Az elmúlt évek legnagyobb és egyben legdrágább beruházása volt a komáromi Újvár volt kaszárnyaépületének tavaly februárban átadott felújított tetőszerkezete. Akkor 1,8 millió euróból közel 18 ezer négyzetméternyi tető újult meg, 300 ezer új cserepet használva fel Európa legnagyobb kiterjedésű tetőszerkezetére. A munkálatokat azonban pénzhiány miatt nem tudták teljesen befejezni, a maradék két szárny továbbra is felújításra vár – jelentős része ugyan elkészült, ám a 610 méter hosszú épületen további 200 méternyi rész vár új tetőre.

Mint megtudtuk, a kaszárnyaépület a komáromi Városi Művelődési Központ (VMK) gondozása alá tartozik, így ők pályáztak sikeresen az Újítsuk meg otthonunkat (Obnovme si svoj dom) elnevezésű, műemlékek felújítására szánt pályázati felhívás keretén belül, amelynek keretösszege 5,4 millió euró. A kulturális minisztérium honlapján fellelhető eredmények alapján ebben az alprogramban összesen tíz nyertes pályázó között szerepel a komáromiak pályázata, a támogatási kérelem 550 ezer euróról szól. Információink szerint az egyik szárny tetőszerkezetének felújítási összköltsége 580 ezer, ebből a 30 ezer eurós önrészt a város biztosítja.

Ezek az utolsó pillanatok az épület megmentésére

Gráfel Lajos, a városi hivatal szakértője, valamint a felújítási munkálatok vezetője portálunknak elmondta, jelenleg a kaszárnyaépület Vág felőli részét szeretnék felújítani. „Mivel mindkét szárny tetőszerkezetének felújítása minimum 1,5 milliós beruházás lenne, viszont a pályázaton elnyerhető összeg legfeljebb 950 ezer euró, ezért úgy döntöttünk, most csak az egyik szárnyra pályázunk, a Duna felőli részre pedig majd a következő alkalommal” – magyarázta.

Nem véletlen, hogy a Vág folyó felőli szárnyszakasz tetőszerkezetét újítják fel előbb, hiszen ez a rész van rosszabb állapotban, a falakat már a penészgombák is megtámadták – árulta el Gráfel Lajos, aki hosszú évtizedek óta kutatja az erődrendszert. Véleménye szerint az épület állaga az új tetőnek köszönhetően nem romlik tovább, ellenáll majd az időjárás viszontagságainak. Azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdődnek meg a munkálatok és pontosan mekkora összegű lesz a támogatás, még nem tudott pontos információkkal szolgálni.

A pályázat sikeres, viszont még nem tudni pontosan, mennyi pénz érkezik a felújításra

„A napokban adtuk le a kulturális minisztériumnak a közbeszerzési tervezetet, majd a jóváhagyásukkal kiírjuk a közbeszerzést. Abban bízunk, hogy év végéig megkapjuk azt az összeget, amit a közbeszerzés után hagynak csak jóvá, hiszen a nyertes kivitelező ajánlata szerint ez különböző nagyságrendű lehet” – magyarázta Gráfel.

A támogatást három részletben utalja majd a minisztérium, az első részlet, amely a beruházás összköltségének 40 százaléka, még ez év végéig megérkezik Komáromba. Várhatóan 2018 elején már el is kezdődhetnek a munkálatok az Újvár területén. Mivel hosszabb idejű, három évig tartó programról van szó, a szárny felújításának ütemezését is ehhez igazítják. A második és harmadik részletben az összköltség 30-30 százalékát utalja a kulturális minisztérium. Gráfel Lajos szerint az eddig megvalósult felújítás nagyon komoly sikernek számít a város történetében, és mindenképpen szeretnék folytatni, ezért a következő pályázati felhívásra is jelentkeznek majd, amely várhatóan idén ősszel kerül kiírásra.