotni a nemzetiekkel. „2006-ban olyan politikusok, mint például Daniel Lipšic azon szörnyülködtek és moralizáltak, hogyan lehet, hogy a Smer kormányra lép az SNS-szel. Ma meg mindnyájan könyörögnek az SNS-nek, hogy legyen a kormány tagja. Mi változott? Megváltozott a párt elnöke. De aki ismeri az SNS-en belüli viszonyokat, tudja, hogy ez ugyanaz a jó öreg SNS a maga struktúráival, ösztöneivel és politikájával. Andrej Danko ebben nagyon hasonlít Bugár Bélához, elárulja őt a testbeszéde” – jelentette ki a Tablet.Tv-nek Chmelár.

Ha Bugár kiegyezne Dankóval, lehetővé válna a tisztán jobboldali kormány Richard Sulíkkal az élen, de a Smer-SD–SNS–Most-Híd plusz további partner kormánya is. Chmelár szerint a harmadik eshetőség, azaz ha Sulík és Fico megegyeznének, jobb alternatíva lenne, mint együttműködésre kényszeríteni az SNS-t és a Most-Hidat. Ezt az egyezséget ugyanis a szóban forgó pártok választópolgárai nem tartanák tiszteletben.

„A jelenlegi felállás mellett nem lehet stabil kormányt létrehozni” – vélekedik Chmelár. Nem véletlen a szombati választás, amely szerinte az eddigi pártrendszer összeomlását jelentette. „Az emberekben lévő összes negatív energia a választás eredményeiben öltött testet. És ebből valamilyen értéket képviselő kormányt alakítani lehetetlen. Csak olyan formában lehet összekombinálni, ami már nem is tákolmány lesz, hanem emészthetetlen gulyás” – fogalmazott a politológus.

Véleménye szerint sokan tisztán tüntetőleg és irracionális módon szavaztak, aminek bizonyítéka például Boris Kollár sikere, aki három hónappal a választás előtt lépett a választási ringbe, gyakorlatilag egyetlen témával. „Olyan korszakba léptünk, amikor a klasszikus értékrendű és ideológiájú politikai pártok rendszere teljesen összeomlott. Összeomlott a pártokrata rendszer korrumpálhatóságán. Teljesen irracionális szerveződések lépnek elő, amelyek esetében már nem kell valamiféle értékrendekről beszélnünk, mivel az gyakorlatilag egyáltalán nem számít, ezek közül a pártok közül akár sorsolással vagy dobókockával is választhatunk” – jelentette ki Chmelár.

A politológus Boris Kollárt elsősorban üzletembernek tartja. „Kivárja a számára legmegfelelőbb helyzetet. Pillanatnyilag nem fontos számára a kormánytagság, jól szórakozik majd ezen a pusztuláson. Felelősségtől mentes ember, aki megengedheti magának, hogy bármit lódítson” – állítja Chmelár.

A protestszavazatok eredménye véleménye szerint a Ľudová strana Naše Slovensko parlamentbe jutása is. Chmelár szerint Kotleba hosszú távú parlamenti életéhez elegendő csupán kihasználnia a tényt, hogy a társadalomban bizonyos témák megoldatlanok, és populista módon rámutatni ezekre a problémákra.

Chmelár szerint ez után a választás után a parlament az értékrend szerint orientálódott pártoktól eltávolodik a populista projektek felé. „Ha csupán cirkuszról lenne szó, akkor mindnyájan egy jót nevethetnénk. De a mosoly az ajkunkra fagy, ha meglátjuk, mi mindent visznek majd végbe. Én nem zárom ki, hogy erőnek erejével létre hoznak majd valamiféle tákolmányt, és úgy vélem valamivel nagyobb esélye van erre az ellenzéknek, mint az eddig kormányzó Smernek” – vélekedik Chmelár, azt azonban nem hiszi, hogy az ilyen kormány sokáig kibírná.

„Így is, úgy is előrehozott választások lesznek, még ha sikerülne is valamilyen kormányt összehozniuk, az sokáig nem bírja ki. Hivatalnokkormányt kellene felállítani, amelynek csak egyetlen feladata lenne, átvezetni Szlovákiát a soros uniós elnökségen, és az egyetlen mandátuma erre az évre a korrupcióellenes törvények jóváhagyása lenne. Ez az, ami a leginkább bosszantja az embereket, és amit minden politikából kiábrándult ember követel” – javasolja Chmelár.

A KDH parlamentből való kiesésének okát elsősorban a konzervatív keresztény irányultságú pártok óriási szétforgácsoltságában látja. „Több konzervatív szemléletű keresztény irányultságú pártunk is van, amelyek esetében nem megalapozott, hogy külön politikai szubjektumok legyenek. Itt van a KDH, a #Sieť és jelentős mértékben az OĽaNO is. És itt van még Daniel Lipšic NOVA pártja” – fűzte hozzá. „Ez az eredmény figyelmeztetés is egyben, hogy a konzervatív szlovák pártok keressék az összeolvadáshoz az utat. A KDH megújítása helyett inkább egy közös konzervatív politikai szubjektumot kellene létrehozni. Szerintem Radoslav Procházka és Daniel Lipšic is erre fog törekedni” – vélekedik Chmelár.

A #Sieť választási kampánya a végére elveszítette a dinamikáját, és a választóit megnyerték a hangsúlyosabb és politikailag olvashatóbb Matovičék, valamint az SaS. Más kérdés, hogy a közvélemény a moratórium miatt nem ismerhette a felmérések eredményeit a választás előtti két hétben, így Procházka pártjának eredménye meglepetésként hatott. Mi több, Chmelár több felmérés korrektségében is kételkedik, a háttérinformációk szerinte 50 ezer eurós árról beszélnek, állítólag ennyibe kerül egy százalék megvásárlása a felmérésekben. „És azoknak, akik nem fizetnek, kevesebb szelet jut a tortából. Nyílt titok ez az ebben a közegben mozgó emberek közt. A felmérések megvásárlása főleg az új pártokat érinti, amikor egy erős befektető lép a piacra, aki szeretné a köztudatba juttatni a pártot” – mondta. „Ha egy pártnak mondjuk, valójában 1,5 százalékot mérnek, ahhoz, hogy a befektető biztonságos zónába jutassa azt, nem elég öt százalékot mérni, hanem hat fölöttit, és ezt a felmérést még másikkal is meg kell erősíteni, így ezek a költségek akár egymillióra is felkúszhatnak” – vélekedik Chmelár, aki szerint további gondot jelent a hivatalos hirdetésen kívüli mediális tér megvásárlása, amit szerinte az egyes ügynökségek közvetítenek. A néző néha azt gondolná, hogy híradót néz a televízióban, de a hírműsor tartalma valójában sokkal inkább a reklámspotokra emlékeztet. „Ezt eddig még egyetlen politikai párt sem ismerte be” – állapította meg Chmelár.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59924,59923,59896,59873″}