Fotó: INESS.sk

Külön kormánybiztos foglalkozik ezentúl Szlovákia „szegény járásaival– írta az aktuality.sk. Anton Marcinčin ma veszi át megbízatását. Az új biztos volt már kereszténydemokrata (KDH) parlamenti képviselő, a Smer parlamenti képviselőinek tanácsadója, most a Sieť politikai tömörülés által delegált miniszterrel fog együttműködni.

Iveta Radičová kormányzása idejében a KDH gazdaságért felelős alelnöki pozícióját töltötte be. Miután kilépett a KDH-ból, Peter Kažimír (Smer) és Robert Kaliňák (Smer) tanácsadójaként működött tovább. A kormánybiztosi pozíciójából kifolyólag a közlekedésügyi tárca vezetője, Roman Brecely (Sieť) lesz a fő együttműködő partnere.

Az elfeledett járások listáján, melyek állami támogatást kaphatnak, jelenleg 12 közigazgatási egységet neveztek meg. A Munkaügyi Központ weboldalán közzétett hivatalos listára felkerült a Losonci, a Poltári, a Nagyrőcei, a Rimaszombati, a Nagykürtösi, a Késmárki, a Szvidniki, a Kisszebeni, a Varannói, a Rozsnyói, a Tőketerebesi és a Szobránci járás. A kormánybiztosnak a legtöbb munkája a felsorolt régiókban lesz. Az ígéretek szerint e járásoknak már idén előnyös feltételek mellett nyújt segítséget az állam.

A kormány az április 13-ai ülésén további államtitkárokat nevez ki. Az egészségügyi minisztériumban Mario Mikloši helyére Andrea Kalavskát, ismert trópusi medicina szakembert és Stanislav Špánik onkológust. A pénzügyminisztériumban Ivan Lesayt az egykori Pénzügyfelügyelet alelnöke, Dana Meager váltja.

(Felvidék.ma/Aktuality.sk)