Kelenye, a történelmi Hont megye régi helysége. A palóc kisközség az Ipolytól északra, 218 méter tengerszint feletti magasságban települt a szlovák-magyar nyelvhatáron, dombok, hegyek karéjában.
Első okleveles említése 1257-ben fordul elő Kelenen alakban. Hosszú időn át a gróf Koháryak, a Szmrecsányiak; a Luka, a Kubinyi és a Csáky-Pallavicini családok birtokolták. A falu szülötte Szmrecsányi Arzénia (1802-1881), az a művelt nagyasszony, aki Ipolyi Arnold tudós püspök édesanyja volt, s akinek Ipolyi a keresztény nevelést, az anyanyelvünk, történelmünk és irodalmunk iránti szeretetet köszönhette.
A község római katolikus temploma egyes források szerint a XVII. században, más adatok szerint (Schematizmus bratislavsko-trnavskej arcidiecézy 1995) 1787-ben épült barokk stílusban; ekkor azonban, pontosabban 1789-ben csak egy alapos felújításra került sor, akárcsak a XIX. század végén, illetve 1946-ban, s néhány évvel ezelőtt. Feltételezhetően a templom köré temetkeztek itt is hajdanán, tehát az első temető nyomait errefelé kell keresnünk.
Később a település északkeleti részén, egy kiemelkedő dombon alakítottak ki temetkezési helyet. A falu öregtemetőjét néhány évtizede szinte egyik napról a másikra felszámolták (valószínűleg engedély nélkül), s a szövetkezet szőlővel ültette be e helyet. Sok értékes faragott sírjel is állt itt egykor. Sajnos, mára csak a temető szép pléhkorpuszos fakeresztje maradt meg. A szárvégek háromkaréjos végződésűek, a kereszt felett pedig félköríves, csipkézett díszítésű horganyfedél látható. Érdekes jelenség, hogy a téli időszak beálltával a díszített pléhfedél egyik fele a kereszt irányába behajlik. Nyáron pedig a földből még mindig előtörnek a régi virágültetvények: a fehér és a sárga nárciszok.
A mai temető immár a lakóházak közé szorult. Két részből áll, mindkettőben egy-egy vaskorpuszos, szürke műkőből emelt központi kereszt látható. A régi temetőrész központi keresztjének dedikációja már nem olvasható, csak a keresztállítás dátuma: 1955. A kereszten függő ezüstözött vaskorpusz arccal előre néz, Krisztus kezei függőlegesen, lábai egymás mellett vannak a keresztre szögezve.
Évtizedekkel ezelőtt keresztjáró napokon és nagycsütörtökön a község valamennyi keresztjét felkeresték a hívek, így ennél a keresztnél is megálltak. A menet énekelve és imádkozva haladt egyik helyről a másikig.
Érdekes hiedelem fűződött itt az újabb temetőrészhez. Azt tartották, hogy azért került ide hosszú éveken át sok szerencsétlenül elhunyt ember, mert az első idetemetett halott is ilyen volt. Pedig a plébános figyelmeztette híveit, hogy ne tegyék őt a frissen felszentelt új részbe.
Az itteni központi kereszten az alábbi dedikáció olvasható: „Isten dicsőségére/ és/ lelkünk üdvösségére!/ Takács-család“. „Felújítatott/ 2007/ Nemčok/ család“. A kereszt közelében van a falu papszülöttének, főtisztelendő Takács Józsefnek a síremléke is. Ő hosszabb ideig volt Nagycsalomja, Alsószemeréd és Ipolyfödémes plébánosa.
Az új temetőrészben látható az 1993-ban emelt, műkőből készült háromlépcsős obeliszkszerű világháborús emlékmű. Rajta egy fekete márványtáblán olvasható az elesettek neve. Az első világháború itteni hősei voltak az alábbiak: Bodzsár Ferenc, Bojtos János, Csáky Vince, Csáky István, Faraga József, Faraga Gábor, Jámbor István, Kurjan János, Szatmári Sándor, Velebny György, Velebny János, Velebny Lőrinc, Velebny Lajos, Velebny Sándor, Velebny László, Záhorzsky Imre, Mák József. A második világháborúban a következők estek el: Berecz György, Csáky Sándor, Csáky Imre, Csáky Sándor II., Koncz József, Kalcsó János, Mocsár Sándor, Munka István, Velebny József, Velebny Sándor.
A temetőbeli hullaház mögött helyezték el azokat a régi sírkereszteket, melyek egyébként felszámolásra kerültek volna. Legtöbbjük kőből készült, csupán egyetlen fakereszt van köztük. Az egyszerű sírjel keresztszárait két fedélléc védi.
Több gyermeksírjel is látható itt, bár ezek egy része sérült állapotban van. A dedikációk még jól olvashatók, amiből láthatjuk, hogy az elhunytak keresztnevét becézve írták a keresztre: Klacso Sanyika, Vajda Józsika, Velebny Sanyika. Ezek a sírjelek természetesen kisebb méretűek. Van köztük keresztszárban végződő, s olyan is, melynek a teteje már hiányzik. Ez feltételezhetően egy angyalszobrocska lehetett, mely itt is gyakori volt.
A sírjelek felirataiból következtethetünk arra, hogy az ide való temetkezést a XX. század elején kezdhették meg. Egy evangélikus sírjel is van a régiek közt: a Szekeres Jánosé, aki 65 éves korában hunyt el 1905-ben. A dedikáció a sírjel félkörösen kiképzett oszlopán olvasható, s legömbölyített tetejű maga a kő is.
Egy díszesebb, vaskorpusszal ellátott homokkő kereszt dedikációján ez olvasható:
„Itt nyugszik / az Úrban/ Gyurcsó István/ Meghalt 1917/ Élt 74 évet/ Béke poraira“.
Mindkét temető tájolása nyugat-keleti irányú, azaz az elhunytakat lábbal a falu felé fordítják, a sír keleti oldalán található a fej. A temetőben ma már nem látunk fából készült sírjelet. A legtöbbet homokkőből, gránitból, műkőből vagy márványból emelték. Sok sírjelen ott az elhunyt képe, s némelyiken egy-egy sírvers is olvasható. A férj és a feleség egymás mellé temetése itt csak nemrég jött divatba.
A legszebben megmunkált sírjel talán az 1936-ben elhunyt Polgár Lajosé. A háromkaréjos szárvégben végződő sírkövön egy vaskorpusz is látható: alatta a Dicsértessék a Jézus Krisztus felirattal, illetve az elhunyt és felesége képével. A sírkő szélein két oszlopdísz áll, ezek közt egy félkörívesen végződő bemélyedésben a Szűzanya szobrát helyezték el. A sírkő alsó részén olvasható a dedikáció: „Itt nyugszik Istenben boldogult/ POLGÁR/ LAJOS/ Élt 65 évet/ Meghalt 1936. XII. hó…/ Béke hamvaira“.
Egy rózsával díszített gyermeksír tetején szép fehér porcelánangyal látható. Dedikációján ezt olvassuk: „Itt nyugszik I.B./ CSÁKI/ GYURIKA/ sz. 1956. IX. 8./ + 1956. X. 8.“
Közös sírkertben nyugszik a három fiatalon és tragikusan elhunyt testvér: Klacsó Gyuszika, Klacsó Tibor és Klacsó Ágnes. Mindhármuknak ott a képe a sírjelen, Tibor sírkövének fekete márvány lapján ez a dedikáció, illetve sírvers olvasható: „Itt nyugszik I.b./ felejthetetlen gyermekünk/ KLACSÓ TIBOR/ élt 16 évet// Ó sors, miért voltál oly kegyetlen?/ Hogy elraboltad ifjú életem./ Nyíló virágok kertjébe siettem,/ S e gyászos temető sírhantja alá kerültem./ Tanulni vágytam, tudni akartam,/ S érte örökre síró szüleimet hagytam./ Édes Jézus, ne légy bírám,/ Vezess az örök boldogság útján“.
