Amit március 14-én a formálódó Smer-SNS-Most-#Sieť koalíció miatt kilátásba helyeztek, az immáron biztossá vált: Miroslav Beblavý és három társa távoznak Radoslav Procházka pártjából. Mindezt a parlamentben tartott tegnapi sajtótájékoztatójukon jelentették be az érintettek.

Miroslav Beblavý, Katarína Macháčková és Simona Petrík megválasztott képviselők, valamint Zuzana Zimenová azzal indokolták a döntést, hogy az új Fico-kormányt megalapozó megállapodások már megköttettek, kész az új koalíció. Ebben azonban ők nem kívánnak részt venni, a továbbiakban független képviselőkként kívánnak tevékenykedni a parlamentben. Ugyanakkor Beblavý, aki korábban az SDKÚ-t hagyta hátra – kapott egy felkérést Richard Sulíktól, hogy csatlakozzon a SaS-hez, erre azonban egyelőre nemet mondott. A politikus megköszönte annak a több mint 18 ezer embernek a támogatását, akik csatlakoztak a “Nem az én nevemben” név alatt futó, a Smerrel való koalíciót elutasító nyilvános kezdeményezéshez. A #Sieť most távozó képviselői levelet juttatnak el pártjuk tagjaihoz, melyben elmagyarázzák kilépésük okait. “Úgy gondolom, ennyivel tartozunk nekik” – indokolta Beblavý, arra biztatva a velük hasonló nézeteket vallókat, hogy nyíltan vállalják azt.

Beblavý a pártjának juttatott egy szem – közlekedésügyi – tárcáról úgy nyilatkozott: pártja a választások előtt 13 munkacsoportot hozott létre a különböző területekre a korrupciótól kezdve a közpénzeken át az oktatásig – “de nem a közlekedésre”. A politikus szerint világossá vált, hogy nem a programprioritásainak megvalósítása lett a #Sieť célja, hanem valami egészen más.

szd, Felvidék.ma