Chanbara. Rimaszombatban és környékén most sokan ismételgetik ezt a szót, hiszen ennek a sportágnak a világbajnoka ebből a gömöri városból került ki. Figei Tibor szenvedélyes rajongója lett a modernizált szamurájvirtusnak. 2015 novemberében ismerkedett meg a sporttal, májusban Európa-bajnok lett, júniusban Olaszországból három éremmel tért haza. Novemberben pedig Tokióban már világbajnok lett. Sikertörténet.
Csanbara – így kell ejteni. De vajon mi is az a chanbara, s mi benne a szép?
Egyszerűen szólva egy japán küzdősport. Ez egy biztonságos kardforgatás, ahol a kardot egy felfújt szivacsos bot jelképezi. Arról szól, hogy az ellenfelet minél gyorsabban és elsőnek el kell találni. Nem kegyetlen, hanem inkább taktikai, dinamikus, minden korosztály művelheti. Itt 10 másodpercen belül is lehet nyerni, de ugyanúgy 3 percig is a küzdőtéren maradhatsz. Benne van az újszerűség, a filozófia és az adrenalin is. Úgy érzem, ez lett az én utam.
Azt olvastam róla, hogy az őshazája Japán. Önnek mégis ott sikerült győznie?
Igen, 100-150 éves sport, még a szamurájoktól ered, persze ők rendes karddal vívták a harcot. November 4-e és 6-a között a 42. világbajnokságot rendezték. Európában mindössze 20-25 éve találkozhattunk ezzel a sporttal. A franciák hozták be, s 10-15 éve meghonosodott Olaszországban is.
Szlovákiában viszont még nem annyira elterjedt. Hol ismerkedett meg mégis vele?
A trénerem, Boris Lieskovský professzionális taekwondós. Kassán működtet klubot, s mint később megtudtam, a rimaszombati taekwondo klubot is bővítették a chanbarával. Ezt a sportágat az apjával hozta be három évvel ezelőtt. Én mindig is szerettem a küzdősportokat. 10-12 évesen én is a taekwondóval kezdtem, majd a főiskolán elkezdtem a kínai harcművészetet, a wing chungot, kipróbáltam az önvédelmi eskrimát, de dinamikus sportlövészetben kétszeres szlovák és magyar bajnok vagyok.
Egy évvel ezelőtt a facebookon találtam rá a chanbarára, melyben nagyon jól tudtam hasznosítani a korábbi évek tapasztalatait. Ma már én vezetem a rimaszombati klubot. Az országban mindössze 150 tagja van, a rimaszombatin kívül Trencsénben és Kassán van klubjuk, most nyitottak egyet Zsolnán is, s tervben van Besztercebánya és Pozsony is. Az országos versenyre december 17-én készülünk.
Milyen volt a verseny?
Nagyon sok kategória volt életkor és fejlettségi szint szerint. Sok volt a versenyző is, s a mi csoportunkba a serdülőket és az idősebbeket is betették, így nem volt egyszerű. Míg az Európa-bajnokságon 200-250 ember van, addig itt 800-1300 között versenyeznek. A japánok máshogy csinálják, egy nap alatt reggel héttől este kilencig mentek a meccsek. Fáradhatatlanok. Egyszerűen pörögtünk. Elhatároztam, hogy nem az eredményre, hanem a minőségre, a teljesítményre megyek. Szlovákiából Boris Lieskovský, a trénerem (26 éves) és egy kassai fiú, Adam Balčík (13 éves) jutott ki. A maga kategóriájában Balčík is ezüstérmet szerzett.
Hány meccset kellett megnyerni?
Az én kategóriámban hatféle kard volt, ebből én két típusú karddal versenyeztem, s még csapatmérkőzés is volt. Tudni kell, hogy ez kiütésre megy. Negyvenen voltunk, mindenki ment egymás ellen, s míg a döntőbe kerültem, öt kört kellett nyernem, s a hatodikkal nyertem meg.
Hogyan zajlott a felkészülés és a kijutás?
Négy hónapig készültem rá, mert tudtam, hogy ott lesz egész Ázsia. Mint említettem, olyan karddal is kellett tréningeznem, amelyik nem a kedvencem. A hosszú kard két kézzel típusút szeretem, pontosan, mint a szamurájok. Ebben lettem Európa-bajnok májusban Párizsban, s most világbajnok. Közben dolgozom is, a tornaljai szakközépiskolában németet és angolt tanítok, csak munka után tudtam edzeni. Nincsenek nagy szponzoraim, így a kijutást is a legolcsóbban, s 4-5 nap alatt kellett megoldani. Budapestről utaztunk Isztambulba, s onnan még 12 órát repültünk. Nem volt alkalmunk akklimatizálódni, de szerencsére minden jól sikerült, Tokióban pedig volt kísérőnk. A városból nem sokat láttam.
Sikerült már magát kipihennie?
Még csak úgy 80%-ra. Már a második hetem úgy telik, hogy a helyi sajtónak interjút adok. Nagyon jó visszagondolni arra a fogadtatásra is, amit a szponzorom és a város rendezett számomra, itt volt a családom, s a kollégáim, diákjaim is. S már azon dolgozom, hogy tovább növeljük ennek a sportágnak a népszerűségét Szlovákiában. Még nagyon sokat kell tenni azért, hogy ezt az eredményt, s a chanbarát még jobban megismerjék.
Mi a további álma?
Hosszú és nehéz volt ez a szezon. Az álmomat én már elértem. Arról álmodtam, hogy egyszer szlovák bajnok leszek. A dinamikus lövészetre 2008-ban találtam rá, s ezt ott el is értem. Az előző küzdősportokat jól tudom hasznosítani a chanbarában, és 35 évesen világbajnok lehettem. Ezt én sem vártam. Ugyanakkor két célom is van. Az egyik, hogy átadjam a tapasztalatokat a gyerekeknek, s egyszer ők is válogatottak lehessenek. A másik célom, hogy jövőre Lengyelországban a harci sportok világjátékán saját magam is helytálljak, és már a legjobb gyerekeket is kivihessük. 2017 novemberében pedig Olaszországban lesz az Európa-bajnokság. Tovább nem is tervezek, szeretek a jelenben élni. Minden kedden 17 órától és vasárnap 10-től vannak edzések Rimaszombatban a posta mellett, már 5 éves kortól jöhetnek az érdeklődők.
