Illusztráció (fotó: TASR)

Az oktatási és a közlekedési minisztérium tárgyalásokat folytat az iskolabusz program beindításáról, kezdetben csak próbaüzemben, de ha beválik, nagyban is bevezetnék az iskolabuszokat.

A Pravda napilap információi szerint az iskolabusz program próbaüzemét előbb néhány kiválasztott régióban próbálják ki, ha beválik, akkor széles körben bevezetik. A napilap szerint a program célja az iskolások nagyobb biztonsága és az iskolalátogatási arány emelése. Néhány szakértő szerint az iskolabuszok bevezetésének csak akkor van értelme, ha az iskolahálózat átalakul és a kisebb falusi iskolák beolvadnak a nagyobbakba. Ezt a lehetőséget az oktatási minisztérium nem erősítette meg.

Az iskolabuszok indítása Szlovákiában sem ismeretlen program, hiszen több település már működtet ilyen járatot, a községek saját költségvetésükből fizetik ki a szolgáltatónak a járatokat – írja a Pravda.

Peter Plavčan (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Peter Plavčan oktatási miniszter szerint még nem tisztázott minden részlet, hiszen egyelőre csak tárgyalnak a közlekedési miniszterrel és a belügyminisztériummal is. Az iskolaügyi és a közlekedési miniszter, Érsek Árpád e héten kedden tárgyalt először a kíséreti programról, a Pravda február 23-ai értesülései szerint már abban is megállapodtak, hogy Bős környékén próbálják ki elsőként az iskolabuszokat. A tippet a régióra Érsek adta, aki szerint Bős térségében a vízierőmű miatt nehézkes a közlekedés.

Az iskolabuszok bevezetéséről már korábban is volt szó, Milan Ftáčnik volt oktatási miniszter, a reform egyik kidolgozója szerint mindenképpen segítene azokon a településeken, ahol nincsen iskola. Szerinte a próbaüzem költségeihez a közlekedésügyi minisztériumnak is hozzá kellene járulnia. Ftáčnik szerint az iskolabuszok a szülők pénztárcájának is jót tennének, hiszen nem kellene a gyerekeket naponta autóval vinniük iskolába. De segít a nagyobb iskoláknak is, a kisebb intézményeket bezárnák és a nagyobbakat több gyermek látogatná – vázolta a terveket a volt miniszter.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) alelnöke, Jozef Turčány azt nyilatkozta a Pravdának, hogy a társulás üdvözli a kezdeményezést. A polgármesterek véleménye mégsem egységes az iskolabuszok kérdésében. A Pravda két polgármestert kérdezett meg, az egyikőjük örömét fejezte ki, hogy a felső tagozatosoknak lesz buszjáratuk. A másik település vezetője viszont attól fél, ha bezár az iskola, azzal a közösségi élet is megszűnik a faluban. Az iskolás gyermekek ugyanis ünnepi műsorokkal szoktak fellépni a falu rendezvényein, ha nem lesz iskola, erről lemondhatnak – véli a polgármester. Ez utóbbi polgármester véleményét osztja egyébként több dél-szlovákiai magyar település polgármestere is.

Peter Plavčan iskolaügyi miniszter szerint az lenne a jó megoldás, ha a kezdeményezés a településekről érkezne, tehát a falvak jeleznék, igényt tartanak-e az iskolabuszokra. A programot előbb tesztelni fogják, valószínűleg egy, maximum két busszal indítanak. Tesztelni azokon a településeken fogják a rendszert, ahol tömegközlekedéssel nehéz megközelíteni a központi iskolát. A legutóbbi tárgyalás eredménye, hogy a próbaüzemet három tárca, az oktatási, a közlekedési és a belügyi finanszírozza majd.

Illusztráció

Robert Kaliňák belügyminiszter szerint ki kell próbálni az iskolabusz programot. Olyan régiót választottak a próbaüzemre, ahol a közlekedéssel gond van, a tippet Érsek Árpád adta – mondta a belügyminiszter, ezért a minisztérium egy mikrobuszt biztosít a program megkezdéséhez. Robert Kaliňák azt is kifejtette, a próbaüzem alatt ki kell derülnie, ki fogja a buszokat megvásárolni és üzemeltetni, hogyan jelentkezhetnek a szülők a programba, és annak is, mire lehet kihasználni a buszokat az után, hogy a gyerekeket beszállították az iskolákba.

A Pravda napilap egy édesanyát is megszólított, mondjon véleményt az iskolabusz próbaüzemről. A bakai édesanya pozitívan értékelte a hírt, gyermeke Bősre jár iskolába. A gyermek iskolába hordása külön szervezést igényel, reggel a lánya barátnőjének édesapja viszi a gyerekeket, délután a megkérdezett édesanya megy értük. Az édesanya elmondta: nyolc gyermek jár Bősre iskolába a településről, egy busz üzemeltetése biztosan mindegyikőjüknek segítene, és effektívebb is volna, hiszen nem kellene 4-5 autóval hordani a tanulókat iskolába.

Illusztráció (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Alena Petáková, a szlovákiai alapiskolákat tömörítő szövetség elnöke úgy véli, az iskolabuszok indítása jót tenne az oktatásnak. Elsősorban azoknak a községeknek segítene, ahol nem működik iskola, hiszen jelenleg ezek az önkormányzatok utazási költséget fizetnek a gyermekek után. Petáková ugyanakkor úgy gondolja, a program több kisiskola bezárásához vezetne, amivel a nagyobbak megerősödnének. A nagy iskolák előnye, hogy szakmailag erősebbek, véli Petáková, amire szerinte a PISA eredmények is rámutatnak. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az iskolák több községben a közösségi élet meghatározói is. Ezért minden helyzetet egyénileg kell kezelni, hiszen nem egyformák az iskolák és a községek sem.

Ha a próbaüzem beválik, akkor további régiókban is bevezetik az iskolabuszokat – jelentette ki Peter Plavčan. A miniszter szerint amennyiben a települések igénylik az iskolabuszokat és saját kis létszámú iskoláikat bezárják, azzal racionalizálják az iskolahálózatot, de a kezdeményezés ez esetben alulról érkezik és nem a minisztérium hozza meg a döntést.

Magyarországon már működik az iskolabusz program. Az általunk megkérdezett magyarországi polgármester elmondta, nincsen teljes mértékben megelégedve annak működésével. A központi iskolákba hordják be a gyerekeket a buszok a kisebb településekről, de mivel több irányból kell behozni a tanulókat, a busz nagyon hosszú utat tesz meg, és egyszerre nem is tudja beszállítani a gyerekeket az intézménybe. Ezért vannak olyan tanulók, akik reggel héttől az iskolában tartózkodnak. Délután pedig sokáig bent vannak az intézményben, hiszen meg kell várniuk egymást a tanulóknak.