Bób János polgármester bemutatja Szímőt (fotó Bodó Emília)

Szímő is indult az Év Faluja országos megmérettetésen, amelyet a bécsi székhellyel bejegyzett Európai Munkaközösségek a Vidék Fejlesztésére és a Falvak Megújítására elnevezésű szervezet hirdetett meg. Az Érsekújvári járás települése a versenyben az előkelő második helyen végzett.

A díjátadóra ez év októberében kerül sor a győztes településen, a Námesztói járásban lévő Polhorán. A harmadik helyen a Turócszentmártoni járás települése, Blatnica végzett. A versenyről Bób Jánost, Szímő község polgármesterét kérdeztük.

Miért tartották fontosnak, hogy Szímőt is benevezzék az Év Faluja versenybe?

Amikor áprilisban ráakadtunk erre a pályázati felhívásra, és elolvastuk, milyen témaköröket ölel fel a pályázat, megállapítottuk, hogy nagyon sok szempontból teljesítjük a feltételeket. Ezért elhatároztuk, hogy részt veszünk a pályázaton. Ez abból a szempontból is hasznos volt, hogy rájöttünk, mennyi mindenünk van. Amikor kidolgoztuk a pályázatot, úgy láttuk, már azzal is nyertünk, hogy elkészítettük ezt a bemutatkozó anyagot. Így jobban tudatosítjuk, milyen pezsgő kulturális élet zajlik Szímőn.

A bemutatásra készült kiállítás (fotó Bodó Emília)

Milyen kritériumoknak kellett megfelelniük?

Adottak voltak a kategóriák, amelyeknek meg kell felelni és a prezentációt ennek alapján kidolgozni. Az első szempont az volt, hogy megfelelően gazdálkodunk-e a ránk bízott forrásokkal. A másik a falutervezés volt, nem a kötelezően kidolgozott gazdasági és szociális fejlesztési program, hanem hogy általában milyen jövőképünk van a falu számára. A harmadik kategória a megfelelő vállalkozói környezet kialakítása volt. Úgy éreztük, hogy ebben is jók vagyunk, hiszen van egy ipari zónánk, ahol már most is van vállalkozó, s ugyanakkor vannak további terveink is. A következő kritérium a természeti források észszerű kihasználása. A szímői szikvíztől kezdve sok olyan kincsünk van, melyet próbálunk okosan kiaknázni. A község rendezettségével is elnyertük a zsűri tetszését, körbevezettük őket a településen és látták, hogy rendezett községbe érkeztek. Következő témakör a tárgyi és szellemi örökség gondozása volt. Jedlik Ányosnak, községünk nagy szülöttének emlékét ápoljuk, van Jedlik Ányos-emlékszoba és köztéri szobra, sőt egy teret is elneveztünk róla, s a rendezvényeinkkel is emlékezünk rá.

Jedlik Ányos köztéri szobra a róla elnevezett téren

Tehát a ránk hagyott szellemi és tárgyi örökséget próbáljuk méltó módon gondozni. A partnerségek kialakítása kritériumnak is megfelelt a falu, hiszen számos testvértelepülésünk és partnerünk van. Az idegenforgalom adta lehetőségek kiaknázása terén elsősorban a szímői Vág-part kihasználását lehet kiemelni. Nagyon sokan felfedezték, hétvégeken több mint ezer ember fordul meg az itteni szabad strandon, melyhez ugyancsak próbáltunk megfelelő körülményeket teremteni. És sok látnivaló akad még a faluban, van három múzeumunk, a Jedlik-emlékszoba, a Károlyi Ház, a mesterségek háza és van egy galériánk is. A környezet megóvása érdekében tett intézkedések kategória volt még nagyon fontos, ezen a területen is sok mindent tettünk már, zöldövezeteket alakítottunk ki, fákat ültettünk. Ezekben a kategóriákban kidolgoztunk egy prezentációt. Tizenkét tagból álló szakmai zsűri érkezett a faluba június elején, nekik bemutattuk ezt a prezentációt, majd körbevezettük őket a faluban. A zsűri tőlem és a lakosoktól is kérdezett. A bemutató elnyerte a tetszésüket, és a saját szemükkel győződhettek meg róla, hogy valóban pezsgő élet van a faluban.

Nagyon sokan felfedezték, hétvégeken több mint ezer ember fordul meg a Vág parti szabad strandon (fotó Bodó Emília)

Azt lehet tudni, hogy összesen hány település nevezett be?

Húsz falu jelentkezett a több mint kétezerkilencszáz településből, és nagyon örülünk neki, hogy a rangos második helyet szereztük meg, csak egy hajszálnyival csúszva le a második helyre.

Mivel jár ez a második hely, az elismerésen túl?

Októberben kerül sor a győztes faluban az ünnepélyes díjátadásra, s a győztes európai szinten képviseli majd Szlovákiát. Az első helyen végzett település pénzjutalomban is részesül. A második és a harmadik helyezett szintén kap némi pénzjutalmat. A falu előtt az előkelő hely megszerzésének köszönhetően pályázati lehetőségek nyílnak meg, kíváncsian várjuk ezek kiírását. Az viszont erkölcsi győzelem, hogy az egész országban megismerik a nevünket.

A prezentáció idejére készült kiállítás (fotó Bodó Emília)

Hogyan fogadta a község lakossága a hírt?

A lakosság döntő többsége büszke a falujára, gratuláltak is. Ez a siker természetesen az ő érdemük is, hiszen csapatmunkában készült a bemutatkozó is, és a község lakossága sokat tesz azért, hogy ilyen szép rendezett a falunk, és a különböző szervezetek ugyancsak nagyban hozzájárulnak a kulturális élet fellendítéséhez. A lakosság nagy része büszke arra, hogy itt él.