Pozsonyt több olyan kódex is említi, amelyben hosszabb rovásírással készült szöveget találunk. Ezek közül szemezgetett Mandics György írástörténész, író a Pozsonyi Magyar Intézet és a Pozsonyi Casino közös rendezvényén.
A magyar rovásírás volt a fő témája annak az előadásnak, amit a költészet napja alkalmából tartottak Pozsonyban április 12-én, az Intézet előadótermében. A rendezvény első részében Kátai Zoltán énekmondó 16. századi dalokból adott elő egy csokorra valót, felidézve többek között Balassi Bálint és Szenczi Molnár Albert szavait.
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója szerint Kátai Zoltán énekmondó leporolja a régi énekeket, és megszeretteti azt a mai közönséggel. Olyan régi énekeket, verseket ad elő, amelyek nélküle már a feledés homályába merültek volna.
Kátai Zoltán előadása után Mandics György ismertette azokat a rovásírásos emlékeket, amelyek Pozsonyhoz köthetők. Elmondta: a rovásírás körül kialakult mendemondák nehezítik a kutatást, mint ahogy az is, hogy sok eredeti rovásírással készült okiratról a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai azt állították, hogy hamisítvány. Ma már tudjuk, hogy több eredeti irat fennmaradt, ezek kutatása jelenleg is folyamatban van.
Mandics György a Rejtélyes írások című kötetének kiadása után kezdett el behatóbban foglalkozni a rovásírással. Megkereste őt Tar Mihály rovásíró dédunokája, aki egy fennmaradt táblát mutatott neki, ami sokáig egy padláson volt elrejtve. A Magyar Tudományos Akadémia korábban azt állította, hogy a Tar Mihály által rovásírásnak nevezett írásmód már nem létezik, ezért a fennmaradt tábla is hamisítvány. Az 1900-as évek elején megjelent tanulmány hamisítványoknak nevezi a fellelhető rovásírásos emlékeket is. Mandics György szerint erre azért volt szükség, mert a magyar kultúra a kor felfogása szerint nem lehetett ősibb, mint a német, ezért inkább meghamisították a tényeket. Tar Mihály mégis kiállt véleménye mellett – hogy édesapjától tanulta a rovásírást – noha ezt az akkori tudósok lehetetlennek tartották, mondván: a középkortól senki nem használta ezt az írásmódot.
Amikor Mandics György elkezdett foglalkozni a rovásírással, hét rovásemlékről tudtak. Ma már nagyjából 1400-at is eléri ezek száma, s valószínűséggel a kutatások során tovább növekszik ez az szám. A források között nem csupán rövid anyagok vannak, hanem több oldalas szövegek is. Mandics György ezidáig 220 szöveget jelentetett meg, ezekből 165 olyan ének, ami Balassi Bálint előtti időkből származik. A kutató szerint ezzel megdőlni látszik az a teória, hogy a magyar költészet első egyénisége Balassi lett volna.
Mint elhangzott, Pozsonyt több olyan kódex is említi, amelyben hosszabb rovásírással készült szöveget találunk. Az egyik a Cicero Kódex, amelyben a „Pozsonyból Páltul” név szerepel. Az említett név valós személyiséget takar, és valódi neve Hegyifalubólszármazó Pál volt. A fennmaradt okiratok szerint a fiatal férfi 1582-ben végezte tanulmányait Bécsben. A Cicero kódexet Somogyi Antal, Kossuth Lajos titkára találta meg. Somogyi Kossuthtal járva a világot felfedezte, hogy a nyugati nemzetek az ősi írásmódokat kutatják, majd hazatérve elkezdett a rovásírással foglalkozni. Mivel nem tudta elolvasni az összes rovásjelet, ezért sokszor kitalált szavakat írt a fordított szövegbe, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben hamisítványnak tartsák a kódexet.
Mandics György felhívta a figyelmet az Argentis kódexre is, ami ugyancsak megnevezi Pozsonyt. Ebben a kódexben egy vár térképe is megtalálható, amely egy alagutat jelöl – valószínűleg a lévai vár alaprajzát. Szó volt továbbá a Gyógyszerészeti lexikonról és a Schoppferius által jegyzett kódexről is, melyekben további Pozsonyt említő rovásírásos feliratok szerepelnek.
Az előadás során ismertették a Karacsay kódexet is, mint az egyik legérdekesebb emléket. Ennek 25 oldalát írták rovásírással, és a magyar történelem jeles eseményeit és mítoszait tárja fel. Az értékes középkori kötetből többek között kiderül, hogy az ősi magyarok társadalmi rendszerében a nők és a férfiak egyenrangúak voltak.
Az írástörténész előadása során szó volt II. Lajos énekeskönyvéről is, ami ugyancsak tartalmaz rovásírásos szövegeket. “A tragikus sorsú uralkodót 1510-ben választották királlyá, azzal a feltétellel, hogy meg kell ismernie a magyar kultúrát. Akkoriban kultúránk szerves része volt a rovásírás is. Ennek köszönhetően született meg ez a könyv” – tájékoztatta a hallgatóságot Mandics, majd hozzátette: 1526-ban a mohácsi tragédiával nemcsak a Magyar Királyság veszítette el függetlenségét, hanem a magyar kultúra, művelődés is csorbát szenvedett. A fennmaradt emlékekből nyilvánvalóvá vált, hogy a másoló Piber pécsi püspök volt. A pécsi püspökség a törökök elől menekülve évtizedeken keresztül Pozsonyban székelt.
Nagy valószínűséggel a további kutatások során előkerülnek még olyan kódexek, amelyek tartalmaznak rovásírásos emlékeket is. Ma már vitathatatlan, hogy az ősi magyar írásmód olyan kincsünk, amellyel foglalkozni kell – jelentette ki az előadó.
