A Rozsnyói Meseszínház társulata (Fotó: Lýdia Jušková)

Barátság-humanizmus-tolerancia. A Badin Ádám vezette Rozsnyói Meseszínház a hétvégén Karlsruhe városában Tolerancia-díjat vehetett át. A gömöri színjátszók a díjnak köszönhetően idén egy nagy kárpátaljai gyermekotthon-programot valósítanak meg. 

A németországi Ambassador Club díjkiosztó ünnepségén Tolerancia-díjban részesítették a Rozsnyói Meseszínházat. A gömöri társulatot a díjátadó ünnepségnek helyszínt adó Karlsruhe város főpolgármestere terjesztette fel a díjra, aki egyben támogatója is a Rozsnyói Meseszínház ama programjának, melynek keretében árváknak is bemutatják meseelőadásaikat.

A több mint három éve működő programsorozatban a 2015-ös évben valósult meg a legnagyobb turnéjuk, amikor 14 napot töltöttek Erdélyben. Az út során Böjte Csaba árvaházaiban tartottak előadásokat. Ezenkívül évente több rövidebb, 2-3 napos körutat is megvalósítanak hasonló szellemben. Idén ezt az igyekezetüket, jótettüket díjazták Németországban.

A szakmai és társadalmi díjat évente egy alkalommal osztják ki, és olyan művészeti csoportosulásoknak ítélik oda, amelyek odafigyelnek az elesettekre, az árvákra és a szociálisan hátrányos helyzetűekre. Badin Ádámék a díjjal járó összegnek köszönhetően idén a kárpátaljai árvákat látogatják meg.

Badin Ádám, a Meseszínház Vezetője (Fotó: meseszinhaz.eu)
Badin Ádám, a Meseszínház vezetője (Fotó: meseszinhaz.eu)

A Rozsnyói Meseszínház 1997-ben alakult. Feladatának tekinti a felvidéki magyar népmesekincs és a hozzá kötődő tárgyi és zenei gyűjtést, majd annak színházi formában való megjelenítését. Keresik az összes közösségi játékformát és annak minden eszközét. Így dolgoznak a mesemondás, a bábjáték és az interaktív színházi kommunikáció eszközeivel.

Céljuk, hogy a kicsiket és nagyokat egyaránt beavassák a mesék világába. Ezzel a módszerrel viszik vissza a népmesét abba a közegbe, ahonnan származik, de megtalálják az utat a nagyvárosi közönséghez is. A színház rendszeresen játszik Felvidék, Erdély magyarlakta vidékein és Magyarországon is. 1998, 1999, 2000, 2005-ben csehországi turnékon, 2001-ben Finnországban, 2002-ben Romániában, 2007 és 2009-ben Németországban vendégszerepeltek.

Elismeréseik közt tudhatják a Magyar Művészetért Díjat, az Ex Libris Díjat és a Szlovák Irodalmi Alap Prémium Nagydíját.