Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke (Kép: TASR)

A szlovák nyelv megőrzése és fejlesztése a fő témája a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által szervezett kétnapos konferenciának, amely pénteken vette kezdetét a Pest megyei Pilisszentkereszten. Amiben mindenki egyetértett: túl kevés a szlovák tanító Magyarországon.

A Magyarországi Szlovákok Szövetsége (ZSM) immáron nyolcadik alkalommal rendezte meg konferenciáját, melynek a szlovákok által jelentős számban lakott Pilisszentkereszt adott otthont.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke a “Hogyan tovább, magyarországi szlovákok” címmel megrendezett konferencián elmondta: komoly problémát jelent a magyarországi kisebbség számára, hogy kevés a szlovák pedagógus – és a helyzet a jövőben csak romlani fog. A szlovák önkormányzat éppen ezért az oktatás területén, szakértők bevonásával, már dolgozik az oktatási koncepcióján, melynek az egymásra épülő, egységes rendszer megvalósítása lenne a célja – az óvodától a felsőoktatásig.

A szlovák önkormányzat elnöke szerint a pedagógushiány már a közeljövőben súlyosbodni fog, mivel sok tanító készül nyugdíjba, az utánpótlás pedig nem elégséges. Ahol csak lehetséges, a szlovák önkormányzat igyekszik átvenni az iskolák működtetését. Erre eddig öt esetben került sor – mondta az elnök.

(Felvidék.ma/TASR)