Adott egy férfi, akit Katona Mihálynak hívnak, éppúgy, mint a búcsi alapiskola földrajztudós névadóját. Méltatlanul elfeledett tudós ő, az egykori Katona Mihály. Ha magam elé képzelem őt, egy szerény, visszahúzódó, tudománynak és közösségnek élő ember alakja rajzolódik ki előttem.
Nem kérkedett a tudásával, egyszerűen csak tette, amit kell. Éppúgy, ahogy korunk ornitológus Katona Mihálya, aki tíz évvel ezelőtt Búcson felkarolta a madártábor és madárles ügyét. Azóta is rendszeresen jár vissza, és vezet körbe gyerekeket a természet adta csodák útvesztőjében újabb és újabb madárfajok után kutatva.
A gyerekek pályamunkákkal neveznek az egyhetes madárlesre, és csak az igazán szorgalmasak barangolhatják végig a búcsi élőhelyeket Misi bácsival. Azzal a Misi bácsival, aki minden kérdésre tudja a választ, és akinek a bajusza mindig mosolyt rejt.
Így volt ez idén is, amikor a madárles a X. évfolyamához érkezett. Kicsit mindenkiben megakadt a szó az ünnepélyes megnyitón, kicsit mindenki a szájában érezte annak a gyümölcsnek a zamatát, ami beérett – amit mindeddig locsolt és táplált.
Lukács Ágnes magyarországi földrajztudós teremtette meg az alapiskola és az ornitológus szakember közötti kapcsolatot, majd Kovács Károly is csatlakozott – csillagászati kutatásokkal és csillaglessel gyarapította a “kis kutatók” tudását. Győző Andrea iskolaigazgató pedig maga a lélek, mely összefogja a csapatot. Számára nem létezik lehetetlen, ő az az ember, aki semmi mást nem csinál másként, mint ahogy azt a neves ősök tették: az egykori Katona Mihályhoz hasonlóan, egyszerűen csak azt teszi, amit a kötelességének érez. És olyan nagyszerű szakembergárda áll mögötte, mely bírja az iramot, mi több, örömét leli az iramban. Egyszerűen csak azért, mert ez a fajta iram épít!
Épít nemzetet, épít közösséget – hitelesen és naprakészen szolgálja Búcsot, azt a közösséget, melyben az iskola nemcsak a gyermekek mentális és lelki fejlődéséért felel, hanem a település kulturális életéért is. Kisiskola élén áll, egy olyan kisiskola élén, amely felett a valóságtól elrugaszkodott politikusok damoklészi kardja lebeg.
Nem igazságtalan ez? Pénzben és statisztikai adatokban mérni “az ügyet”, mint a húst a hentesboltban? Ha egyszer majd nem lesz kisiskola, nem lesz olyan közeg – például Búcson sem – amely a magyar lelket csiszolja és fényessé varázsolja. Ezért vitathatatlan az iskolák szerepe, ezért kell kiemelt figyelmet szánnunk a kisiskoláinknak, még akkor is, ha valahol meg kell húzni a nadrágszíjat. Nem a kisiskolán kell spórolni, nem a kisiskolák kárára kell “racionalizálni”, mert ez a könyörtelenség legfelsőbb és legkíméletlenebb foka. Silányít, koptatja a valódi kapaszkodókat és letarolja a lélek kilométerköveit.
Búcson egy héten át zajlott a madármegfigyelés. A gyerekek memóriájába mélyen bevésődött Misi bácsi összes intelme, őszinte természetszeretete és madarak iránti rajongása. Ezek az emberpalánták később minden bizonnyal jobb és következetesebb felnőtté válnak, és ez kizárólag annak a Katona Mihály Alapiskolának lesz köszönhető, amely felvállalta az ügyet, és őszintén tudatosítja azt, hogy a felvidéki magyar gyermekek vándortarisznyájába óriási felelősséget pakol.
Képesek leszünk-e tovább létezni, megfelelve a kor kihívásainak? Merünk-e és akarunk-e nem hagyományos, rendhagyó módszereket bevonni az oktatásba? Vissza akarunk-e kanyarodni a Földanyához? Hajlandóak vagyunk-e végre helyes döntéseket hozni, és a szülőföldünkön építeni a jövőt? Lesznek-e sokoldalú szakembereink, olyanok, akik a jövő alappillérei lesznek majd?
A kérdés temérdek, a feladat adott! Hálával tartozom Istennek, hogy megismerhettem és megszerethettem a példamutató búcsi közösséget!
