A koppánymonostori domb Komáromban, a Duna jobb partján emelkedik a folyó szintje fölé, és nemcsak félelmetes erődjéről, hanem szőlőültetvényeiről és kertjeiről is ismert messzi környéken. Bajza Józseftől kezdve Vörösmarty Mihályon át Vas Gerebenig irodalmunk sok jeles képviselője megfordult már ezen a kies helyen, és itt áll többek között a város jeles szülöttjének, Tuba Jánosnak (1855-1922) a tornyos villája is.
Tubát, aki három parlamenti időszakon át Komárom országgyűlési képviselője volt, őszinte baráti szálak fűzték a nála jóval idősebb Jókaihoz, akit atyjaként tisztelt, s akiről számos olyan anekdotaszerű történetet jegyzett fel, amelyek emberközelből mutatják be a nagy magyar mesemondót. Jókai Károly bátyja és tragikus körülmények között elhalálozott sógornője halálát követően egyre ritkábban látogatott haza szülővárosába, de olyankor jórészt Tuba János vendégszeretetét élvezte, mert sohasem szerette a nagy nyilvánosságot és a túlzott ünneplést. Nagy valószínűséggel feltehető, hogy éppen Koppánymonostoron, Tuba Jánosnál tett látogatásakor született meg az Aranyember című regénye megírásának az ötlete is.
Tuba többek között feljegyezte, hogy amikor Darányi Ignácot (1849-1927), a neves agrárpolitikust, később földművelési minisztert Komárom díszpolgárává választották, vendégül látott egy népes komáromi társaságot a budapesti Continental vendéglőben. Darányi, akinek Komárom környékén is volt birtoka, meglepetésként a legjobb őrsújfalusi borával kínálta vendégeit. Jókai, aki szintén az asztaltársaság tagja volt, a pohárköszöntőt követően elismeréssel jegyezte meg, hogy a poharakban gyöngyöző nedű minden tekintetben messze túltesz akár a monostori rabvallatón is. No, ezt nem kellett volna mondania, bár olykor néha kicsúszik az ember száján olyan megjegyzés is, amelyet később megbán, mert másokat sért vele. Ez alkalommal is így történt, mert az elhangzott, nem éppen dicsérő megjegyzése a szívén találta Tuba Jánost, aki szintén helyet foglalt a terített asztalnál. Ugyancsak monostori szőlősgazda lévén nem is állhatta meg szó nélkül Jókai csípős megjegyzését: „Kedves Móric bátyám, ha megengeded, hamarosan alkalmad lesz bíráló megjegyzésed visszavonására!”
Nem telt el sok idő, amikor egy szép napon kopogtattak Jókaiék pesti lakásának ajtaján, és egy jövevény Tuba és a monostori szőlősgazdák nevében átadott az írónak négy palack tízéves monostori bort. Tartalmuk megkóstolására is hamarosan sor került és Jókai másnap az íróasztalához ült és tollat ragadott: „Kedves hazámfia! Nagyon szépen köszönöm a rabvallatót, s megvallom, hogy a monostori bor becsülete magasra emelkedett előttem. Éljen a termesztője! Legszívesebb üdvözlettel maradok. Dr. Jókai Mór, Budapest, 1898. június 1-én” – állt gyöngybetűkkel a levélpapíron, amely később aranykeretbe foglalva sokáig olvasható volt az egyik monostori borospincében. Így kapott méltó elégtételt a korábban rabvallatónak minősített komáromi nedű.
Befejezésül még egy Jókaival kapcsolatos rövidke történet is idekívánkozik. A fentebb említett eseménynél egy évvel korábban, 1897 augusztusában járt az idős író veje, Feszty Árpád társaságában szülővárosában. A rövidre tervezett látogatásból azután egy egész nap lett. Jókai Feszty, Tuba János és más komáromi atyafiak társaságában betért egy lacipecsenyére a Kossuth téri Weisenbacher-féle vendéglőbe, ahol – amint a zenészek felismerték a jeles érkezőket – tüstént rázendítettek néhány szép komáromi nótára, amelyekből még Jókai is eldúdolt néhányat. A hangulat fokozódott és a jókedvű társaság kiruccant Tuba István izsai halásztanyájára, ahol a kondérban hamarosan rotyogott a jóféle halászlé, s az idős írónak nyárson sült jásszal kedveskedtek. Ekkor adódott a következő eset: A halásztanyán ugyanis nem volt elég kanál, így a vendégek rögtönözni kényszerültek, s fűzfanyélbe szorított kagylóval, ahogy akkoriban mondták, békateknővel fogyasztották a kiváló halászlét. Jókainak annyira megtetszett ötletesen rögtönzött evőeszköze, hogy emlékül magával vitte, miközben csendesen megjegyezte, hogy soha életében nem érezte még ennyire jól magát…
