59868x

„Le kell vonni a személyes következtetést.” „Sokan voltunk, de sajnos nem elegen.” „Folytatjuk, amit elkezdtünk!” „Isten óvja nemzetünket és régióinkat az elkövetkezendő 4 év alatt!” Az alábbiakban az MKP listáján induló jelöltek nyilatkoznak a szavazás után.

Berényi József, az MKP elnöke a Pátria rádiónak adott telefonos interjút.  A választási eredményekkel természetesen nem elégedett, hiszen a parlamentbe jutás volt az MKP célja. Hétfőre összehívta az MKP elnökségét. Úgy látja, amikor  a magyar választónak döntenie kell az MKP és  a Most-Híd között, akkor nagy része a választóknak otthon marad. Ha megvalósult volna a két párt egy közös listán való indulása, ahogy az MKP javasolta, akkor  a magyar képviselet erősebb lenne. A rendszerváltás óta ilyen kevés magyar képviselő nem volt a parlamentben. Arra a kérdésre, hogy milyen hibákat követett el az MKP, úgy válaszolt, hogy a kampány idején mindvégig pozitív visszajelzést kaptak a választóktól, kirívó hibát nem követett el  a párt vezetése, vagy a kampánystáb. Igaz, csökkent jelöltek száma 148-ra, de ez sem váltott ki nagy visszhangot.
A migráció kérdése úgy került az előtérbe, hogy Nógrádi Györggyel megvalósult gútai közös fórum után még hét helyre hívták meg őket, mindenütt teltház volt, tehát meghívásnak tettek eleget. De ezen kívül elnökként volt még 40 lakossági fórumon, mindenütt a gazdasági, szociális helyzet, adópolitika, a magyarság megmaradásának kérdése volt a központban. A párt által kezdeményezett petíció sem csak kimondottan a migráció kérdésére irányul, hanem a helyi népszavazások intézményének megerősítésére, hogy a kormány ne söpörhesse le a helyi önkormányzatok népszavazásának eredményét.
Arra a kérésre, hogy mi lesz az MKP-val, regionális párttá válik-e, kifejtette, hogy az ilyen összetételben a parlamenti pártok nehezen tudnak stabil kormányt alakítani, várható, hogy 1-2 éven belül előrehozott parlamenti választások lesznek Szlovákiában.
A magyarok érdekképviselete érdekében összefogásra kell törekedni, mert amíg ilyen fele-fele arányban megosztott a felvidéki magyar választók tábora, addig hatékony parlamenti képviselete nem lesz a szlovákiai magyarságnak.

Farkas Iván: „Köszönjük szépen a Magyar Közösség Pártjára leadott voksokat, szavazatokat. Újra sokan voltak – voltunk, ám harmad ízben sem elegen. Egyéni szemszögből, magam nevében írom: el kell gondolkodni mélyen a jövőről, a “hogyan tovább”-ról. Le kell vonni a személyes következtetést. Köszönöm, köszönjük szépen az eddigi bizalmat és a támogatást!”

Menyhárt József: „Mára virradóra Szlovákia megmutatta valódi arcát. S ez az arc döbbenetesen ijesztő. De mégis szembe kell nézni vele, s a munkát, melyet megkezdtünk, folytatni kell… Köszönet mindenkinek, aki tegnap szavazatával az összefogásunk támogatta!”

Fiatal függetlenek az MKP listáján

Fiatal Függetlenek: „Köszönjük a bizalmat és a ránk leadott szavazatokat! Tegnap sokan voltunk, de sajnos nem voltunk elegen ahhoz, hogy a Magyar Közösség Pártja újra parlamentbe kerüljön. Tudjuk, hogy a támogatóink most csalódottak. Mi is azok vagyunk. De a csalódottságon felül kell kerekednie az egymásba vetett bizalmunknak és az abbéli hitünknek, hogy van értelme Szlovákiában magyarként a közösségért dolgozni. A Fiatal Függetlenek jelöltjeire leadott 18 504 szavazat megerősít bennünket abban, hogy az elmúlt években végzett érdekvédő és építő munkánkat támogatásra érdemesnek tartjátok. Ezért folytatjuk, amit elkezdtünk. Folytatjuk az akciók szervezését és a terepmunkát a régiókban, hogy egy kicsit jobbá tegyük a környezetünket. Különösen fontos lesz a kiállás most, amikor emberellenes eszmék hirdetői jutottak a parlamentbe. (…) Új alkotóerőre, elképzelésekre és ötletekre van szüksége a képviseletünknek, hogy minden szlovákiai magyart meggyőzzünk: jövőnk a közösségi gondolkodásban és az erre alapozott érdekképviseletben van. Hiszünk az összefogásban és a közjó védelmében. Bizonyítani fogjuk, hogy a bizalmatok nem volt hiábavaló.”

Orosz Örs: “Az egész országnak sokkoló eredményeket hozott a hajnal. Emiatt még erősebb bennem az elszántság, hogy a megszerzett bizalomra építve, ezen a ponton ne adjam fel.  Mind a 9317 támogatómnak köszönöm a kitüntető bizalmat! Meg vagyok róla győződve, hogy nem a politikai szlogeneket, hanem az eddig elvégzett munkát értékeltétek. Ma is felkelt a nap, csak el kell kapni a munka végét és csinálni tovább, mert helyettünk nem fogja megcsinálni senki. Dél-Szlovákiának pont annyi babér fog teremni ebben az országban, amennyit mi magunk, itt élő emberek, magyarok megtermelünk! Hálás vagyok csapatunk minden tagjának az emberfeletti erőfeszítésért! Megyünk tovább félelem nélkül!”

Cziprusz Zoltán: “Sajnos a MKP nem jutott vissza a parlamentbe, be kell látni a felvidéki magyarság lélekszáma behatárolt és fogyó tendenciát mutat. Viszont úgy érzem egy remek csapat állt össze, amit egybe kell tartani, és előbb utóbb meghozza majd a gyümölcsét. Köszönet mindenkinek a lelkes munkájáért, fantasztikus érzés volt veletek együtt dolgozni. Külön köszönöm a rám leadott 7 252 szavazatot (99,96 % feldolgozottságnál) amivel a 10. helyről egészen az előkelő 6.-ra sikerült felkarikázni magamat, őszintén szólva nem számítottam ilyen eredményre. Viszont ez a szám úgy érzem kötelez is arra, hogy ne adjuk fel. Gratulálok a többi Via Nova és más jelöltnek is, úgy érzem tisztességesen megálltuk a helyünket, és a fiatalok megmutatták, tudnak új szavazókat hozni a pártnak. Csak sajnos 20-25 ezer új szavazó is kevés, ha közben 35-40 elköltözik valamint elhalálozik.
Ennek ellenére ez a választás megmutatta, egy remek csapat van kiépülőben Nagykapostól-Pozsonyig, csak még kell egy kis idő és szerencse, hogy ez a gyümölcs beérjen. Most kell egy kis pihenés, de hétfőtől gyúrunk az új választásokra, ugyanis elnézve a parlament összetételét senki sem lepődne meg, ha ez most nem 4 évre szólna. Nagy köszönet még egyszer mindenkinek! Hajrá Via Nova, hajrá MKP!”

Középen Nagy Dávid

Nagy Dávid: „Nehéz napot zártunk. Nem sokon múlott, de sajnos nem jött össze a bravúr. Mindenesetre köszönöm az MKP-ra leadott szavazatokat. Külön köszönöm a több, mint 5.500 karikát, amivel bejutottam a top 10-be! Igazán megtisztelő! Isten óvja Önöket, Isten óvja nemzetünket és régióinkat az elkövetkezendő 4 év alatt!”

Forró Krisztián:  “
Kedves Barátaim! Köszönöm a ránk leadott szavazatokat, köszönöm a belénk vetett hitet, köszönöm az elvégzett munkát. Sokan nagyon sokat dolgoztunk, Sajnálom, hogy nem mindenki, és sajnálom, hogy kevés volt.”

Kiss Beáta: “Kedves Barátaim, köszönöm mindazoknak, akik az MKP-t támogatták szavazataikkal, a megelőlegezett bizalmat. Sokat dolgoztunk a sikerért, úgy tűnik hiába. Ezzel együtt köszönet a közösség, és benne a személyem támogatásáért is.”

Németh Gabriella: “Drága barátaim, mindenkinek nagyon szépen köszönöm az MKP támogatását, sokan voltunk, de sajnos megint nem elegen. Végtelenül szomorú vagyok, azok miatt, akik hagyták elmenni a harmadik csónakot. Riasztó, hogy az árvízen kívül még egy nagy fekete felhő is közelít, amely felboríthatja csónakunkat, és a felvidéki magyarság haláltusájához vezethet. Ennek ellenére mindenkinek üzenem, hogy mégsem szabad feladni, tovább kell menni, egyesíteni erőinket és a végsőkig kitartani.”

Csúsz Péter: “Köszönöm mindenkinek a megtisztelő szavazatokat. Jó érzés, hogy 2 648-an is megtaláltak a listán. Folytatom a munkát, ahogy eddig is, a megyében, az iskolában…a szebb jövő reményében.”

Szvorák Zsuzsanna: “A szeretet a legjobb politika. A legjobb nemcsak azoknak, akiket szeretnek, hanem azoknak is, akik szeretnek. (…) Ahhoz, hogy szerethessünk, türelemre, bátorságra, kitartásra van szükség. De a szeretet folyamata megszüli saját fennmaradásának eszközeit. A szeretet győzedelmeskedik, mert annak kedvéért, akit szeret, a szerető türelmes és bátor.” /Aldous Huxley/ Köszönöm megtisztelő szavazatotokat! 2042 választónak vagyok hálás, mert azokat az értékeket tartják fontosnak, amit én is.”

Nagy György: “Kedves Barátaim! Köszönöm a szavazatokat, sajnálom, hogy nem jutottunk be a parlamentbe. Maradok hű továbbra is a társulásunk mottójához: A madárnak szárnya van és szabadsága, nekünk szülőföldünk és sok-sok tennivalónk.”

Köteles László: “Tisztelt Választók! Kedves Barátaim! Tisztelettel köszönöm a Magyar Közösség Pártjára leadott voksokat, s a személyemet megtisztelő 5 740 karikát! Ez a bizalom továbbra is kötelez! Viszont az eredményeket látva őszintén elkeserít a tudat, hogy már ilyen kevesen vagyunk! Köszönöm, köszönjük szépen az eddigi bizalmat és a támogatást!”

Varga Tibor: “Tegnap választhattunk, de nagyon sokan mégsem foglaltak állást. A csalódottság, a fásultság, a kilátástalanság rányomta bélyegét a választói kedvre. Aki mindezek ellenére eljött szavazni a 21-es listára, annak nagy tisztelet és köszönet jár! Gratulálok azon jelölttársaimnak, akik szívvel-lélekkel beleadtak mindent ebbe a választásba! Biztos vagyok benne, hogy ez a közös akarat csak tovább erősödik majd. Különösen büszke vagyok arra, amit a Via Nova jelöltjei és a bennünket segítő háttércsapat részéről tapasztaltam. Le a kalappal fiúk, lányok, és ne csüggedjetek! Erőn felül teljesítve, őszinte és értékközpontú kampányt folytattunk.
Köszönöm továbbá mindazoknak, akik önzetlenül támogattak, lelkesen segítettek, akik mellettem álltak az elmúlt időszakban!  Hogy mi lesz a továbbiakban? Fradistaként én is csak két szót ismerek: mindig és soha. Küzdeni mindig, feladni soha!”

Mészáros Attila Gubík László Csonka Ákos

Csonka Ákos: “Nehéz ilyenkor szavakat találni, mindenesetre szeretném megköszönni a belém bizalmat vető 804 szavazatot. Az is örömmel tölthet el, hogy Zselízen is helyén volt a szíve az embereknek, tekintettel, hogy az MKP kapta a legtöbb szavazatot. Dél-Szlovákiától északabbra nagyobb volt a szavazókedv, ami alapjában határozta meg a végkimenetelt. El lehet gondolkodni, hogy 20 helyett van 7 magyar képviselő egy kormányozhatatlan parlamentben.”


Gubík László, Via Nova ICS elnöke:
“Ha benn lennénk, 3 via novás is benn lenne. Ez így még jobban fáj. Hétfőtől viszont lehet készülni az időközire, mert ha itt 8-10 hónapon belül újra választások lesznek, azon senki nem fog meglepődni. Az elmúlt 25 év “délellenes” politikája teljesen leépítette a magyarlakta területeket, a belharcokkal pedig saját magunk teljesen leépítettük közösségünket. Az alacsonyabb választási részvétel a déli járásokban ennek köszönhető. Megtaláljuk-e a gyógyírt a gyilkos tendencia megváltoztatására, vagy beletörődünk abba, hogy járásaink gyengébben teljesítsenek az északiaknál, és míg mi egymás közt elharcolgatunk, addig választópolgáraink szépen otthon maradjanak, esetleg a mi portékánk helyett a Matovičét, Kotlebáét, Kollárét vagy más épp futó showmanét válasszák? Na ez a következő időszak legsürgősebben megválaszolandó kérdése.
Lesz recept, lesz magyar érdekképviselet. Ha nem lesz recept, akkor egy kedvező történelmi fordulatig, vagy egy magyar demográfiai robbanásig beláthatatlan időre kiesünk az országos politizálásból.
Küzdj és tervezz, Felvidék!”

Hrubík Béla,
Ipolynyék polgármestere: “Akinek a legkisebb felelősség érzete is van a szülőföldjével, a közösségével szemben ahol él, azt most szomorú, a köszönet mellett amit ki kell mondanunk, s amihez ebben a kilátástalannak látszó küzdelemben is támogatást kaptunk a választóinktól, azoktól, akik hittek bennünk, önmagukban. Nem voltunk elegen,mint nagyon sokszor már a történelemben, de megmaradtunk, mint nagyon sokszor már a történelemben. A dolgokon senki sem fog helyettünk javítani, senki más nem fogja ezt a vidéket mégis megőrizni, szeretni, szívében tartani,mint mi. Isten így akart üzenni, hogy keresnünk kell az utakat egymás felé, különben a történelem szele elsodor minket. Maradunk,mi mást is tehetnénk. A kő marad, a víz elvisz mindent ami nem a mederbe való. Igazából csak ez számít. Amíg van miért és kiért tennünk, addig nem veszett el semmi, s ha százszor feldobod, százszor visszahullik, százszor is, mindig is!”

Iván Tamás, a Szepsi Via Nova ICS elnöke: “Meg szeretném köszönni mindenkinek aki úgy döntött, hogy az MKP a helyes irány. Megtisztelő számomra, hogy 1 643-an is úgy érezték, hogy rászolgáltam a bizalmukra. Sok viszonylatban elszomorító az eredmény, azonban számunkra mégis van ok a bizakodásra. Rengeteg fiatal érezte úgy, hogy igenis az MKP az a párt, amelynek van legitimitása és keresnivalója a törvényhozásban. Ez egy olyan alap, amire érdemes házat húzni. Külön öröm számomra, hogy Szepsiben meg tudtunk erősödni! Nem szabad csüggedni, folytatnunk kell amibe belekezdtünk, hisz az irányt tudjuk, az út pedig jó!”

JUDr. Szabó Olga polgármester üzenete a pathiaknak: “Szeretném megköszönni a választásokon való 53 százalékos részvételt, az MKP-ra leadott 161 szavazatot. Szívből örülök, és sokat jelent számomra, hogy 103 ember megtisztelt a bizalmával. A MOST-Híd 33, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség 5, SNS 2, SMER 16, OĽANO-NOVA 5 szavazatot kapott Pathon. A többi szavazat a szlovák pártok között oszlott meg. Még egyszer köszönöm a fegyelmezett részvételt és a választóbizottság munkáját. Megcselekedtük, amit megkövetelt a nemzet.”
Köszönöm a választásokon való részvételt, az MKP-ra leadott szavazatokat, és a több mint 1800 karikát, amellyel megtiszteltetek. Sokan, sokféle szempontból értékelték már a választások számunkra igencsak szomorú eredményét. Nem marad más hátra, le kell vonni a következtetéseket, újra kell gombolni a kabátot, mert az idő sürget. Valószínű, hogy előrehozott választások lesznek, Fel kell készülnünk rájuk! Meggyőződésem, hogy a felvidéki magyarok képesek a hozzájuk méltó parlamenti képviselet kiharcolására!

A.Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere: “Őszinte köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki elment választani. Külön köszönet azoknak, akik bizalmukkal is megtiszteltek. Érdekes hónapok következnek, amit elsősorban helyzetünk és korábbi álláspontjaink (át)értékelésére és felülvizsgálatára kellene kihasználni, nem pedig bűnbakkeresésre vagy egymásra mutogatásra. Most már tényleg itt az összefogás, az együttműködés ideje. A csónak ugyan elment, de kezdjük el ácsolni a bárkát, ahol mindenki elfér!”

A. Szabó László

Beke Bea, a Rozsnyói járás MKP listájának vezetője: “Köszönjük szépen a Magyar Közösség Pártjára leadott szavazatokat. Köszönöm szépen az 1285 választónak a belém vetett bizalmát! Harmadszorra sem voltunk elegen. A déli régiókban ismét alacsonyabb volt a részvétel az országos átlaghoz képest. Ennek ellenére mindenkinek üzenem, hogy nem szabad feladni! Vinnünk kell tovább azt, amit elődeink reánk bíztak! Személyes véleményem, hogy most már be kell fejezni a nagy egók kis játékát és egységes nemzetben, közösségben kell gondolkodni. Mi itt a Rozsnyói járásban már tudjuk és érezzük, hogy gyengék vagyunk, de akik vagyunk, azok összekapták magukat! 3481 szavazatot kaptunk, ami újabb 129 szavazat pluszban 2012-höz képest. Ezt kell tudnunk megtartani és tudatos hozzáállással tovább is adni!
„A változtatás első három fázisa – a kimondás, az elfogadás és a befogadás – valójában az élet összes területére kisugárzik, mert a kihívásainkat csak így tudjuk jól megoldani. Lehet mindehhez ösztönösen is hozzáállni, de mindebből hiányozni fog a tudatosság.” /Csernus Imre/

Neszméri Tünde, Szenc: “Nehéz napot zártunk, a tegnapit ma… A választás napja, másnapja mindig fárasztó. Pláne, ha nem is úgy sikerül, ahogy vártuk. Ennek ellenére szeretném mindenkinek megköszönni, aki az MKP-t támogatta. Szívesen éltünk volna (nem visszaéltünk volna) a bizalommal. A mi lenne, ha elmélettel kár foglalkozni. Az én lelkiismeretem tiszta. Sokunknak az. Köszönjük a ránk leadott szavazatokat, a szavazatok a magyar közösséget illetik, amit a párt nevében és a felvidéki magyarság nevében is köszönök. Sajnos, ez csak ennyire volt elég.”

Papp Gergely Adrianna, Debrőd: “Kedves Barátaim! Őszintén úgy érzem, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, beleértve az 5 hónapos Jázmint is. Tudomásul kell vennünk, hogy ennyien vagyunk, és ennyien ezt tudjuk elérni. Ennyien vannak azok, akik tenni akartak, és fontosnak tartották, hogy szavazatukkal támogassák a közös akaratot. Tudom, hogy minden jelölt, a stáb is megtett mindent, amit lehetett. minden honnan pozitív visszajelzés érkezett a kampányt illetően. Kedvenc mondásom, hogy,,úgy sose vót, hogy valahogy ne lett vóna”, hát most is lesz valahogy, de nagyon át kell gondolni a jövőben, hogy hogyan tovább. Egymás nélkül valóban nem megy, és aki ezt gátolta, az remélem, ugyanolyan rosszul érzi magát, mint mi. Köszönöm szépen az MKP-ra leadott szavazatokat, és támogatást! Én nem fogok visszavonulni a közélettől ez után sem, sok munka vár rám, mindannyiunkra!”

Dunajszky Éva, Csáky Pál EP képviselő asszisztense, tanácsadója: “Mindenkinek az jár, amit megérdemel. Terjednek már a mindenféle “okos” hangok itt a Facebookon. Igen a következményeket, a személyeseket is, vállalni kell a kudarcét, ezt kívánja a tisztesség. De tisztelet is jár azoknak, akik tisztességgel végig gürizték ezt a kampányt. És szeretnék józan gondolkodásra felszólítani mindenkit, és a “fenébe küldözgetések” helyett azt ajánlanám, hogy várjuk ki a végét. Egyébként meg senkinek sincs joga senkin bármit számon kérni, aki ahelyett, hogy vette volna a fáradságot és felemelte volna a fenekét, hogy végre ténylegesen tegyen is valamit azon kívül, hogy reggeltől estig uszító, lepocskondiázó vagy mindent bíráló hangnembe osztja itt az észt. És igen, a mélyen tisztelt otthon maradt választópolgár sem vonható ki a felelősségre vonás alól. Lehetett volna választása.”

Bíró Ágnes, egykori kulturális államtitkár: “Ma a pokol tornácán állva úgy érzem az SNS és a Kotleba pártja a pokol katlanjának fűtői lesznek.. s mi önként, a megosztottságunk hídját építőknek köszönve, járjuk a poklot!!!
Tudjátok mit mondott Mikszáth a magyarok és az igazság viszonyáról? Valami ilyesmit: „A magyar ember szereti keresni az igazságot, de nem szereti megtalálni. Ha megtalálja, hamar beleun, és azt mondja: ejnye, de kellemetlen pofája van”.
Én úgy gondolom az igazság előtt előbb-utóbb meg kell hajolnunk, mert a kérdés az, hogy az összefogás vagy a megosztottság sokszorozta meg az erőinket? …hogy a 7 magyar képviselő több e, mint a 22? …..Én továbbra is azt vallom, hogy számunkra az egymásnak feszülés helyett csakis az összefogás hozna eredményeket, gyarapodást, biztonságot. A megosztottságunk hídjának pillérei az egyéni érdekek és ambíciók, a hiúság, a sértődöttség (ahogy erre az előttem szólók is rámutattak) nos, Hofi szavaival „Akinek nem inge, ne vegye magára – de akinek inge, az öltözzön már fel végre!”

Pócsik József, Pozsony: „Nem sikerült. Az MKP nem került be a törvényhozásba.Egyszerűen azért nem, mert nem voltunk elegen. 1005 szavazatot kaptam Önöktől, ezáltal a legerősebb MKP-s jelölt lettem a járásban, de a listán is szép eredményt értem el. Ezért a szavazatszámért hálás vagyok Önöknek, nektek!
Ahogy elnéztem a mai politikai vitákat, valóban mi lehettünk volna az a párt, amely elősegíthette volna a stabilitást és a kormányzóképesség lehetőségét az elkövetkezendő 4 évben. Viszont azt is láttam, hogy a következő választásokig nem kell 4 évet várni. Rendeznünk kell sorainkat és újjult erővel neki kell vágni a csatának! Csak közösen tudunk sikereket elérni, kéz a kézben, és ezt mind a két félnek be kell látnia!
Tudom hogy az Úr nem rak ránk olyan terhet, amivel ne tudnánk megbirkózni!”

Duray Rezső Flórián László és Kása Zoltán

Duray Rezső, az MKP szenci járási elnöke: Köszönöm mindenkinek a MKP-ra és jelöltjeinkre leadott szavazatát, támogatását, munkáját, segítségét, aminek eredményeképpen országos szinten járásunkban volt a legmagasabb részvétel (69,02%) és az MKP-ra leadott szavazatok száma járásunkban 20 %-al lett több mint 2012-ben.

Mihályi Molnár László
: „NEM TÖRTÉNT TRAGÉDIA !Ha egy pártnak csak a bejutásról, a hatalom megszerzéséről, a bezsebelt pénzről, a káprázatról és öntetszelgésről szól a politikája, arra nem is érdemes józan fejjel szavazni. Ha a tisztesség, becsület, szolgálat a gerince, azzal viszont csak az igaz embereket nyeri meg. El lehet dönteni: kollaboráció a hatalmi mámorral, a pénzvilággal és az önfeladással, vagy nemzetünk érdekvédelme. Úgysem Pozsonyban fog újra eldőlni, amit egyszer Trianonban elbaltáztak. És mindig készen kell lennie egy hiteles magyar tömörülésnek. Semmi tragédia nem történt! Csak annyi, hogy 96 évi idegen megszállás, beolvasztás, janicsárképzés után ennyien maradtunk. Tudjuk, hogy ki hol áll! Viszont az MKP vezetésében ideje elgondolkodni, hogy mit akarnak, mert mindkettő nem megy! És Halász Béla kizárása 5 -10 ezer szavazatot vitt el.”

Furik Csaba, Géres: „Kedves géresiek, biztosan sokan kíváncsiak az eredményre. Előzetesen néhány szám: MKP 384, HÍD 64, Smer 29. Azt hiszem mi megtettük, amit a haza megkövetelt. Rajtunk eddig sem múlott semmi! Isten kezében vagyunk. Hűségesek maradtunk, emberek maradtunk. Büszke vagyok a falumra!”

Brogyányi Mihály, Pozsony: Szeretném megköszönni mindenkinek aki tegnap élt jogával, elment választani, és szavazatával csapatunkat, a Magyar Közösség Pártját támogatta. Ma nehéz napra virradt, sokan másképp gondolták, de közös küzdelmünk nem volt hiábavaló. Amivel szembesültünk, az nem újdonság. Komoly bajok vannak a világban, komoly bajok vannak az országgal ahol élünk, és komoly bajok vannak közösségünkben. De ez ne legyen ok a csüggedésre. Sok munka áll előttünk, de a feladat elöl nem hátrálunk meg.  Voltuk, vagyunk, leszünk!

facebook bejegyzések alapján, Felvidék.ma
Fotó: Oriskó Norbert{iarelatednews articleid=”59871,59873,59870,59867,59863″}