A sok vita ellenére úgy tűnik, mégiscsak megvalósul a B. Kovács István által megálmodott emlékpark Rimaszombatban, a városi képviselő-testület ugyanis áldását adta a tervezett emlékpark helyszínének a megváltoztatásához – olvashatjuk a Gömöri Hírlap idei 18. számában, amely minden rimaszombati háztartásba ingyenesen jut el, de elolvasható és letölthető a város honlapjáról is.

Beszámol a kétheti lap a Szövetség a Közös Célokért által megszervezett információs napról is, amelyen helyi értékekről és pályázati lehetőségekről volt szó, a tiszaújvárosi nyugdíjasok rimaszombati látogatásáról, nyilatkozik a városi rendőrség parancsnoka a városban kószáló kóbor ebek körüli mizériáról, és értékelik az idei aratást is. Megtudhatják még, hogy Fehér és indigó címmel a szlovákiai magyar képzőművészek doyenje, Bartusz György nyitott kiállítást a Városi Galériában, nyílt napot tartott a Fundament Polgári Társulás, míg a Gömör-Kishonti Múzeumban A hónap műtárgya októberben a gangeszi gaviál lesz. Beszélgetnek Pál Dezső nyugalmazott pedagógussal, s élménybeszámolót olvashatnak a Rimaszombati Kávéház legutóbbi találkozójáról, amelynek a vendége Bőd Titanilla sportújságíró volt, aki a riói ötkarikás élményeiről számolt be. A lap színes oldalán a nagy sikerrel lezajlott Szeptember Fesztet és a Gömör-Kishonti Vásárt idézik meg.

A sportrovat beszámol az MSK II. ligás focicsapat utolsó két bajnokijáról, a Teatro és a Salgó Kupa kerékpárversenyekről, a helyi II. ligás HKM jégkorongklub idénykezdéséről és a nemrég elhunyt egykori nagyszerű labdarúgóról, Palkovics Ivánról is megemlékeznek.