A magyar kormány bürokráciacsökkentő intézkedése következtében egy sor minisztériumi háttérintézmény – zömében jogutóddal – megszűnik. Többek között a felsőfokú tanulmányaikat Magyarországon folytató külhoni hallgatóknak lakhelyül és képzési helyéül szolgáló Márton Áron Szakkollégiumot fenntartó Balassi Intézet is.
Találgatások, nem hivatalos információk már eddig is napvilágra kerültek. A fejleményekről mi is beszámoltunk, ám a héten megjelent a Magyar Közlönyben a hivatalos döntés. A határozatot figyelmesen végigolvasva azonban kételyeink továbbra sem csillapodnak.
A kormány 1312/2016. (VI.13.) Korm. határozata a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről című rendelkezésben a Balassi Intézetre, és a Márton Áron Szakkollégiumra vonatkozólag – többek között – a következőket olvashatjuk: a „Balassi Intézet jogutódlással – a Külgazdasági és Külügyminisztériumba történő beolvadással – megszűnik; a Balassi Intézethez kapcsolódó
Márton Áron kollégiumi hálózat az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásába kerül.”
A fenti sorokat végigolvasva bizonyára másnak is feltűnt, hogy a hivatalos értesítőben a „Márton Áron kollégiumi hálózat” megnevezés szerepel. A szak szócska valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag lemaradt. Felmerül a kérdés: ennyire tájékozatlanok lennének a szövegírók, vagy nagyon is tudatos ez a megfogalmazás? Persze, a megjelenés után a Balassi Intézetben rögtön igyekeztek hangsúlyozni, hogy csak elírás történt, ám jelen esetben nem egy sajtóközleményről, hanem kormányhatározatról, vagyis jogi normáról van szó…
A korábbi írásaimban nem említettem, de most megteszem: az elmúlt legalább egy évtizedben mindenki szemérmesen hallgatott arról a tényről, hogy a Márton Áron Szakkollégium szinte egyetlen egy kritériumnak sem felelt meg azok közül, amelyek a szakkollégiumokra vonatkoznak.
A budapesti intézmény kurzusai közül egyik sem volt akkreditálva, magyarán a hallgatók felvették a tárgyakat, szombatonként végig is ülték, mert az ösztöndíjuknak feltétele volt ez is, de a saját felsőoktatási intézményükkel elfogadtatni már nem tudták még abban az esetben sem, ha esetleg ott már egy hasonló tematikával rendelkező tantárgyat felvettek, és volt átfedés a szakkollégiumi kurzusukkal.
A komoly szellemi műhellyé válás folyamatát nem segítette az sem, hogy a Balassi Intézet csak olyan oktatókkal tudott szerződést kötni, akik számlaképesek voltak, így mondjuk azok a nevesebb egyetemi tanárok, akik erre nem voltak képesek, már eleve kiestek.
Az intézmény vezetői – a kezdeti időszakot leszámítva – soha nem vették a fáradtságot, hogy a tantárgyi tematikát összefésülve, azt leegyeztetve, olyan megállapodásokat kössenek a felsőoktatási intézményekkel, amelyek lehetőséget biztosítottak volna a szakkollégiumi kurzusok főiskolai és egyetemi elfogadtatására. A bajt csak tovább fokozta, hogy a Balassi Intézet a saját oktatóinak óraszám keretét a MÁSZ kurzusaival igyekezett kitölteni.
A napokban szárnyra keltek olyan hírek is, miszerint a szakkollégium ösztöndíj-programját az ELTE folytatja majd a jövőben. Ez azért lenne hatalmas veszteség, mert ezzel elvágják azt az utolsó szálat is, mellyel a MÁSZ még bekapcsolódhatott és jelen lehetett a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás véráramában.
Befejezésként idéznék Tőkés László európai parlamenti képviselő leveléből, melyet nekem küldött válaszul a Márton Áron Szakkollégiummal kapcsolatos megkeresésemre: „Hogyha megfelel a valóságnak, amit a szakkollégiumról ír, akkor valóban kár volna érte. Pontos felmérés nélkül azonban nem tudom megítélni, hogy ez az intézmény egyetemi ifjúságunk kivándorlásának melegágya, vagy pedig ténylegesen a külhoni szakember-képzés egyik bázisa. Én ugyanis egyáltalán nem örvendek annak az „exportra” termelésnek, amit elit erdélyi iskoláink rendre-másra produkálnak.”
Az idézett levélhez csak annyit fűznék hozzá: sem az alapítóknak, sem a szakkollégium sorsáért aggódóknak nem szándéka az „exportra” termelés, hanem éppen ellenkezőleg: a saját közösségéért tenni akaró és tudó, azért felelősséget vállaló, nemzetben és hazában gondolkodó új külhoni magyar értelmiség kinevelése. Hogy megmaradjunk.
