Rimabánya Szent László-legendát ábrázoló erődített műemlék templomát ma az evangélikusok használják. Az eredetileg gótikus templomot egy Árpád-kori erődítmény helyén emelték, később barokk stílusban átalakították. Szent Lászlót ábrázoló freskója a 14. században készült.
László király szentté avatását III. Béla király kezdeményezte. Béla tudatosan vállalta a lovagkirály politikai örökségét. Miként László király István szentté avatásával az első király keresztény eszméjét és a folytonosságot hangsúlyozta, ugyanebben a szellemben szeretett volna példát mutatni III. Béla is László szentté avatásával.
Szent László kultusza azonban már korábban kialakult. A csodahit kialakulása meg szokta előzni a szentté avatást. Erre már csak azért is szükség volt, mert a szentté avatás szorgalmazóinak még az eljárás megindítása előtt tudniuk kell olyan rendkívüli tettekről, amelyek lehetővé tették a személy szent voltának bizonyítását. Ezért a krónikákra hivatkoztak, amelyekben rendkívüli gyógyulásokat és csodákat írtak le László királyról. Lászlót 1192. június 27-én avatták szentté.
Rimabánya a Rima folyó jobb partján terül el, a Rimaszombati járás települése. Már a 12-13. században létező település volt. Az 1266 és 1272 közötti években egyre több bányász települt ide, ugyanis a közeli Szinér-hegyen aranyra bukkantak. Eredetileg a kalocsai érsekség birtoka volt, az érsektől városi rangot is kapott, majd adómentességet is élvezett. Ennek köszönhetően gyors fejlődésnek indult a város. Jelentőségét mutatja, hogy IV. Béla király még pénzt is veretett itt. Amikor a bányák elveszítették jelentőségüket, akkor kezdett hanyatlani a város is.
Az eredetileg 13. században épült katolikus templom magas dombon áll, középkori eredetének jellegzetességeit alig őrizte meg. A 14. században kapta meg azt a freskódíszítést, melyet aztán a protestantizmus hatására mésszel festettek le. A 15. században a husziták alakították át a templomot erődtemplommá. A fali festményeket csak 1956-ban tárták fel. A templom freskódíszei csak részben maradtak meg, a szentélyben csak a nyugati falon.
A hajó északi falán a felső sorban a Szent László-legendát láthatjuk. László királyon kívül Imre herceget is megfestették Rimabányán. A legenda képsorai alatt láthatjuk a Szent Imréről készült képet. A freskók megrendelője valószínűleg a Szécsényi család volt.
A freskók festésének idején Szécsényi Frank volt a település birtokosa, akinek kiterjedt itáliai kapcsolatai voltak, a templom freskóin érezhető az olasz trecento művészeti hatása. Talán olasz mestereknek köszönhetőek a falfestmények. Ekkor lépett a trónra Luxemburgi Zsigmond, aki ápolta László király kultuszát, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a Szécsényiek Zsigmond iránti hódolatukat ezzel is jelezni kívánták.
Szent László legendáját egy tíz méter széles freskón láthatjuk a rimabányai templomban. Kovács László és Görföl Jenő A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című könyvben így írnak a freskóról: „A déli bejáraton át lépünk a templomhajóba, s a szemközti északi falon, a karzat fölött tárul elénk a hatalmas felületű – tíz méter hosszú – falkép, Szent László király legendája. A történet utolsó jelenete a diadalív keleti falára nyúlik át. A képsor összhatásában kettős élményt ad: egyszerre tűnik túlzsúfoltnak, síkszerűen rajzosnak, másrészt viszont festőien megjelenítettek az arcok.”
A freskó bal oldalán, ami a kezdő képsor is egyben, Nagyvárad lőréses bástyái és a tornyos székesegyház látható, a falak között aggódó asszonyokkal és egy harsonát fúvó alakkal. A várfal egyik tornya előtt egy szőke lány látható. A lány talán a kunok ellen induló sereget búcsúztatja. „Ruhája megkülönbözteti az elrablott leány később feltűnő alakjától, viseletének jellege, haja, arca viszont egyezik vele. Semmilyen más, Szent László kerlési ütközetét (cserhalmi ütközet – a szerk. megj.) ábrázoló képsoron nem bukkan fel a legenda kezdőképén ez az alak: szerepe ezért is titokzatos és egyelőre nem megmagyarázható. Van, aki a püspök leányának gondolja: ez a legendát megőrző krónikaszöveg hatása lehet, ahol az elrabolt szép magyar leányról Szent László gondolja ezt és a megmentésére siet” – írja Kovács László.
A freskó középső részén láthatjuk a csatajelenetet, ez a kép a legnagyobb terjedelmű része a freskónak. A képen jól kivehető, ahogy a magyar sereg előtt kiemelkedő Szent László hosszú lándzsájával eléri és átdöfi a kun harcost, aki a magyar leányt a lován hurcolja. A leány a ló hátsó felén ül. „Szent László fehér lovon, vasvértben, lovagi páncélban, de sisak nélkül, koronával látható. A haja szőke, ami ritka a Szent László-ábrázolásokon, egyezik viszont Luxemburgi Zsigmond király arcképeiről ismert hajszínével. A kun harcos barna lovon, testhezálló ruhában van, oldalán tegez, sapkája csúcsos. Az összecsapó seregek lovainak lábai alatt levágott fejek, testrészek sokasága van” – olvasható A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című kiadványban.
A freskó következő jelenete az egymásnak feszülő harcosokat ábrázolja. A fákhoz kötözött lovak mellett a két harcos párviadala látható. A kun rálép Szent László lábára, de a lány, aki közben kiszabadult, rásújt a kun Achilles-inára a bárddal. Azt is megfestették Rimabányán, ahogy a megsebzett, térdre kényszerített kun harcos fejét László király a földre nyomja, és a lány lendíti a kardot. A képsor síkja ezen a ponton befordul a keleti falra, ahol a pihenésjelenetet ábrázolták. Ez azonban csak töredékesen maradt meg. A jelenetben a király a lány ölébe hajtva a fejét pihen a fárasztó harc után.
A Szent László-legendaként ismert freskóciklusok a 13-15. században készültek, ebbe a sorba illik bele a rimabányai is. A legtöbb ilyen falikép Erdélyben és nálunk, a Felvidéken került elő, a kutatók szerint előfordulhat, hogy továbbiakra bukkannak, hiszen nagyon sok templomban tárnak még fel középkori freskókat. Sokuk, ahogy a rimabányai is, hiányos, de szépsége még hiányos mivoltában is magával ragadó.
