(Fotó: Árendás Katalin)

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) párkányi képviseleti irodája november 24-én szakmai konferenciát szervezett a szőlészet-borászat témakörében. A régió piaci szereplőit feltérképezve és megszólítva, a találkozón előadások, termékbemutatók és kötetlen beszélgetések formájában zajlott a térség bortermeléséről való közös gondolkodás.

A konferencia találkozási pontként szolgált, ahol szőlészek, borászok, felvásárlók, fesztiválszervezők, borszakemberek, vállalkozók ismerhették meg egymást, cserélhettek tapasztalatot. A kereslet találkozott a kínálattal, segítve ezzel a helyi termelés és az üzleti kapcsolatok megerősödését. A kiváló lehetőséget nem is hagyták ki az érintettek, a szűkebb környékről több mint száz érdeklődő vett részt a konferencián.

Bíró Tamás, az MNKH stratégiai igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a magyar boroknak egységes márkát kell képviselniük a borok világpiacán. Egységben, közös célért dolgozva a térség szőlészei-borászai erősebbek, s ez a biztonságukat is növeli a piacon. A párkányi és a környékbeli bortermelő falvak esetében sem kell megállni a régiós szintnél, de kárpát-medencei egységben is gondolkodhatunk. Erre hivatott a konferencián is bemutatott ÁLDOMÁS brand, melynek rendszerébe jelenleg is igyekeznek bekapcsolni a minőségi, ízletes bort előállító termelőket.

Szabó Eugen, Párkány város polgármestere úgy fogalmazott, a kereskedőház júniusi megnyitásakor nagy reményekkel indult meg a közös munka, s itt az idő, hogy a reményeket valóra váltsák. A szőlészet-borászat Párkány számára turisztikai jelentőségű kérdés, mely örökségünk részét képezi, ezért a város vezetése kiemelt szempontnak tekinti a terület támogatását és népszerűsítését.

Borászok szakmai találkozója Párkányban (Fotó: Árendás Katalin)
Borászok szakmai találkozója Párkányban (Fotó: Árendás Katalin)

Az elméleti előadások közül Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Pest megyei területi felelőse a termelők és vállalkozók számára kiírt pályázati lehetőségeket ismertette. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vidék- és közösségfejlesztés érdekében a határ mentén is több tájékoztató iroda működik, melyek szakmai tanácsadással szolgálják a termelőket.

Herczeg Ágnes borszakértő a marketing és a kommunikáció jelentőségét emelte ki előadásában, miszerint nem elég, ha jó minőségű, egyedi termékkel állunk elő, de minderre a nagyvilág figyelmét is fel kell hívni. A magyar borok változatossága ellenére is lehet közös metszéspontot találni, melyre felépíthető a brand – húzta alá a szakember.

Farkas Iván, Muzsla község polgármestere bemutatta a helyi boregyletek tevékenységét és ismertette a muzslai szőlészet és borászat aktuális helyzetét.

Az előadások során a régió borvidékei is bemutatkoztak, majd termékbemutatókra került sor. A kiállított szőlészeti-borászati eszközök által a termelők a legmodernebb technológiákkal ismerkedhettek meg.

Borkóstoló (Fotó: Árendás Katalin)
Borkóstoló (Fotó: Árendás Katalin)

Egymást érték a traktorok, szárzúzók és boronák, kóracél tartályok és támrendszerek, permetek és trágyák, palackozók, címkézők, s az ezeket bemutató előadások. A szünetben és az eseményt záró fogadáson sorra nyíltak a helyi borok palackjai, s a kötetlen beszélgetések által a konferencia beteljesítette utolsó küldetését is: ismeretségek köttettek, üzleti tervek szövődtek.

„A konferencia egy óriási munka kezdete, melyben továbbra is számíthatnak ránk a régió szőlész-borász szakemberei. A siker kulcsa a folyamatos támogatás és tanácsadás, valamint a termelők hathatós képviselete és a termelés-értékesítés felpezsdítése” – mondta el Környi Zoltán, a konferenciát szervező párkányi iroda vezetője. Kiemelte: az iroda tárt kapukkal várja mindazokat, akik örömmel vennének részt a régiónk fellendítéséért végzett munkában.

Kiállítóink voltak: Hagyó Kft., Royal-kert Kft., Güttler Kft., Agrocentrum.HU Kft., Nicron Kft., HND Metal Kft., FITOHORM Kft., Tarján Acél Kft., H&V Pincészet Muzsla, Kossuth Pinceszövetkezet, Szivek Pince, Egri Korona Borház.