A felvidéki Hont megyéből indult Ipolyi Arnold jeles alakja volt a magyar egyház- és művelődéstörténetnek. A hajdani besztercebányai és nagyváradi püspök szellemi életünk sokoldalú képviselőjeként vált híres személyiséggé.
Kiváló szakértője volt a műemlékeknek, ismerője a történelemnek, az irodalomnak és a képzőművészetnek. Kivette részét az oktatásból: alapított iskolát, kiadott tankönyveket. Lerakta a magyar mitológiakutatás alapjait; gazdag hímzés-, gobelin- és képgyűjteményeivel későbbi intézetek alapítójává vált stb. Nem célunk itt a tudós főpap összes érdemeinek felsorolása, csupán a vele kapcsolatos tévedések jelzésszerű kiigazítása, illetve a szülőföldi Ipolyi-kultusz újabb kori ápolásának rövid áttekintése.
Ipolyival én, mint az Ipolybalogi Magyar Tannyelvű alapiskola pedagógusa, az 1970-es évek elején kezdtem el foglalkozni. Az ösztönzést az ipolykeszi templom falán felfedezett emléktábla adta. Ekkor néztem utána szülöttünknek a Magyar Irodalmi Lexikonban, s mintha megéreztem voltam: a róla felvázolt kép nem pontos, hiányos és szűkszavú. Mintha a megye régi monográfiája többet mondott volna róla. Aztán kezembe került a Diószegi Vilmos által összeállított Az ősi magyar hitvilág című kiadvány, ami arra ösztönzött, hogy a Magyar Mythologia teljes eredeti anyagát beszerezzem. Ebben akkor Gyurgyík László barátom segített, aki megszervezte a Pozsonyi Egyetemi Könyvtárban annak fénymásolását.
Tanulmányozásaim, során rájöttem, hogy az Ipolyival kapcsolatos megállapítások bizony ellentmondásosak. Mert lekicsinyellték nagy művét, a Mythologiát azok, akik azt nem is olvasták. Mert Ipolyit tévedésekkel teli klerikális tudósnak nevezték. Mert mellőzték népmesegyűjteményét, nem dolgozták fel gazdag levelezését. Aztán nacionalistának bélyegezték őt azok, akik Magyarország nemzetiségeivel kapcsolatos fejtegetéseiről, a zohori papi évei alatt a szlovákság irányába gyakorolt toleranciájáról nem hallottak stb. Aztán tévedések álltak elő biográfiáját illetően is. Ma már örömmel nyugtázhatjuk, hogy a tudomány és a kutatás sok mindent helyrerakott, s akit ez érdekel, utánanézhet a szakirodalomban.
Az 1980-as évek elején, közeledvén Ipolyi születésének és halálának kerek évfordulói, mint a Csemadok Nagykürtösi Járási Titkárság keretében tevékenykedő irodalmi-nyelvi szakbizottság elnöke, szorgalmaztam, hogy rendezzünk szülőföldjén is egy nagyszabású megemlékezést róla. Az akkori járási titkár erre azt mondta, szándékunkat majd továbbítja a központ felé, s megpróbál engedélyt kérni tervünk megvalósításához. Legközelebbi tanácskozásunkon bejelentette, hogy nemrég járt nála a Csemadok KB képviseletében a vezető titkár elvtárs, aki nem javasolta-engedélyezte a megemlékezést, illetve az Ipolyi-szeminárium megrendezését. Hivatkozva arra, hogy van amúgyis a szülőföldnek két olyan jeles fia, mint Mikszáth Kálmán és Madách Imre, s nem kell újabb ősökkel foglalkozni már. Meg aztán Ipolyi egy klerikális alakja a magyar múltnak, ellentmondásokkal teli, kétes tudós csak.
A fenti bejelentés igen elkeserített, de nem tehettem mást, minthogy egyedül elmentem az azidőtájt rendezett jubileumi Ipolyi-ünnepségekre az esztergomi Keresztény Múzeumba, ahol csendesen egyedül képviseltem a szülőföldet. Kárpótolván a dolgokat azzal is, hogy továbbra sem mondtam le az Ipolyi-hagyományok hazai ápolásáról, a szerény kutatások folytatásáról. Mert fontosnak tartottam a „második vonalbeli emberekkel”, az „aprószentekkel” való ismerkedést is. Ráadásul s az én véleményem szerint pedig Ipolyi Arnold ezen a vonalon is túllépett.
A csendesen elhintett mag mégis jó talajba hullott, és lassan-lassan termése is beérett. S ami engem igazán boldoggá tett, az az, hogy a tudós falujában azóta többször is megemlékeztek Ipolyiról: becsben tartják emléktábláját s az utódok ajándékozta országzászlót; portréja felkerült az újonnan kifestett templom falára. De rendeztek már itt Ipolyi-konferenciát is, melyet megtisztelt jelenlétével, a püspök nagyváradi utóda, a nemrég elhunyt Tempfli József is. És hadd mondjam el, hogy egykori ipolybalogi iskolám pedig felvette jeles szülöttünk nevét. De nemcsak hogy felvette, ápolja is szellemét. Aki itt tanul, az sosem felejti el, amit nagy tudósunkról illik minden magyar embernek tudnia. Aki pedig ide látogat, meggyőződhet arról, hogy Ipolyi emléke él e színvonalas iskolában.
