Civil aktivisták évek óta viaskodnak a különböző boltokkal, cégekkel a kétnyelvűség szisztematikus betartásáért, ám nem megy gördülékenyen a küzdelem. A HVIM egy éve bojkottot hirdetett a CBA ellen, amiért az üzletlánc nem hajlandó két nyelven kommunikálni. A bojkott azonban nem hozott eredményt, sőt: CBA most rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

„Ahelyett, hogy a kétnyelvű kommunikáció kidolgozására szánták volna az eltelt időt, energiájukat inkább arra fordították, hogy az akciósorozatokban résztvevő aktivistákat levadásszák. Az érsekújvári CBA feljelentése alapján, a tegnapi napon a rendőrség kihallgatta a HVIM egyik felvidéki tagját, akit azzal gyanúsítottak, hogy tiltakozó plakátok kiragasztásával forgalomcsökkenést okozott a boltnak és rasszista propagandát folytatott. A vádakat mozgalmunk elutasítja, hiszen ha van ebben a történetben kirekesztő szereplő, akkor az éppen a CBA” – tájékoztatott a szervezet.

A HVIM honlapján azt írja, továbbra is követelik, hogy az üzletlánc a rendőrség uszítása helyett “inkább a magyar feliratok kihelyezésébe fektesse energiáját! Arrogáns magatartásukkal elérték, hogy a bojkott új lendületet vegyen.”

A szervezet az eset után újabb bojkottra szólította fel szimpatizánsait. Arra kérik őket, hogy ne vásároljanak a CBA-ban. “Ne adjuk pénzünket olyan cégnek, mely a minimális tiszteletet sem adja meg nekünk!” – írják.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51402,50978,50590,43920″}