„Magyar szenvedély és romantika“. Visser Ágnes és zenekara a hágai Diligentia Színházban (Fotó: Wim Kersbergen)

Komáromban, 2016. szeptember 24-én, szombaton 19 órai kezdettel jótékonysági koncertet ad Visser Ágnes magyarnóta-énekes és zenekara a Tiszti Pavilonban. Az est teljes bevételét a Timóteus Missziós Központ és Nyugdíjas Otthon javára ajánlják fel.

A Hollandiában élő, csallóközi származású aranykoszorús magyarnóta-énekes és zenekara, a tavaly novemberi sikeres koncert után újra a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében lép fel. Érdeklődésünkre elmondta, maga is református, a hágai Kloosterkerkhez tartozó református gyülekezet aktív tagja, valamint presbiter a hollandiai magyar református gyülekezetben.

„Ismerem a református közösség munkáját Komáromban és a környező falvakban is. Olyan reformátusokkal vagyok szoros kapcsolatban, akik lelkesen tudnak dolgozni szép ügyekért, ezt én nagyra értékelem és örömmel járulok hozzá a munkájukhoz.

Sok nevet kellene itt megemlítenem, de Oláh Imréné Domonkos Ilona nevét mindenképpen, hiszen ő a szíve, motorja és leglelkesebb szervezője a koncertünknek. A magyar örökségdíjas nyugalmazott tanárnőt sok köszönet illeti e tekintetben is “ – tudtuk meg Visser Ágnestől.

Érzelmes nóták, dallamos operettek és dübörgő csárdás

A közelgő koncertről Visser Ágnes azt is elmondta, hogy szeretnének újat nyújtani a közönségnek és hozni a régi jó formájukat.

„Aki még nem volt a koncertjeinken, az ismerjen meg bennünket, ismerje meg, milyen módon műveljük, képviseljük a műfajokat, a magyar nótát és az operettet. Azokat illetően pedig, akik már részesei voltak koncertjeinknek, abban bízom, hogy újra eljönnek, mivel tetszett nekik a műsor és legalább úgy várják a folytatást, mint ahogy azt mi várjuk“ – mondja hívogatóan az énekesnő.

A bő kétórás műsorban a magyar nóták, valamint Strauss, Brahms és Hacsaturján könnyű klasszikus darabjai mellett operettrészletek is elhangzanak majd. A magyar szerzők közül Huszka Jenő, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Reményi Ede és Hubay Jenő műveit is hallhatja a közönség az új műsorban.

A tradíciót és a műfajt Visser Ágnes és kilenctagú zenekara úgy mutatják be, ahogy azt szeretik, és ahogy mindezt szeretnék másokkal is megszerettetni.

Jót tenni jó

„Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl a szükséges hasznokra.” (Titus 3:14)

Ezzel a bibliai idézettel hangsúlyozta Visser Ágnes, hogy a jótékonyság általában áldozathozatallal jár, de megéri.

„Nekünk, fellépőknek mindenképpen hatalmas többletet ad az, hogy jótékonysági célért szól majd a nóta. Ez egy olyan belső töltet, amiért még inkább érdemes bármit is csinálni. Szívből fog szólni a muzsika, mind az előadóktól, mind a közönségtől. Már előre örülök a közönséggel való közös éneklésnek, tavaly is öröm volt hallani, ahogy a teltházas Tiszti Pavilon a magyar nótától zengett” – mondta.

Reményének adott hangot, amikor arról beszélt, hogy a közönség azzal a tudattal, hogy a jegyek vásárlásával jó célt támogat, még jobban fogja élvezni az egész estét.

„Mindent megteszünk – közösen a szervezőkkel és mindenkivel, aki ezt az ügyet szolgálja –, hogy az ő munkájuk eredményes legyen és a jövőbeni idősek, akik a Timóteus-házba kerülnek, közvetve vagy közvetlenül, szeretettel tudjanak visszagondolni erre a szeptember huszonnegyedikére“.

„Énekelek az Úrnak, mert jót tett velem.” [Zs., 13:6] (Fotó: Kadosa Zoltán )
„Énekelek az Úrnak, mert jót tett velem.” [Zs., 13:6] (Fotó: Kadosa Zoltán )
A koncert teljes bevételét, valamint a CD-lemezek árusításából befolyt összeget is a Timóteus-ház immár tíz éve tartó felújítására ajánlják.

Beszélgetésünk során Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a Timóteus Alapítvány számára minden segítség jól jön, további adományokat is szívesen fogadnak, hiszen a nyugdíjas otthon működtetésének beindításáig még sok elvégzendő költséges feladat van.

„Nagyon örülnék, ha minél előbb megnyithatná a Timóteus ház a kapuit a szép korúaknak. Az egyháztagoktól, komáromi presbiterektől és Fazekas László püspök úrtól tudom, hogy az idősekről való általános gondoskodás mellett fontos szerepet kap a lelki gondozás is”– emelte ki.

A Timóteus-ház jövője és küldetése

A Timóteus Missziós Központban és Nyugdíjas Otthonban családias, szeretetteljes közösségben, odaadó munkatársakkal várják majd a jövendő lakókat. Nemcsak állandó bentlakásra szolgál majd az otthon, de klubtevékenységet is szeretnének benne folytatni, ahol így lehetőség nyílik a kortársakkal való beszélgetésre, és a lakók részt vehetnek akár különböző lelki, illetve kulturális és klubtevékenységekben is.

Visser Ágnes ez utóbbit különösen jó ötletnek tartja, hiszen segítséget nyújt a középkorú vagy a fiatalabb generációnak is.

„ Abban a tudatban intézhetik ügyes-bajos dolgaikat a városban, hogy szüleik, nagyszüleik biztonságban és jó társaságban, jó körülmények között tölthetnek el néhány órát. Így megoldódik azon idősek problémája is, akik gyengébb fizikai vagy egészségi állapotuk miatt nem tarthatnak mindenhová családtagjaikkal, de egyedül otthon sem maradhatnak” – fogalmaz a múvésznő.

Visser Ágnes és zenekara koncertjére jegyek még kaphatók a komáromi református Lelkészi Hivatalban, valamint a Madách könyvesboltban, melyek ára 9 euró. A Timóteus Alapítvány köszönettel fogad további adományokat is az alapítvány számlájára: Timoteus N.O., IBAN SK45 1100 0000 0026 2084 7156.