Illusztráció (Fotó: Sita)

Szlovákia a második legsebezhetőbb a visegrádi tagországok közt az orosz befolyással szemben.

Az egyik leginkább sérülékeny terület a közvélemény, ahol az ország aránylag magas hajlandóságot mutat az oroszpárti véleményekre, amit elsősorban az alternatív média nagyobb arányú jelenléte okoz a szlovákiai piacon. A másik ilyen terület a kormányzati politikák és intézkedések területe. A sebezhetőségi index eredményeit a héten a Globsec szakértője, Daniel Milo prezentálta sajtótájékoztató keretében. A V4-ek közül Magyarország a leginkább veszélyeztetett, amelyet Szlovákia, majd Csehország követ. Lengyelország a legkevésbé sebezhető tagország a V4-ek közül az orosz befolyást illetően.

Hiányoznak az állami ellenintézkedések

A biztonsági rést Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában több szempontból is vizsgálták – a közhangulat, a politikai élet, a média, a kormányzati politika és intézkedések, valamint a civil társadalom szempontjából. Egyúttal hat ajánlást is javasolnak, mégpedig a felforgató idegen befolyás elleni hatékony küzdelemre irányuló intézkedések bevezetését, például a biztonsági stratégiák frissítésével és speciális egységek létrehozásával a minisztériumokban.

Javasolják továbbá a félretájékoztatások terjesztésére felhasznált struktúrák felderítését és közzétételét, biztosítani a média függetlenségét és pártatlanságát, megerősíteni a média és a civil társadalom közti együttműködést. Növelni a kormány és a civil szervezetek által megvalósított kutatási és tájékoztatási tevékenységek támogatását, illetve támogatni a demokratikus állampolgári nevelést, a kritikus gondolkodást és a mediális művelődést az iskolákban.

Szlovákia sebezhetőségi indexe 51, Magyarországé 57, Csehországé 38, Lengyelországé pedig 30. Szlovákiát illetőleg a közvélemény (53 ponttal a legmagasabb a visegrádi tagországokban) bizonyos fokig eltér a csoport többi tagországáétól. Szlovákia viszonya az Európai Unióhoz pozitív, egyúttal azonban a legkisebb a támogatottsága itt a NATO-nak. Az Amerika-ellenes hangulat is itt a legmagasabb a régióban. A Globsec az ország Oroszországtól való energetikai függőségének magas szintjére is felhívta a figyelmet, illetve a hatékony kormányzati ellenintézkedések hiányára az ellenséges külső befolyással szemben.

A civil társadalom aktív

Milo szerint fontos, hogy a témáról nyilvánosan is beszéljünk, s hogy azok a szervek is beszéljenek róla, amelyeknek a jogkörébe tartozik – a Szlovák Titkosszolgálat, a belügyminisztérium vagy a védelmi tárca. A felmérésből Szlovákia a civil társadalom terén jött ki a legjobban, amely a Globsec szakértője szerint aktív, és létezik benne egyfajta koordináció és kölcsönös támogatás is.

Milo tisztában van azzal is, hogy Szlovákia most frissíti a biztonsági stratégiáját, amelyet véleménye szerint szélesen kell értelmezni oly módon, hogy képes legyen valamennyi érdeket, veszélyt és intézkedést átfogni. A jelenlegi biztonsági stratégia gondja, hogy már tizenkét éves, azaz nem tartalmazza az újabb veszélyforrásokat.

A sebezhetőségi indexen a Globsec szlovákiai szervezete, a csehországi Európai Értékek szervezet, a magyar Political Capital és a lengyel Közügyek Intézménye dolgozott. A szerzők összehasonlították a szóban forgó országok biztonsági stratégiáit, mintegy 40 szakembert szólítottak meg és az eddig összegyűjtött adatokból indultak ki.

(SITA/Felvidék.ma)