„A globalizáció olyan kihívást jelent a nemzeti kultúrák számára, mely a nemzeti identitás megerősítését különösen fontossá teszi” – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán, amikor a finnországi Lahtiban a Finnugor Népek VII. Világkongresszusának megnyitóján a finn és az észt elnök után köszöntötte a rendezvény résztvevőit.
Az először 1992-ben megrendezett többnapos fórumon Magyarország, Észtország, Finnország, valamint főként Oroszország területén az ott nemzetiségként élő, összesen 25 uráli nemzeti közösség képviselői azért gyűlnek négyévente össze, hogy erősítsék a népeik közötti kapcsolatot.
A június 15-e és 17-e között a finnországi Lahtiban tartott VII. Finnugor Világkongresszus témája: a Finnugor népek – a fenntartható fejlődés felé.
A magyar köztársasági elnök ennek szellemében szólt az egybegyűltekhez, amikor azt hangsúlyozta, hogy a kis népeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a változások nemcsak jót hoznak. A világ egyetlen gazdasági erőtérré válásában sokan megalapozottan látnak veszélyeket, hiszen különösen a nagyobb nemzetek körében jellemző az a fajta gondolkodás, hogy a sokféle nyelv, kultúra csak feleslegesen bonyolítja az életet, akadálya a még dinamikusabb fejlődésnek.
Mi azonban ezt másként gondoljuk – fogalmazott a magyar államfő, mert a világ teljességéhez hozzátartozik a nemzeti sokszínűség. Áder János hangsúlyozta azt is, hogy az uráli nyelveket beszélő népek családjában ugyan a magyar közösség a legnagyobb, de hasonlóan az összes többi néphez, történelme során a magyar is többször szembesült a nemzethalál víziójával.
Az a fajta viszonylagos nagyság, amelyet az uráli népek között ma a magyarság a magáénak tudhat, a nyelv, kultúra, az identitás megőrzésének felelősségével jár. Nem kis teljesítmény, hogy a magyarok annyi évszázadon át idegen és nem egyszer ellenséges közegben is meg tudtak maradni, aminek a képességét a rokon nemzetek között is felfedezhetjük – tette hozzá Áder János, aki szerint közös felelősségünk, hogy mindannyian segítsük a számukban jelentősen fogyatkozó rokon népek küzdelmét, valamint pusztulóban lévő kulturális értékeik megóvását, amire most a XXI. században rendkívül nagy szükség van – mondta.
Áder Jánoshoz hasonlóan Sauli Niinistö finn és Toomas Hendrik Ilves észt államfő is köszöntötte az egybegyűlteket. Mindannyian ehhez hasonló, a testvérnép-tudatot erősítő beszédet tartottak.
Oroszországból idén a kulturális tárca helyettes vezetője volt a legmagasabb szintű, a világkongresszuson részt vevő vezető. Alekszandr Zsuravszkij ismertette Vlagyimir Putyin levelét, amelyben az orosz elnök méltatja a finnugor népek Oroszország életében betöltött kiemelkedően fontos szerepét, és üdvözölte a közös problémák megoldásában való közreműködésüket, amelynek egyik példája a Lahtiban szervezett világkongresszus is.
Alekszandr Zsuravszkij ismertette, hogy Oroszország mennyire tisztában van az uráli népek gondjaival; milyen komoly forrásokat költöttek kultúrájuk megőrzésére az elmúlt években, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy míg Európa hétköznapi életének gyakran nem szerves része a más nemzetiségű, őshonos kisebbségek kulturális igényeinek az elismerése, addig ez Oroszországban a mindennapok része.
A Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezete – az eddigieknél szerényebb létszámban vett részt a nemzetközi rendezvényen, viszont – az eddig kialakult gyakorlatnak megfelelően – külhoni magyar szakemberek is a magyar küldöttség tagjaiként utazhattak Lahtiba.
Csernicskó István Kárpátaljáról, Molnár-Bodrogi Enikő Erdélyből érkezett, míg Pusztay János, Kozmács István és Vančo Ildikó valamennyien a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatói. Közülük Pusztay János, aki a Nyugat-Magyarországi Egyetem intézetvezető egyetemi tanáraként vonult nyugdíjba, jelenleg pedig a Finnugor Írókongresszus elnöke, azért jött indulatba az orosz miniszterhelyettes beszédét végighallgatva, mert – Pusztay János kifejezésével élve – Zsuravszkij úr agyonhallgatta az Oroszországban a legutóbbi időben erőre kapott központosítási törekvéseket, amelyek egyik ki nem mondott célja a nemzetiségek, és így az uráli népek asszimilálása is.
Kozmács István úgy látja, hogy a finnugor, illetve a tágabb nyelvcsaládot tekintve uráli népek, köztük például az általa közelebbről ismert udmurtok helyzete inkább nehezedett az utóbbi években, bár a globalizáció következményeként – sajátos módon – a kiszolgáltatottságuk azért közben csökkent is, hiszen az internet világában immár az udmurt falvak lakói is pillanatokon belül értesülhetnek arról, hogy mi történik az őket érintő nemzeti ügyekben is.
A megnyitót követő fogadáson szót kapott a finn, a magyar és az észt kulturális tárca. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár itt arról beszélt, hogy identitásunk alapja, „szülőhazánk” az anyanyelv, Magyarország ezért felelősséggel gondolkodik nyelve múltjáról és a rokon nyelvek jövőjéről is, ami a magyar társadalom számára azért is fontos, mert a magyar nemzet harmada a szomszédos országokban a szülőföldjén, de nem a saját hazájában él.
Hoppál Péter elmondta, hogy Magyarország továbbra is jelentős részt vállal a finnugor világtalálkozók szervezésében, több magyar állami egyetemen folyik uralisztikai kutatás, a szakértők pedig a kezdetektől nagy részt vállaltak e kultúrák kutatásából a finn és észt szakemberekkel együtt.
A finnugor világkongresszussal azonos időben helyi finn és oroszországi finnugor részvétellel úgynevezett anti-finnugor kongresszust is tartottak Lahtiban. Az itt megjelentek azzal a kritikával illették a „hivatalos” finnugor világkongresszus szervezőit, hogy azok oda, főként Oroszországból csak és kizárólag olyan delegátusokat választottak be, akik valamennyire kapcsolódnak az oroszországi pártpolitikához.
Ami az ott tárgyalt kérdéseket illeti, Juku-Kalle Raid észt költő, Tallin városi tanácsának képviselője, folyóirat-szerkesztő, aki a hivatalos világkongresszuson és az említett rendezvényen egyaránt részt vett, azt állította, hogy az úgynevezett kényes politikai kérdéseket az ellenrendezvényen merészebben tárgyalták. A hivatalos magyar delegáció megfigyelői státuszában oda is ellátogató magyar egyetemi hallgatók ugyanakkor nem érzékeltek lényeges különbséget a két rendezvény között.
A Finnugor Népek VII. Világkongresszusán zajló tárgyalásokat öt szekcióülés követte, amelyekben csupa olyan kérdés került szóba, amelyek az anyaország határain túlra, kisebbségi létre kényszerült magyar nemzeti közösségek számára is igen tanulságosak voltak. Nem véletlen, hogy a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán Nemzetek és a nemzeti kisebbségek, a nemzetállami politika Európában címmel itt jutott szóhoz, amikor Magyarország és a határon túli magyar nemzeti közösségek közötti viszonyrendszert is ismertette.
Az I. szekció témája volt a „Folytonosság a finnugor és szamojéd nyelvek és kultúrák elsajátításában és használatában”, ahol a két- és soknyelvűségről, a nemzeti közösségek anyanyelvhez való viszonyáról, presztízséről, az óvodai nevelésről, valamint az oktatási módszerekről nemcsak előadások voltak, hanem vitatkozni is lehetett.
A II. szekcióban a finnugor információs térség fejlesztési lehetőségeit taglalták, míg a III. szekcióban a civil közösség és a hatalom volt a téma. A IV. szekció a gazdaság és a környezet összefüggéseivel, az V. szekció pedig a demográfiai és migrációs folyamatokkal, a régi és új diaszpórákkal, illetve ezek viszonyával foglalkozott.
Ezeken kívül öt úgynevezett nyílt ülés is zajlott, amelyeken a részvétel kötetlenebb volt, mint a szekcióüléseken.
A Párkányban élő Vančo Ildikó mint a szociolingvisztika szakembere dolgozik a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, ahol – többek között – oktatáspolitikával is foglalkozik, de – mint tőle tudom – mindig egyfajta kisebbségi szűrőn keresztül. Lahtiban a kétnyelvű iskolai oktatás és az identitás közötti összefüggések témakörében tartott előadást.
Miért volt érdekes a részvétel, mennyiben volt más, mintha magyarországi oktatási intézmény oktatójaként lett volna a résztvevők között? – kérdeztem.
„Egy magyarországi a maga egynyelvűségével és többségi szemléletével nem biztos, hogy úgy tudja értelmezni ezeket a problémákat, mint egy olyan ember, aki egyrészt szakemberként foglalkozik vele, másrészt pedig napi szinten tapasztalja meg a kisebbségi lét kérdéseit, problémáit, egyáltalán annak feszítő mivoltát. Egyébként pedig jó érzés látni azt a fajta nyelvi változatosságot, amit ez a finnugor nyelvi világ tud nyújtani. És ezt a sokszínűséget minden szinten művelni kell folyamatosan, mert talán ez az egyetlen dolog, ami segíthet abban, hogy meg is maradjon.”
Magyarországon, de – ebből a szempontból a Felvidék sem számít kivételnek – a finnugor ügy nem számít népszerűnek, sőt, kifejezetten a divat-trenddel fordul szembe, hiszen sokan állítják róla, hogy nincs valódi alapja, a magyarok inkább más keleti rokonsággal rendelkeznek és itt szóba kerülnek a törökök, sumérok és ki tudja még, hogy ki minden.
„Ez így van, de mivel én egyetemen tanítok, ezért Nyitrán azt oktatjuk, aminek valóban tudományos alapja van. Az összes többi, amit említett, az mítosz és a diákjainknak mi azt próbáljuk átadni, ami erről a kérdésről jelenleg tudományosan tudható és reméljük, hogy a diákjaink tanárként is ezt adják majd tovább. Ezért is fontosak az ilyen élmények, mint a világkongresszuson való részvétel, mert az ember ilyenkor be tud számolni arról, hogy beszélt egy vepszével, vagy egy komi-permjákkal és hogy ez a nyelvet beszélők számára mit jelent, milyen más aspektusból vizsgálhatók.
Egyébként pedig mivel a felvidéki magyarok nemzetiségnek számítanak Szlovákiában, sok a helyzetükből következő közös vonás e kis népek nyelvi életével, amit jó látni, mint ahogy azt is, ha erről az ember tud beszélni, mert így sokkal életszerűbb.”
A szekciók javaslatainak összesítése után közös, az ENSZ 2030-ig megfogalmazott koncepciójához illeszkedő állásfoglalással zárták a világkongresszus munkáját, amelyben az őshonos népek identitásának és helyi gazdasági megerősödésének a szükségességét, a demokratikus döntéshozásban való részvételük fontosságát, a társadalmi szervezetek fokozottabb szerepét hangsúlyozták.
A Finnugor Világkongresszus Konzultatív Bizottságának elnöki posztjáról az azt 24 évig sikeresen betöltő komi nemzetiségű Valerij Petrovics Markov leköszönt és helyébe a karél nemzetiségű Tatyjána Szemjonovna Klejerovát választották meg. A konzultatív bizottság magyar koordinátora, Nanovfszky György nagykövet szerint nem szerencsés, hogy Markov az új orosz összeférhetetlenségi törvény miatt megválik funkciójától, hiszen azt sikeresen töltötte be és nem kis diplomáciai érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy egy ilyen munkát folyamatosan el tudjon végezni. Mint azt a konzultatív bizottság észt koordinátora,Tönu Seilenthal pénteken bejelentette, a legközelebbi finnugor világkongresszusra Észtországban kerül sor – négy év múlva, vagyis 2020-ban.
Rubovszky Évát, a Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezetének az elnökét egyfajta összegzésre kértem, hiszen az ember a hallottak-tapasztaltak alapján olyan következtetésre juthat, hogy az uráli népek ügyének képviselete az elkövetkező években nehezebb lesz.
„Siófok és a mostani VII. világkongresszus azt mutatta, hogy 1992-től e „gazdátlan”, kis népeknek a világkongresszus vált egyfajta istápolójává. Négyévente olyan találkozási hely, ahol meg tudják mutatni magukat egymásnak és ilyenkor kifejezésre juttathatják összetartozásukat.
Ami az anyagi feltételeket illeti, nekünk azokat négy évvel ezelőtt Siófokon nem volt könnyű előteremteni, viszont a finnek most igen komoly erőfeszítéseket tesznek az őket is erőteljesen sújtó gazdasági válság leküzdése érdekében, és nem titok, hogy ők maguk is szerényebben élnek. Az oroszországi finnugor népeket sem kerülték el az Oroszországot sújtó embargó következményei. Annak, hogy most itt kevesebben vettek részt, főként gazdasági oka van, hiszen sokan voltak, akik nem tudták kifizetni a repülőjegyet.”
(A Finnugor Népek VII. Világkongresszusáról készült beszámoló teljesebb változatát az érdeklődők hamarosan elolvashatják a www.aspektus.eu oldalon.)
