A rimaszombati vetélkedő résztvevői (Fotó: HE)

Sikeresen megvalósultak a tizenkettedik rovásírás-vetélkedő elődöntői. Már az országos megmérettetésre készülnek, mely május 6-án lesz Dunaszerdahelyen, a Kodály Zoltán Alapiskola falai között. Díszvendégként Csáky Pál EP-képviselőt látják körükben.

A Felvidéki Országos Rovásírás-vetélkedőt és Műveltségi Találkozót a Palóc Társaság szervezi. Z. Urbán Aladár, a szervezet elnöke a Felvidék.Mának elmondta: nagy örömére szolgál, hogy a tizenkettedik döntő előtt is három körzeti fordulót rendezhettek, hiszen összesen 176 jelentkező volt.

Egyre népszerűbb a rovásírás. A gyerekek titkosírásként is használják egymás között, s játékosan megtanulják a betűk rovását. Mint a legfiatalabbak elárulták, nagy érdeklődéssel fedezik fel, hogy egy-egy betű mit is jelent. „Nagyon fontos, hogy minél több fiatal megtanulja ősi kincsünket, a rovásírást. Az elmúlt században sokat tettek azért, hogy ezt elfelejtsük, hála Istennek székely testvéreink ezt nem engedték. S megmaradtak azok az emlékek itt a Felvidéken is, amelyek a mai napig hirdetik, hogy az egyszerű emberek századokkal ezelőtt is milyen gazdag ismeretanyaggal rendelkeztek, tudták ezt az írást” – nyilatkozta Z. Urbán Aladár.

Z. Urbán Aladár (Fotó: HE)
Z. Urbán Aladár (Fotó: HE)

Az elődöntőkből egyenes ágon a korosztályonkénti három első helyezett, valamint azok a versenyzők jutottak tovább, akiknek a 4. és az 5. helyen végezve hibapontjuk száma nem haladta meg a 10-et. Nagymagyarról Simon Gréta, Pőcz Sára, Posztos Vivien, Hamarik Emese, Miklós Noémi, Várady Liliána, Sáhó Renáta, Seszták Lilla, Haver Márta, Méry Fanni, Csóka Eszter, Földes Viktória, Pőcz Eszter, Haver Denisa és Dúdor Viktória jutottak tovább.

Rimaszombatban Sebők Noémi Eszter, Nagy Lilla, Bogdán Krisztián Miklós, Balla Balázs, Szilágyi Brigitta, Fodor Alexandra, Juhász Mónika, Varga Gabriella, Csúr Karolina, Jakub Gábor, Bálint Krisztina, Bui Ván Patrícia és Telek Dalma voltak a legügyesebbek.

Tardoskedden Puss Veronikának, Diósi Viviennek, Farkas Liának, Nagy Dórának, Hegedűs Emmának, Édes Éduának, Vincúr Krisztinának, Balla Fanninak, Dobrí Anitának, Onódi Ádámnak, Kozmér Barbarának, Dékány Barbarának, Csizmadia Évának, Guból Viktóriának, Kollár Krisztiánnak, Szalai Karolának, Goda Viktóriának, Csizmadia Virágnak, Novák Bernadettnek, Kovács Renének és Kis Benjamin Mihálynak kedvezett a szerencse. Magyarországi és délvidéki rovásíró diákok és első alkalommal felnőttek is bekapcsolódnak az országos döntőbe.

Vetélkednek, mert aki vet, az arat

„Az országos rovásírás-vetélkedőn a résztvevő diák gyarapodik tudásban, gazdagodik tapasztalatokban, remélhetően élményekben részesül, ezért a rovásírásversenynek csak nyertesei lehetnek. Önmagában ez a vetélkedő nem cél, csak keret ahhoz, hogy a felvidéki magyar kis és nagy diákok megismerjék sorstársaikat, barátságok szövődjenek köztük ősi műveltségünk ékes bizonyítéka, a magyar rovásírás által” – fejtette ki Z. Urbán Aladár.

Vezér Klára felkészítő pedagógus a vetélkedő feladatait ismerteti (Fotó: HE)
Vezér Klára felkészítő pedagógus a vetélkedő feladatait ismerteti (Fotó: HE)

Elmesélte azt is, hogy az idei évtől miért vetélkedőt s nem versenyt rendeznek: tavaly Százdon találkozót szerveztek a rovásírás oktatóinak, ahol felmerült, hogy a verseny szóban a ver szó van, ami ütlegelést jelent, a vetélkedőben pedig a vet ige egészen mást jelent. „Ettől az évfolyamtól kezdődően vetünk, elszórjuk a magot, ami majd kicsírázik, s reménykedünk benne, hogy egyre többen fogják a mi vetésünket aratni” – tette hozzá.

Mint megtudtuk az idei hangos olvasási és írásbeli feladatok szövegei az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeihez kapcsolódnak, különös tekintettel annak 60. évfordulójára. Az országos döntő hangos olvasási és átírási feladatai Radics Géza A forradalom és szabadságharc, valamint előzményei c. műve alapján készültek. Alapul Forrai Sándor rovásábécéjét veszik.

Díjkiosztás Rimaszombatban, a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében (Fotó: HE)
Díjkiosztás Rimaszombatban, a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében (Fotó: HE)

„Az Ősi tudás – XII. Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó a Felvidéken nem valósulhatna meg, ha nem találtunk volna mind a három körzeti és az országos döntő megszervezéséhez áldozatkész személyeket, intézményeket, szervezeteket. Az ő erkölcsi és anyagi támogatásuk nagyban hozzájárul rovásírás-vetélkedőnk sikeres megrendezéséhez, végső soron a magyar rovásírás népszerűsítéséhez. Köszönet érte! Valamennyi, a rovásírás-vetélkedőbe jelentkezett tanulót, diákot, felnőttet, továbbá a kíséretükben levő személyeket szeretettel várjuk az országos döntő helyszínére. Legyen ez a nap a magyarságukhoz ragaszkodók, magyarságukért cselekedni, áldozatot is hozni tudók ünnepnapja!” – hívogat mindenkit az országos fordulóra Z. Urbán Aladár.

A május 6-i vetélkedő programja Eseménynaptárunkban ITT érhető el.