(Fotó: illusztráció)

Nyílt napot tart ma a dél-komáromi Klapka György Múzeum, a rendhagyó kiállítás egyik különlegessége az az egymás felé repülő szárnyas nőalakokat ábrázoló, nagyméretű freskótöredék, amely a városban zajló árvízvédelmi beruházások idején került elő.

Számadó Emese, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a római katonaváros fürdőjében a napokban találták meg a 8-10 négyzetméteres falfestményrészletet, amelyen két szárnyas nőalak látható. A freskót egyetlen napig láthatja a közönség, mielőtt restaurálják.

A magyar kormány 25 millió forinttal támogatja a Dél-komárom-almásfüzitői árvízvédelmi beruházások idején előkerült római katonaváros feltárásának folytatását. A táborváros jó állapotban megőrződött, addig érintetlen része került elő a katonaváros fürdőjével. Az egyes helyiségek padlói több tíz négyzetméteres összefüggő felületen láthatók.

A múzeum igazgatója hozzátette, hogy szerdán délután két órától nyílt napon mutatják be a Brigetióban, Komárom szőnyi városrészében folyó ásatások 2016-os leleteit. Az egykori polgárváros központjában 25 éve folytat ásatásokat az ELTE Régészettudományi Intézete és a Klapka György Múzeum.

A múzeumban délután négy órakor a Brigetióban talált díszpáncélokból nyílik kiállítás, amelyen összegyűjtve láthatók a Magyarországon kiállított, itt talált leletek. A tárgyak komáromi, budapesti, székesfehérvári és tatai múzeumok gyűjteményeiből származnak.

A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. A település az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.

Először a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült.

(MTI)