Mikóczy Dénes alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket (Fotó: Virágh Mária)

A Nagymegyeri Művelődési Központ adott otthont pénteken Ravasz József könyvbemutatójának. Életképek a címe a szerző tizenharmadik kötetének, amelyet Pató Selam író, festőművész mutatott be, aki egyben a könyv szerkesztője is, sőt, az ő grafikái is megtalálhatóak benne.

Ez a második év, amikor Ravasz József a születésnapjára időzítette az aktuális könyve bemutatóját, ezért talán nem is meglepő, hogy az est háromórásra kerekedett. Pató Selam káprázatosan sokszínűnek, mélyreszántónak nevezte a kötetet. Szerinte a „költészete nemcsak az elvont tartalmakat kifejező természeti lények és jelenségek változatos felvonultatása által hajlik a panteista felfogás felé, hanem a Természet iránti leplezetlen elkötelezettség révén is. Az egész kötetet áthatja az a lélek-mélyből fakadó szeretet, szinte hódolat, ami a szerző lényét áthatva bekapcsolja őt annak misztikus áramkörébe.”

A szerző a könyvbemutatón (Fotó: Virágh Mária)

Ravasz József arról vall verseiben, hogy a világ jelene és jövője formálásában magának a versnek is felelős jelentőséget tulajdonít. A kötetet szülőfaluja (Ekecs-Apácaszakállas) polgármesterének, Polák Lászlónak ajánlja.

Ravasz József az 1986-ban megjelent Próbaút című antológiában debütált, melyben cigánytémái a hazai magyar irodalomban egyedinek számítottak. Szerzőtársai Csepécz Szilvia, Szentandrási Tibor, Fellinger Károly, Hizsnyai Zoltán, Juhász József, Krausz Tivadar, Farnbauer Gábor, Talamon Alfonz, Hodossy Gyula és  Hogya György voltak. Ravasz József ma is jó szívvel gondol a kötet szerkesztőire, Grendel Lajosra és Balla Kálmánra, akiktől az Iródia idejében sokat tanulhatott. Az első verseskötete 1990-ben jelent meg a Madách kiadónál, majd megjelentek még többek között tanmeséi, gyermekversei, szakirodalom a csallóközi romák identitásáról és a dunaszerdahelyi prímásokról és zenészdinasztiákról.

A könyvbemutató részvevői, az első sorban balról a második Polák László, Ekecs polgármestere (Fotó: Virágh Mária)

A könyvbemutató előtt Életjelek a kortárs művészetben címmel Pató Selamon és Ravasz Józsefen kívül Kovács Zsuzsa, Németh László és Radics István, a régió alkotóinak munkáiból készült kiállítás megnyitójára is sor került, melyet Mikóczi Dénes, Nagymegyer alpolgármestere nyitott meg. Ravasz József ígéretet tett arra, hogy jövőre folytatás következik, két könyv kiadását is tervbe vette.

Gitárzene is emelte a bemutató fényét (Fotó: Virágh Mária)

A rendezvényen fellépett Zakál Gyula előadóművész, a Bartók Béla Alapiskola diákjai, akik Ravasz József műveiből olvastak fel, valamint a Janiga József Művészeti Alapiskola tanára is.  Az est zárásaként ritka pillanatnak lehettek tanúi a megjelent vendégek, ugyanis a szerző bemutatta előadói képességét, s felolvasta az új kötetének egyik mély gondolatokkal átszőtt versét.