Első alkalommal ad november 25-én szólókoncertet Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik zenekar frontembere, ráadásul a somorjai Mozi Clubban. Koppány olyan dalokat választott ki, melyek végigkísérik a zenész egész életét. Az est címe: Egy cowboy élete.

„Régóta gondolkoztam arról, hogy egy önálló estet adjak, hiszen a Rómeó Vérzik mellett sok olyan dalt írtam, ami nem illik bele az együttes profiljába. Ezek között vannak olyanok, melyek rólam szólnak. Vannak olyanok, amelyeket szívesen játszom, és melyek kedvesek számomra” – kezdte a Rómeó Vérzik frontembere.

„Az est két részből áll majd: az első részben egy szál gitárral saját dalokat fogok előadni, melyek közül egy-kettő az életemről szól. Biztos sokan tudják, hogy szerepeltem musicalekben, rockoperákban, pl. a Megfeszítettben, István a királyban, Hét vezérben. A második részben ezeket fogom előadni a Mozi Club közönségének” – folytatta a helyi kulturális bizottság elnöke.

Arra a kérdésre, hogy miért adta az estnek az Egy cowboy élete címet, Koppány azt válaszolta, hogy nagyon szeret lovagolni, és tagja a nagyszarvai lovas klubnak is.

„Ráadásul lázadó típus vagyok, mint annak idején a cowboyok is, valamint a dalokat is úgy állítottam össze, hogy mintegy keretbe foglalják az eddigi életemet” – tette hozzá még Koppány, aki ráadásul a CSEMADOK somorjai tagszervezetének alelnöke is egyben.

Végül pedig elmondta, hogy ez lesz az első szólóestje, s bár nem tervezett többet, már most annyi felkérése van, hogy egy-két alkalommal még biztos találkozhatnak vele a rajongói ilyen, vagy ehhez hasonló szólóesten.

Az Egy cowboy élete című eseményre pénteken 19.30 kezdettel kerül sor  a Mozi Clubban. Belépő 3 euró. A szólóestről az eseménynaptárunkban is olvashat ITT.